Kiosztották a 2018. évi Városmajori Színházi Szemle díjait Hír

Hirdetés

Kiosztották a 2018. évi Városmajori Színházi Szemle díjait, ahol a szakmai zsűri 7 kategóriában értékelte a versenyprogramban bemutatott A vád tanúja, Illatszertár, Cabaret, A képzelt beteg, Volpone és a Furcsa pár című előadásokat. A közönségdíjat a miskolci társulat előadása nyerte Béres Attila rendezésében, díjazták továbbá a szombathelyi társulatot, Mohácsi Jánost, Csankó Zoltánt, Szina Kingát, Bányai Kelemen Barnát, Märcz Fruzsinát és Adorjáni Bálintot.

A Szabad Tér Színház idén is a Budapesti Nyári Fesztivál záróeseményeként rendezte meg szeptember 3-án a Városmajori Színházi Szemle díjátadóját. A szezon elején, június 15. és július 3. között lezajlott színházi fesztiválon 6 nem budapesti színház 6 előadása mutatkozott be teltházas érdeklődés mellett a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A 2018. évi Szemle-programot az elmúlt évad legjobb zenés és/vagy szórakoztató előadásaiból válogatták össze a szervezők.

A győri, nyíregyházi, kaposvári, kecskeméti, szombathelyi és miskolci társulatok produkcióit idén is szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Szinetár Miklós Kossuth-és Jászai Mari-díjas rendező, Bagossy László rendező, az SZFE Színházművészeti Intézetének vezetője, Deres Péter dramaturg és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója, akik a díjátadón hozták nyilvánosságra döntésüket. A nézők korábban, a színház honlapján szavazhattak a legjobb előadásra, amelyre 1323 szavazat érkezett. A közönségdíj nyertese a Miskolci Nemzeti Színház társulata lett a Furcsa pár című előadással, amely összesen 757 voksot kapott. A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb előadás a nyíregyházi Illatszertár lett Mohácsi János rendezésében.

A szakmai zsűri a Szemle történetében először díjazta külön a legjobb előadás mellett a legjobb társulatot is, továbbá értékelte a legjobb női és férfi főszereplőket, mellékszereplőket, valamint átadta a közönségdíjat. Az idei év különdíját Csankó Zoltán színművész kapta, aki a versenyprogram két előadásában (A vád tanúja – Győri Nemzeti Színház, Volpone – szombathelyi Weöres Sándor Színház) is emlékezeteset alakított.

A 2018. évi Városmajori Színházi Szemle díjazottjai:

  • A legjobb előadás: László Miklós: Illatszertár – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Mohácsi János
  • A legjobb társulat: Ben Jonson: Volpone – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert
  • A legjobb női főszereplő: Szina Kinga / Agatha Christie: A vád tanúja – Győri Nemzeti Színház, rendező: Simon Kornél
  • A legjobb férfi főszereplő: Bányai Kelemen Barna / Ben Jonson: Volpone – Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Alföldi Róbert
  • A legjobb női mellékszereplő: Märcz Fruzsina / Molière – Mohácsi testvérek: A képzelt beteg – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Rusznyák Gábor
  • A legjobb férfi mellékszereplő: Adorjáni Bálint / Molière – Mohácsi testvérek: A képzelt beteg – Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Rusznyák Gábor
  • Különdíj: Csankó Zoltán részére A vád tanúja és a Volpone című előadásokban nyújtott emlékezetes alakításáért.
  • Közönségdíj: Neil Simon: Furcsa pár – Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Béres Attila

 

Bővebb információ >>>

 

- Budapesti Nyári Fesztivál -

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet