17 nap összművészet - nagy sikerrel zárult az első Liszt Ünnep Cikk

Liszt Ünnep 2021 - Patti Smith

Hirdetés

Többek közt Bartók, Liszt és Szentpáli Roland műveit felvonultató ünnepi hangversennyel, a brazil zenészlegenda, Gilberto Gil felejthetetlen koncertjével, valamint a Duna Művészegyüttes Szépséges Mezőség című táncbemutatójával zárult az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. A Müpa szervezésében megvalósult vadonatúj programsorozat keretében 312 klasszikus, kortárs, jazz- és könnyűzenei koncert, opera- és táncelőadás, kiállítás, filmprogram, városi séta, irodalmi esemény, köztük számtalan premier és ősbemutató várta a fesztiválozókat több mint 30 helyszínen a főváros határain innen és túl.

Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója sokunk számára lesz örök emlék, hiszen nézők ezreivel és nagyszerű hazai, illetve nemzetközi fellépőinkkel együtt élhettük át, ahogy megszületik valami új, valami rendkívül értékes és jövőbe mutató. Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál meghatározó pillanatokkal gazdagított minket számtalan műfajban. Felemelő koncertélményekre, euforikus, telt házas előadásokra, fontos szakmai találkozásokra lehetünk büszkék: mindez méltó főhajtás volt Liszt zsenialitása, kíváncsi, újító szellemisége előtt”

– mondja Káel Csaba, a rendezvénysorozatot életre hívó Müpa vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a Liszt Ünnep 26 mű premierjének vagy magyarországi bemutatójának adott teret, köztük ősbemutatóknak, lemezbemutatóknak és olyan rendhagyó alkotásoknak is, amelyek kimondottan a Liszt Ünnep számára készültek, továbbá itt láthatta és hallhatta először a közönség a Müpa Zeneműpályázatának számtalan díjazott kompozícióját is.

A hazai és nemzetközi művészeti élet kiválóságai, fiatal tehetségei csupa különleges produkcióval, rendhagyó együttműködéssel, újdonsággal készültek az első Liszt Ünnepre. „Budapest az egyik leggyönyörűbb közép-európai város, nagyon örülök, hogy visszatérhetek ide. Fantasztikus a magyar zenei hagyomány, a közönség pedig értő és lelkes” – fogalmazott a fesztiválon adott koncertje kapcsán a kiváló bariton, Thomas Hampson. Patti Smith amerikai költőnő, énekesnő-dalszerző estje szintén sokak számára marad felejthetetlen élmény: a punkzene ikonikus alakja Pilinszky és Ady verseit idézte a színpadon, a koncert végén pedig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége egy emberként, extázisban énekelt, és állva tapsolt a színpadon álló élő legendának. „A Hammond-orgona Liszt Ference”, a fesztivál névadójához hasonlóan csodagyerekként indult New York-i énekes, dalszerző, multiinstrumentalista, Cory Henry Best of me című legújabb albumát hozta el a fesztiválra, és már ott a színpadon elárulta, alig várja, hogy a jövőben újra Budapesten zenélhessen! De nem ő volt az egyetlen előadó, aki szinte hipnotizálta a közönséget... A hamarosan 80. születésnapját ünneplő világsztár, Gilberto Gil a rá jellemző életigenléssel és a brazil zene ellenállhatatlan lüktetésével egy pillanat alatt képes magával ragadni a nézőket, és ez természetesen a Liszt Ünnepen sem volt másként: voltak, akik egyenesen táncra perdültek a széksorok között a MOM Kult csordultig telt nézőterén. De elsöprő sikert aratott a világhírű Compañía Antonio Gades vendégjátéka is, akik Carmen című legendás előadásukat hozták el a Liszt Ünnepre.

Liszt Ünnep 2021 hangulat

Az eseménysorozatot két emblematikus Liszt-mű foglalta keretbe két igazán különleges helyszínen: október 8-án, a fesztivál nyitókoncertjén a Magyar koronázási mise a Mátyás-templom falai közt, míg az Esztergomi mise október 22-én az Esztergomi Bazilikában csendült fel kiváló szólisták közreműködésével. Október 23-án Bartók Béla Kossuth-szimfóniája és Liszt Les Préludes című remekműve mellett Szentpáli Roland A magyarokhoz című kompozíciójának ősbemutatójával ünnepelt a fesztiválközönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a képernyők előtt: a Hollerung Gábor vezényelte koncertet a Liszt Ünnep felületein live stream formájában, a világ minden tájáról követhették a nézők.

Az első Liszt Ünnep több „fesztivál a fesztiválban” típusú eseménysorozatnak adott otthont. Idén új helyszínen, a Bálnában várta a látogatókat a régió egyik legfontosabb képzőművészeti programsorozata és vására, az Art Market Budapest. A fesztivál keretében valósult meg a Budapest Showcase Hub, a PONT Fesztivál és a filmrajongó fiataloknak szóló Cinemira TEENS és KIDS is. A könnyűzenei szcéna mozgóképeinek seregszemléjén, az 5. Magyar Klipszemlén az 1042 megmérettetésre beküldött videóklipből a legjobbnak ítélt kétszázat tekinthette meg a közönség, a szakmai zsűri pedig ezúttal 35 díjat osztott ki. A Várkert Bazárban megrendezett, idén 10. születésnapját ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár programja szintén rengeteg érdeklődőt vonzott, és idén sem maradhatott el a Margó-díj átadása: ebben az évben Halász Rita Mély levegő című regénye kapta a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést.

Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál saját kétnyelvű magazinját print és online formában is lapozgathatta a fesztiválközönség, de tízezrek látogattak el a programsorozat hivatalos blogjára is, ahol a fesztivál kulisszái mögé bepillantást engedő tartalmak, izgalmas cikkek, interjúk, podcastok, lejátszási listák várták az érdeklődőket.

 

Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Kapcsolódó

Hetedik alkalommal is jön a MiraTone Cikk

MiraTone Fesztivál 2025 Augusztus 24. és 31. között újra felpezsdül Budapest zenei élete – jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely mára a régió egyik legjelentősebb klasszikus zenei eseményévé vált.  A nyitottság, az innováció, valamint a közösségi és fenntartható működés elismeréseként a fesztivál immár kétszer is m

3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk

Guns N’ Roses live 2025 A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö

Jamaicából, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából érkeznek fellépők a Reggae Camp-re Cikk

Reggae Camp 2025 Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai hangulat várja a fesztiválozókat. A hazai reggae és ska zenekarok mellett Angliából a 40 éve pályán lévő MC legenda, Macka B, míg Jamaicából két jelenkori reggae sztár, Natty King és Mica

Félmilliónál is több látogatót vár 2025-ben a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2025 - Strand Fesztivál A MOL Nagyon Balaton 2025-ben is a régió legnívósabb eseményeinek védjegye, amelyek várhatóan félmilliónál is több turistát vonzanak a tó köré. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és a külföldi látogatók a sokszínű kínálat ismeretében látogassanak el a Balatonhoz. Közel 20 hely