Budapest egy hétig Sanghaj színeiben tündöklik Hír

Hirdetés

“A Dinamikus Sanghaj” Város Promóciós Rendezvény 2019 június közepén kerül megrendezésre Budapesten, Magyarországon. Sanghaj Önkormányzat Információs Irodája a Magyar Nemzeti Bankkal, a Sanghaj Múzeummal, a Fudan Egyetemmel, a Sanghaji Nemzetközi Kulturális Egyesülettel és más intézményekkel együttműködve szervezi az eseményt, a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából. A rendezvény 4 részből fog állni, egy fórumból és 3 kiállításból. 

Június 18-tól augusztus 11-éig a következő három kiállítás lesz megtekinthető a Bölcs Várban Budapesten. Az első kiállítás, “Az érmék útja – Magyarország és Kína az ókori Selyemúton” keretén belül 190 magyar és kínai érme kerül kiállításra, köztük Szent István király dénárja és kínai réz érmék. A kiállításon a látogatóknak lehetőségük nyílik az érmék fejlődéséről, valamint a kapcsolódó eseményekről ismereteket szerezni gazdasági, művészeti, kulturális, történelmi és pénzügyi digitalizálási szempontokból. 

A második kiállítás, a Sanghaj Múzeum “Sanghaj Eleganciája” Kreatív Kulturális Termékkiállítás kreatív kulturális tárgyak 2 sorozatát hozza el nekünk, köztük “A Sanghaji Stílusok Klasszikusai” és “A Sanghaj Eleganciája”. Az “engedd, hogy a Múzeum veled legyen” ötletét követve a Sanghaj Múzeum lámpákat, táskákat, asztalterítőket és más tárgyakat fog bemutatni a kiállításon.

Harmadjára, “A Dinamikus Sanghaj” Fotókiállítást június 18-tól egy héten keresztül lehet megtekinteni a Bölcs Várban. A testvérvárosi kapcsolat 6. évfordulójának alkalmából Sanghajról és Budapestről készült fényképeket fognak kiállítani. 

A Magyar-Kínai Gazdasági Fórum “Lehetőségek, Kihívások, Kölcsönös Előnyök” esemény június 18. reggelén kerül megrendezésre a Bölcs Várban. Lin Yifu, kínai közgazdász és a Világbank korábbi vezető közgazdásza, valamint Zhang Jun, a Fudan Egyetem Gazdasági Karának dékánja, továbbá két magyar közgazdász fogja vezetni a konferenciát. A fórum a Selyemút menti települések gazdasági fejlődésének kihívásaira és lehetőségeire, és az Új Gazdasági Bizonytalanság megoldásaira fog összpontosítani. 

 

Sanghaji Nemzetközi Kulturális Egyesület

Kapcsolódó

Szeptember 13-án Musicalek Éjszakája az Erkelben Hír

Startol a Musicalek Éjszakája az Erkelben Szeptember 13-án – hagyományteremtő szándékkal – a musicalek otthonaként újjáéledt Erkel Színház életre hívja az I. Musicalek Éjszakáját. A késő délutántól éjfélig tartó programfolyamban felcsendülnek majd az első évad darabjainak legismertebb dalai, lesz improvizációs játék, interaktív zenés előa

Meghirdették a 25. ARC közérzeti pályázatot Hír

Meghirdették a 25. ARC közérzeti pályázatot A 25. ARC közérzeti pályázat az idén is felelősségteljes, igazságkereső és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat. Részlet a pályázati kiírásból: „Idén lett 25 éve, hogy elindult az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. 25 év nagyon hosszú idő. Az elején meg lehet születni, a vég

Brasch Bence az új Erkel csapatához igazolt Hír

Brasch Bence az új Erkel csapatához igazolt   Sejtelmes videó tartotta lázban a megújult Erkel Színház közösségi oldalain a rajongókat, azonban hamar lehullt a lepel: a musicaleknek otthont adó színház eddig bejelentett sztárjai mellé csatlakozott új tagként Brasch Bence énekes, színművész. Egy fekete csuklyás férfi érkezett a minap az Erke

Liszt Ünnep 2025: megérkeztek az első fellépők Hír

hinds - liszt ünnep 2025 Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a