anna_bal_2018_logo

Anna-Bál és Utcabál 2018 Esemény

anna_bal_2018_fejlec

193. alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb tradíciójú eseményét, az Anna-bált. Már hónapokkal a rendezvény előtt elfogytak a belépők, de a tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal bevezetett Anna-utcabálon még ott lehetnek azok, akik részt kívánnak venni a kultikus eseményen.

Hirdetés

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén is változatos íz- és zenei kínálattal várja a könnyed, elegáns, nyári szórakozásra vágyókat Balatonfüred Város vezetése. Több száz vendég befogadására készítik fel a reformkori városrész patinás utcáját. a szervezők. Táncparkett, fények, utcabútorok, koncertek és persze a vendéglátók modernkori báli hangulatot varázsolnak az utcára. Az Anna-báltól pár lépésnyire az utcabál egy könnyedebb, oldottabb bálozást hivatott biztosítani mindazoknak, akik kedvelik a minőségi szórakozást. A második Anna Utcabálon fellép a Group and Swing és Mihályi Réka. Házigazda: Suri Imre Jazzy rádió

„Bármennyire is igyekszünk magunkat elvonatkoztatni a régi dolgoktól, az emberekben mégis megvan a vágyódás: a hagyományok tisztelete ma is él és divatját éli a nosztalgia is. Egyre több olyan rendezvénnyel találkozik az ember, aminek 19. századi, sok esetben reformkori mintát adnak, hiszen ekkor születtek meg ezek a bálok. Ez az időszak nem más volt, mint a magyar nemzet születése és ez jelenik meg a bálokban is. Az Anna-bál nagy ranggal bír, hiszen Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő báljáról van szó.” – kezdte dr. Kedves Gyula történész, aki elmondta: a bálozás mára több szempontból is divattá vált.

Az Anna Utcabál eseménye nagyon szépen mutatja azt a hidat, ami meghúzódik a múlt és jelen között. Úgy a programkínálatában mint formalitásában megadják a szervezők a báli miliőnek járót, mindezt úgy, hogy az a 21. század embere számára egy kellemes, minőségi, nyári esti szórakozást adjon. Az eseményen a hivatalos dress code: alkalomhoz illő, nyári elegancia.

„Az emberek bár vonzódnak a régi, mesebeli világért, az elegáns ruhákért, a pompázatos miliőért, mégis ódzkodnak a klasszikus műfajtól, tartanak a kötött stílustól. Az Anna Utcabál egy olyan közönségnek szól, aki szereti a minőségi szórakozást, vendéglátást, aki alkalomhoz illő öltözékben tud és szeret megjelenni.”

A hagyományos báli menet bevonulása után megkezdődik a kulissza átalakítása. A vendégek este kilenc órától érkeznek az utcabálra, ahol elegáns pincérek, bárok, éttermek, bistro, cukrászda, sőt még sörház is fogadják a közönséget. A kínálat sokszínű, mindenki megtalálhatja az éjszakába nyúló rendezvényen a számára legkedvesebbet.

Mintegy ezer vendég is elfér az utcabálon, ebből ötszázan le is tudnak ülni. A vendéglátók a következők: Borharapó, Első Füredi Sörház Étterem, Hello Tourist Kert, Horvát Ház Borgaléria, Blaha Lujza Étterem, Kedves Cukrászda,Kredenc, Morzsa Bisztró.

A július 21-én rendezendő utcabálra jegyek elővételben július 10-ig 1500 Ft-ért, július 10-től és a helyszínen 2000 Ft-ért válthatók.

 

Sajtóanyag: Anna-bál

Kapcsolat

  • 17.30 A 2017. évi, 192. Anna-bál szépe (Barna Dorina) sétakocsikázik a városban, indulás a Gyógy térről
  • 17.30 Vaszary villa - Első bálozók és vendégek gyülekezője
  • 18.00 Gyógy tér - Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekar műsora
  • 18.00 Gyógy tér - Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekar műsora
  • 18.30 Ünnepélyes bevonulás
  • 19.30 Báli nyitány - Ünnepi köszöntőt mond a bál fővédnöke, Dr. Bóka István polgármester
  • 20.00 Ünnepi vacsora
  • 23.30 A báli közönség által kiválasztott 15 legszebb lány bemutatkozása - Gálaműsor
  • 24.00 Bál Szépe választás eredményhirdetése
  • 01.00 Svédasztal az étteremben és az emeleten

 

Anna-bál 2018 program további részletek >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Budapest Comic Con 2024: Alexander Ludwig, Erick Avari, Deep Roy, Eric Roberts, Graham McTavish, Manuel García, Taryn Cosplay, Robert Marco Bose, John Higgins, ... Esemény

Budapest Comic Con 2024 dátum

2024 May 18
Képregény őrültek, sorozat és film fanatikusok, Cosplay és anime mániások, ifjú jedi padawanok, valódi szuperhősök ne csináljatok más programot, 2024. május 18-án és május 19-én jön a harmadik Budapest Comic Con! A szervezők törekednek arra, hogy minél színvonalasabb és sokszínűbb rendezvényt biz