A mindennapi design az idei Design Világnap fókuszában Cikk

Design Világnap 2020

Mindennapjaink során a design értékét és előnyeit elsősorban azokon a tárgyakon és szolgáltatásokon keresztül tapasztaljuk meg, amelyek életünket könnyebbé és hatékonyabbá teszik. Nem véletlen tehát, hogy a 2020-as Design Világnap eseményei világszerte a „Design for Everyday Life”, azaz a „Design a mindennapi életben” tematika köré szerveződnek. Magyarországon a Design Világnap alkalmából a Magyar Formatervezési Tanács felkérésére három stúdió szubjektív minivideója mutatja be, hogy a design életünk minden pillanatának szerves része – ez pedig már az októberi, hibrid Budapest Design Week felvezető eseménye is, mely az idei évben szintén döntően az online térben valósul meg.

A World Design Organization által meghirdetett World Industrial Design Day-t minden évben június 29-én ünnepli a design közösség. A 2020-as Design Világnap a „mindennapi tervezés” elképesztő erejét ünnepli, felhívja a figyelmet a formatervezés értékére és előnyeire a hétköznapi termékek és szolgáltatások esetén is. A köznapi tárgyaktól, készülékektől, eszközöktől és kiegészítőktől kezdve egészen az összetett digitális platformokig és alkalmazásokig a design mindenhol jelen van a mindennapi életünkben – függetlenül attól, hogy tudatában vagyunk-e ennek vagy sem. Szeretnénk, ha minél többen felismernék a tervezés hozzáadott értékét és hasznosságát.

Hirdetés

Míg a hazai kreatívipar szereplői gyakran érnek el nemzetközi sikereket, még mindig elengedhetetlen, hogy szemléletformálással és edukációval tudatosabbá tegyük a hazai vállalkozásokat, ezzel is segítve, hogy sikeresebbek lehessenek mind a magyar, mind a nemzetközi piacon. „Fontos, hogy a hazai designipar szereplői is tudatában legyenek, hogy milyen versenyelőnyt jelent, ha levédetik, amit kitaláltak. A saját formatervezési mintával rendelkező kkv-k például jellemzően több bevételt generálnak, mint az olyanok, amelyek nem rendelkeznek szellemi tulajdonnal” – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke a világnap kapcsán. Hozzátette, a fejlődés csakis új ötletekkel, innovatív gondolkodású emberekkel működik. A globális világban óriási a verseny, a versenyelőny megszerzése pedig mindenkinél prioritást élvez, de megfelelő védelem nélkül kiszolgáltatottá válik a tulajdonos.

Az idei év rendhagyó lesz, mivel a koronavírus-járvány miatt az események világszerte az online térbe költöznek. Nem lesz ez másként hazánkban sem, ahol a World Design Organization hazai tagja, a Magyar Formatervezési Tanács szervezésében a design szerepét bemutató online videókkal ünnepeljük a Design Világnapját: a Magyar Formatervezési Tanács három olyan alkotóműhelyt kért fel a közreműködésre, amelyek tevékenysége döntően a hétköznapi életben használatos tárgyak köré koncentrálódik.

A Flying Objects egy nap történéseit sűrítette bele másfél perces videóba, hogy felhívja a figyelmet azokra a jól megtervezett tárgyakra, amik évtizedekig szolgálnak minket. Az integrált szolgáltatásokat nyújtó butik-designstúdió projektjeivel az elmúlt években sorra nyerte el a legfontosabb design díjakat: kétszer a Red Dot Design Awardot, egy ízben az iF Design Awardot, illetve a Magyar Formatervezési Díjat. A HYPENADHYPER a Design Világnapra készített videójában a magazinra is jellemző izgalmas vizuális megközelítésben mutat be olyan hétköznapi, ámde sok esetben ikonikus darabokat, melyek sokunk számára ismerősek. A harmadik filmet jegyző, Magyar Formatervezési Díjjal többszörösen elismert Maform Design Studio missziója, hogy az emberek mindennapjait a legújabb technológiai és mérnöki innovációk segítségével tegyék könnyebbé. Videójukban egy hétköznapi tárgy, egy locsolókanna négy különböző változatát személyesítik meg.

