2023 novemberében érkezik az első Budapest Ballet Grand Prix Hír

Budapest Ballet Grand Prix

Hirdetés

A Magyar Táncművészeti Egyetem, mint a magyar professzionális táncművészképzés vezető szereplője, a hazai balett- és táncművészet népszerűsítése céljából egy új, kimagasló művészi színvonalú balettversenyt hív életre, a Budapest Ballet Grand Prix-t, a BBGP-t, melyet 2023. november 20-24. között rendez meg első alkalommal.

A jövő évi eseményt bemutató sajtótájékoztatóra 2022. november 24-én, egy esztendővel a Gála előtt, a Crown Plaza Budapestben került sor, komoly sajtóérdeklődés mellett.

Az eseményen részt vett dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár; Vashegyi György, az MMA elnöke; Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója és természetesen jelen volt Fodorné Molnár Márta, egyetemi tanár, a szervező Magyar Táncművészeti Egyetem rektora és Kiss János, Kossuth-díjas balettművész, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke is.

A BBGP célja, hogy Közép-Európa és a kontinens ismert és elismert balettversenye legyen a 2023-as kezdést követő öt esztendőn belül. A komoly mércét figyelembe véve az esemény szervezőbizottsága mindent elkövet, hogy már a nyitórendezvény, a 2023. november 20-24. között rendezett BBGP 2023 esemény megfeleljen a legmagasabb szintű elvárásoknak.

A verseny megrendezése megmérettetést és kitekintést jelent a nemzetközi táncéletbe a fiatal táncosok számára, a legkiemelkedőbbeknek ösztöndíjat, illetve pályakezdési lehetőséget teremt, valamint a magyar kultúra, a magyar táncművészet és táncoktatás értékeit, eredményeit tudja közvetíteni a nagyvilág felé.

A verseny selejtezőinek a Magyar Táncművészeti Egyetem ifj. Nagy Zoltán színházterme, a folytatásnak a Nemzeti Táncszínház, végül a gálának a Művészetek Palotája (MÜPA) ad otthont.

A Budapest Ballet Grand Prix 2023 zsűrije és videóválogató zsűrije a táncvilág nemzetközi szinten elismert táncművészeiből, koreográfusaiból és együttesvezetőiből áll. A zsűri elnöke a világsztár Manuel Legris, a Párizsi Opera balett társulatának étoile-ja, a Bécsi Staatsoper társulatának egykori és a Milánoi La Scala jelenlegi balettigazgatója. A verseny elnöke Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, társelnöke pedig Kiss János, a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány elnöke.

A Budapest Ballet Grand Prix a világ minden tájáról érkező, a 15-24 éves korosztályhoz tartozó, kiemelkedően tehetséges, táncművészetet életpályájuknak tekintő ifjú táncosok számára kerül meghirdetésre különböző korcsoportokban. A professzionális iskolák, illetve együttesek versenyzői tervezetten három korcsoportban mutathatják meg tudásukat klasszikus balett és moderntánc kategóriákban, szólóban és pas de deux-ben egyaránt:

  • I. kategória (junior A) – 15-17 évesek,

  • II. kategória (junior B) – 17-19 évesek,

  • III. kategória (senior A) – 19-24 évesek.

A verseny célja a kiemelkedő tehetségű táncosok felfedezése, támogatása és karrierépítésének segítése versenydíjakkal, ösztöndíjakkal, valamint nemzetközi szerződésajánlatokkal.

A BBGP 2023 programjában méltó versenydíjakat ítél oda a zsűri a legkiemelkedőbb résztvevőknek: a verseny fődíja 10 000 EUR; a második helyezett díja 7000 EUR, míg a harmadiké 4000 EUR. A dobogós helyezések mellett különdíjak kerülnek kiosztásra: „A Magyar Táncművészeti Egyetem ösztöndíja”, „A legjobb magyar versenyző díja”, „Közönségdíj” és a zsűritagok által felajánlott ösztöndíjak illetve szerződések.

 

Budapest Ballet Grand Prix

Kapcsolódó

Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedes-ek Hír

Classic Car Show & Expo 2025 - Szeged Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f

Bartók Tavasz 2025: megérkeztek az első nevek Hír

Bartók Tavasz 2025 Április 4. és 13. között ismét kihagyhatatlan programokkal várja a nézőket Budapest-szerte a Bartók Tavasz: közös koncertet ad Diana Damrau és Jonas Kaufmann, miközben Kelemen Barnabás a Münchner Philharmoniker, Pusker Júlia pedig a Kammerorchester Basel vendége lesz, de mások mellett érkezik Jan

Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás Hír

Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás A 24. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 13-tól október 13-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötl

Ismerje meg a zeneszerző másik arcát a 2025-ös Wagner-napokon! Hír

Wagner-napok 2025 Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkc