CAFe Budapest 2018: Guillaume Perret koncert Budapesten Esemény

Guillaume_Perret_koncert_2018_budapest_cover

Guillaume Perret francia szaxofonost és zeneszerzőt az a vágy hajtja, hogy hangszere számára új dimenziókat nyisson. Hogy ez mit is jelent, az október 20-án, a TRIP Hajón, a CAFe Budapest egyik helyszínén kiderül majd, ahol Perrett nyit majd dimenziókaput.

Hirdetés

Perret igazi felfedező, hangkutató, aki a legkülönfélébb elektronikai eszközökkel – pedálokkal, effektekkel – felszerelkezve indul el azokon az izgalmas felfedezőutakon, melyeken természetesen a közönség is elkísérheti. Egyszerre valóságos és metaforikus jelentésű Doors EP című lemezének (2013) borítója, melyen a művészt hálóként borítják el a kábelek. Nem puszta szójáték az asszociáció: „sax machine”.


Zenéje nem kapcsolódik egyetlen műfajhoz sem, leginkább az általa felkeltett érzelmek felől lehetne meghatározni. Muzsikája innovatív keveréke a modern jazznek, a funkynak, melyben akár még egy fémesen felsikító gitár is megszólalhat. Guillaume Perret zenei hibridjei bámulatba ejtenek, hol nyugtalanító, hol pedig varázslatos képeket és érzéseket hívnak elő.

  • Jegyárak: 2000 Ft
  • Fellépők: Guillaume Perret
  • Szervező: CAFe Budapest, TRIP Hajó

 

- CAFe Budapest -

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>