A Piaf! The Show után érkezik a Paris! The Show Hír
Hirdetés
Ötven országban bemutatott, több mint 1 milliós közönséget vonzó, mintegy 400 előadás után a napokban Budapesten is színpadra került az Edith Piaf életműve előtt tisztelgő Piaf! The Show. A három előadás itthon is telt házat vonzott, a sanzonok szerelmesei azonban már készülhetnek, mert még idén, december 5-én az Erkel Színházba érkezik a Paris! The Show, ezúttal már Charles Aznavour, Gilbert Becaud, Yves Montand, természetesen Edith Piaf és további feledhetetlen francia előadók dalaival. Jövőre pedig visszatér Budapestre a világ legkiválóbb Edith Piaf imitátora, Nathalie Lermitte, ezúttal már szimfónikus kísérettel.
A 20. századi francia zenei örökséget emeli újra méltó helyére a Piaf! The Show előadás, mely a világ elsőszámú Edith Piaf imitátora, Nathalie Lermitte előadásában bejárta már a fél világot, és nemrég a hazai közönséget is meghódította. „A nemzetközi közvélemény szemében Franciaország maga Párizs, Párizs a Montmartre, a Montmartre pedig Edith Piaf” – állítja Gil Marsalla zenész és producer, a Piaf! The Show megálmodója, aki a nagy siker okán még egy nagyobbat álmodott. „Amikor turisták Párizsba jönnek, elmennek a Moulin Rouge-ba vagy a Lidóba, de nem találkoznak sehol zenés műsorokkal, nagy francia dalokkal. Azért hívtam életre ezt a műsort, hogy Franciaországot és Párizst elvigye hozzájuk” – meséli Marsalla, aki a Piaf Show után létrehozta a Paris! The Show-t, azt a monumentális előadást, ami a legendás énekesnő dalain túl olyan előadók életműveiből is válogat, mint Charles Aznavour, Gilbert Becaud, Yves Montand, Maurice Chevalier, Josephine Baker, Jacques Brel vagy Charles Trenet.
Hamarosan tehát érkezik Magyarországra is a Paris! The Show, jövőre pedig újra visszatér Edith Piaf, azaz az ő dalainak legjobb előadója, Nathalie Lermitte, aki immár szimfonikus kísérettel énekli az örökbecsű sanzonokat, mint a Non, je ne regrette rien, a Milord vagy a Padam… padam.
Jegyek és további információk a www.koncertpromo.hu oldalon érhetők el.
Paris! The Show
Kapcsolódó
Meghirdették a 25. ARC közérzeti pályázatot Hír
A 25. ARC közérzeti pályázat az idén is felelősségteljes, igazságkereső és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat. Részlet a pályázati kiírásból:
„Idén lett 25 éve, hogy elindult az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. 25 év nagyon hosszú idő. Az elején meg lehet születni, a vég
Brasch Bence az új Erkel csapatához igazolt Hír
Sejtelmes videó tartotta lázban a megújult Erkel Színház közösségi oldalain a rajongókat, azonban hamar lehullt a lepel: a musicaleknek otthont adó színház eddig bejelentett sztárjai mellé csatlakozott új tagként Brasch Bence énekes, színművész.
Egy fekete csuklyás férfi érkezett a minap az Erke
Liszt Ünnep 2025: megérkeztek az első fellépők Hír
Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a
Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története Hír
Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi ada