2021-ben Berlinbe visznek el az Európai Hidak programjai Cikk

Európai Hidak 2021

Hirdetés

Szeptember 17. és 30. között megújult formában folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválja, amelynek középpontjába ez alkalommal nem egy ország, hanem egy város került. A képzeletbeli híd idén a kivételesen sokszínű és pezsgő atmoszférájáról, fiatalos lendületéről és gazdag történelméről híres német fővárost és Budapestet köti össze a klasszikus zenei, jazz- és popkoncerteket, valamint kultikus filmek vetítéseit felvonultató eseménysorozat révén. 

„Az európai kultúra ereje mindig az itt élő népek együttélésének és együtt alkotásának egymásra hatásából táplálkozott. Ahhoz, hogy e tradíciók alapján kultúránk újra és újra újjászülessen, friss, érvényes, jelen idejű maradjon, párbeszédet kell folytatnunk, találkoznunk kell egymással. Erről szól az Európai Hidak fesztivál, amelynek középpontjában idén Berlin áll: az a város, amely számtalan művészt ihletett meg, és amelyet – a történelemkönyvek lapjairól, ikonikus művek dallamaiból vagy a filmvászonról – ismerni vélünk, mégis mindig képes meglepni minket, és valami újat mutatni” - mondja Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója úgy fogalmaz: „Amikor az európai családhoz tartozást vállaltuk, döntöttünk, hogy egy közösség tagjai leszünk. Ez nem önző nemzetek egymással marakodó, alkudozó fóruma, hanem egymást tisztelő, szerető nemzetek családja. Ezért tennünk is kell valamit! Az Európai Hidak fesztivál ezentúl két várost köt össze, csereprogrammá válik: idén mi megyünk Berlinbe és a berlini Konzerthausorchester jön ide. Nagy öröm, hogy végre bemutathatom Budapestnek őket, a Fesztiválzenekart pedig Berlinnek."

A nyitónap estéjén mindjárt egy klasszikus zenei csemegékkel kecsegtető, német és magyar előadókat és zeneszerzőket egyaránt felvonultató koncert, a Von Bartók bis Bartók - Bartóktól Bartókig várja a nézőket. Az első részben a 2020-as Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny díjnyertes alkotásai, Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Horváth Balázs darabjai, valamint Matthias Pintscher Occultation című műve csendül fel olyan kiváló művészekkel, mint Simon Höfele, Pálfalvi Tamás és Benyus János. A folytatásban a Modern Art Orchestra big band átdolgozásában, Fekete-Kovács Kornél, Tony Lakatos, Szirtes Edina Mókus és Lukács Miklós és Gőz László közreműködésével lesz hallható Bartók Tizenöt magyar parasztdal című zongoraciklusa.

Ugyancsak egy világszerte ismert, német nyelvterületen különösen nagy becsben tartott magyar komponista, Liszt Ferenc művei szólalnak meg a Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 18-ai és 19-ei koncertjén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A két este műsorában a Lenau Faustján alapuló Mefisztó-keringő és a legendás Goethe-mű nyomán készült Faust-szimfónia mellett az Esz-dúr zongoraverseny is helyet kapott, a koncert szólistája pedig nem más, mint a nemzedéke egyik legegyénibb és legeredetibb előadóművészeként számon tartott, zágrábi születésű Dejan Lazić.

120 év német és magyar dalterméséből ad ízelítőt a Fesztivál Színházban látható, Berlin-Budapest Lieder címet viselő est, amely során Horti Lilla szoprán és Benjamin Appl bariton tolmácsolásában élvezhetjük a többi között Bartók ritkán hallható Ady-dalait és Schönberg az első berlini kabaré, az Überbrettl számára szerzett darabjait.

A fesztivál klasszikus zenei programjára a koronát Fischer Iván és a Konzerthausorchester Berlin koncertje teszi fel. Kivételes és ritka pillanatoknak lehetnek tanúi, akik ellátogatnak az eseményre, amelyen az idén hetvenéves dirigens azt a zenekart vezényli, amelynek 2012-től 2018-ig – természetesen a Budapesti Fesztiválzenekar mellett – zeneigazgatóként az élén állt. Külön öröm, hogy a koncert szólistájaként a németországi születésű Mirijam Contzen hegedűművészt köszönthetjük, aki 1988-tól Varga Tibor tanítványa volt.

Az Európai Hidak fesztivál rendkívül sokszínű kínálata a könnyűzenét kedvelők számára is vonzó koncerteket tartogat. Az elektronikus zenei színtér egyik emblematikus berlini figurája, Henrik Schwarz DJ és producer meghökkentő projektjeiben legújabban a klasszikus zene és a techno szokatlan házasításával foglalkozik. Az amszterdami Alma Quartet vonósnégyessel közös koncertjén két műsoruk anyagából játszanak szemelvényeket. A különböző műfajok és stílusirányzatok kreatív ötvözése jellemzi Snétberger Ferenc és zenésztársai, Tzumo Árpád, Josh Ginsburg és Toni Snétberger Itthon-otthon című estjét is, amelyen nemcsak a jazz találkozik a klasszikus, a roma és a latin zenei hagyományokkal, de két ország zenei és kulturális kincseinek harmóniájára is rácsodálkozhatunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem falai között. Németország egyik legfelkapottabb zenészegyénisége, a szarkasztikus humorú szerzeményeivel és vírusvideóként terjedő reklámdalaival hírnevet szerzett Friedrich Liechtenstein és triója jazzbe hajló, könnyed vokális popzenét hoz a budapesti közönségnek. A karizmatikus énekes minden bizonnyal elbűvöli majd a nézőket, hiszen nemcsak a humora, a hangja is páratlan.

A filmrajongók is valódi ínyencségeknek örülhetnek a fesztivál napjaiban, hiszen olyan filmtörténeti jelentőségű alkotásokat élvezhetnek nagy vásznon, mint a megindítóan szép Berlin felett az ég, a hetvenes-nyolcvanas évek új német filmjének kultikus Fassbinder-mozija, a Maria Braun házassága vagy a 2000-es évek egyik legnagyobb német filmsikere, a kacagtató Good bye, Lenin!

Az Európai Hidak Berlin témájú irodalmi estjén Parti Nagy Lajos, Márton László és Kukorelly Endre berlini, míg az évtizedek óta hazánkban élő kávéház-tulajdonos, Wilhelm Droste budapesti élményeiről mesél, a beszélgetéseket Dés László és Dés András foglalja zenei keretbe.

Európai Hidak fesztivál 2021  program >>>

 

Müpa

Kapcsolódó

Születésnapi hétvégével jubilál a Müpa március közepén Cikk

Müpa 20 – Generációk ünnepe Húsz évvel ezelőtt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart-estjével – akkor még csupán próbaüzemben – fogadták először a közönséget a mára ikonikussá vált Duna-parti épületben. Az intézmény az azóta eltelt két évtizedben sokgenerációs találkozóhellyé vált, megszámlálhatatlan meghatározó, világszín

Éjszaka és a megdicsőülés január 20-án a Zeneakadémián Cikk

VASHEGYI GYÖRGY 2025. január 20. hétfő 19.30 Zeneakadémia Mozart Gran partitája (K. 361) szerenád, s mint tudjuk, a szerenádokat eredeti rendeltetésük szerint a régi időkben holdfényes éjszakákon adták elő, meglepetés-zeneként. Massenet zenekari oratóriumrészlete, A szűz utolsó álma Mária mennybemenetelét vizionálja átszellemült vonóshangokkal. Schönberg

Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical főszereplők Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza

Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk

Advent 2024 - Várkert Bazár Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i