A Design Világnapra készült videók az idén október 1. és 11. között megrendezésre kerülő Budapest Design Week tematikájához is kapcsolódnak. A kialakult helyzethez alkalmazkodva és a nemzetközi példákat követve Magyarország legjelentősebb designeseményének jelentős részét a szervező Magyar Formatervezési Tanács az online térbe emeli át. A Budapest Design Week hibrid kiadásának tematikája a „Tartsd körforgásban!” mottó köré épül. A fesztivál pedig Osvárt Judit, a Magyar Formatervezési Tanács tagjának szakmai irányításával a körforgásra, a ciklikus szemléletre koncentrál, és ezzel együtt egy olyan modellre, amely elősegítheti a világ élhetővé tételét.

A fesztivál keretében az érdeklődők saját fejlesztésű, online projektek segítségével a design és a körforgásos gazdaság területéről ismerhetnek meg olyan megoldásokat, amelyek működőképes és hathatós válaszokat adnak a fenntarthatóság követelményeire, és közreműködhetnek a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésében. Mivel a Budapest Design Week célja továbbra is elsősorban a hazai designszcéna szereplőinek bemutatása, valamint a közöttük, illetve a gazdasági szféra közötti kapcsolatépítés erősítése és az edukáció, az érdeklődők idén is találkozhatnak majd a megszokott tartalomtípusokkal; a szakmai műhelyeket bemutató Nyitott Stúdióktól a workshopokig. A járványügyi helyzet függvényében várhatóan augusztusban fogják bemutatni a rendezvény eseményeinek végleges sorát, amelyhez kapcsolódóan hamarosan közzétesszük a kapcsolódási lehetőségeket tartalmazó felhívást is.

A Design Világnapra készült videókat a Magyar Formatervezési Tanács és Budapest Design Week online felületein és social media csatornáin publikálják június 29-én. A Budapest Design Week védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.

 

 Design Világnap

Kapcsolódó

Július 8-án nyílik a Terebessy-kiállítás a Műcsarnokban Cikk

Terebessy L. Föld kiállítás Terebessy L. Föld Táj legyen táj, tengertől tengerig c. kiállítása az eredeti tervek szerint áprilisban, a Föld Napja előestéjén nyílt volna meg, de ezt közismert okok miatt el kellett halasztanunk. Időközben, a világszerte kialakult helyzetben különös aktualitást kapott ez az anyag: az alkotónak

Négy nap ráncsimítással vár a Kerekdomb Fesztivál 2020 Cikk

Kerekdomb Fesztivál hangulat A Tokaji Borvidék összművészeti fesztiválja gyalogos-, bicikli-, és kajakos túrákkal, színházzal, irodalommal, filmekkel, koncertekkel és boros programokkal várja a látogatókat szeptember 17. és 20. között Tállyán és Golopon. Tállya és Golop két csodálatos aprócska település a Tokaji Borvidéken ó

Wa(l)king The City: folytatódik a PLACCC Fesztivál különkiadása Cikk

PLACCC Fesztivál különkiadás 01 A koronavírus miatt kialakult helyzetre reagálva a PLACCC Fesztivál az őszre tervezett nemzetközi programjai helyett elsősorban magyar alkotóknak írt ki nyílt pályázatot helyszínspecifikus produkciók létrehozására. A Wa(l)king The City című eseménysorozat a nyílt pályázat nyerteseinek munkáival fo

Rövid, ám annál velősebb évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad Cikk

Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Városmajori Szabadtéri Színpad A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad, idén 10 hét alatt közel 50 színházi előadás és program közül válogathat a közönség. A Szabad Tér Színház idei repertoárjában a korábbiaknál szélesebb, színesebb és vonzóbb kínál