Katona József Színház: Csinibaba Táncdalfesztivál a Budapest Parkban Esemény

Csinibaba Táncdalfesztivál - Katona József Színház X Budapest Park

Hirdetés

Május 21-én rendezik meg a Budapest Park és a Katona József Színház egyszeri és megismételhetetlen közös műsorát. A különleges, kísérleti előadás ugyanis a koncert és a színház fúziójából jön létre, amelynek gerincét a Csinibaba című film betétdalai, illetve a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak örökzöld slágerei adják. A rendhagyó esemény a Mastercard támogatásával valósul meg.

A Katona József Színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából egészen új vizekre evez, és belekóstol a koncertek világába. A Vajdai Vilmos rendezésében, Schnabel Zita látványtervei alapján megvalósuló élőzenei műsor lényege, hogy a Katona társulata olyan, a Parkban is gyakran megforduló vendégénekesekkel, mint Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company), Beck Zoli (30Y), Fekete Giorgio (Carson Coma), Járai Márk (Halott Pénz), Lábas Viki (Margaret Island), Németh Juci (Budapest Bár), Péterfy Bori (Péterfy Bori & Love Band), Sena Dagadu (Irie Maffia) és Vitáris Iván + Balla Máté (Ivan & The Parazol) kiegészülve hívja életre a hatvanas évek táncdalfesztiváljait - különös tekintettel az 1967-es ikonikus eseményre - egy játékos koncert-show keretein belül.

A Budapest Park igazgatója, Pálffy András így mesél az eseményről: “Régi álmunk, hogy a színházat mint műfajt behozzuk a Budapest Parkba, és a zenerajongó, de a színház világát kevésbé ismerő közönséggel is megszerettessük ezt a művészeti ágat, a mindkét műfajt egyaránt kedvelő vendégeinknek pedig újfajta megközelítést mutassunk be. Úgy gondoljuk, a Park egyfajta hidat tud képezni az  élőzenei és a színházi világ között. A zenészekkel ápolt jó kapcsolatainkat is bevetettük, akik felkérésünkre lelkesen csatlakoztak a projekthez. Nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a koncert létrejöttében, és ilyen módon is gratulálhatunk a katonások munkájához, elmúlt negyven évükhöz!”

A színház és a koncertek fúziójában létrejövő műsor célja, hogy az egymással színpadon ritkán találkozó művészek közös erővel létrehozzanak valamit, ami még nem volt, és a különböző területeken alkotó előadók kimozdítsák egymást és saját magukat is a komfortzónájukból. Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elmondta:

“Az ötlet, hogy a Katona társulata, kedvenc hazai zenészeikkel kiegészülve, a legkedveltebb fővárosi koncerthelyszín színpadára lépjen, 2022 tavaszán, kommunikációs kolléganőnk, Kazimir Annamari felvetésére született. Szerettük volna, hogy  a színház 40. évfordulóján művészeink tehetségét és sokoldalúságát minél szélesebb körben, egy eddig ismeretlen terepen is megismerhesse a közönség. Erre a Budapest Parknál alkalmasabb helyszínt nem is találhattunk volna.

Mindig is fontosnak tartottam, hogy a társulatot folyamatosan érjék új, inspiráló impulzusok, friss energiák, így természetes volt, hogy örömmel fogadtam, a javaslatot, ahogy a színészek is. Hálásak vagyunk, hogy a Budapest Park az első perctől nyitottan és lelkesen állt a közös produkció gondolatához és nagyban segíti annak megvalósulását.”

Az este gerincét a Csinibaba egyes dalai és a 60-as évek kultikus táncdalai adják, meglepő formákban, sajátos feldolgozásokban. Ebben segítségünkre lesz a Meggyes Ádám vezette, különleges felállású, több mint húszfős kísérőzenekar. Ádámot legtöbben az Irie Maffia trombitásaként vagy a Fővárosi Rapcirkusz alappilléreként ismerhetik, de számtalan szimfonikus és kortárs előadás zenéje fűződik a nevéhez. A fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített zenekar magja: Dési Tamás "Guba" - dob, Szekér Ádám - gitár, Matus Péter - basszusgitár (mindhárman Irie Maffia) és Premecz Mátyás - billentyűk (Kéknyúl).

A táncdalfesztiválok miliőjét idéző díszletben valóban verseny zajlik majd: színészek és zenészek küzdenek, hogy elnyerjék a zsűri kegyeit. Ez a laza versenydramaturgia a koncert színháziasságát erősíti. A különböző produkciók megmérkőznek egymással, hogy kiderüljön: ki mit tud? A szőrösszívű és gézengúz zsűri rövid, várhatóan szarkasztikus  megjegyzésekkel értékeli a produkciókat és természetesen a közönségnek is nagy szerep jut: a küzdőtéren összegyűlt tömeg is támogathatja az előadókat, szurkolhat kedvenceinek, adott esetben szembeszállhat a zsűrivel.

A különleges koncertműsor támogatója a Mastercard, nagy örömmel csatlakozott a projekthez.

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mind a Katona József Színházzal, mind a Budapest Parkkal hosszú ideje partnerek vagyunk. Ez a mostani Táncdalfesztivál egy olyan ünnepi pillanat, ami egyesíti mindazt, amiben közösen hiszünk: az innovációt, az új nézőpontok keresését, a tehetségek felkarolását és azoknak az értékeknek a reflektorfénybe helyezését, amellyel mindannyian gazdagabbá válhatunk. Gratulálunk a Katona József Színháznak az elmúlt 40 évért és a magyar kortárs kultúrában betöltött szerepükért” - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Vajdai Vilmos rendező, Bíró Bence dramaturggal közösen a táncdalfesztiválok szerkezete alapján építi fel  a koncertet, sok humorral, magukat éppen csak annyira komolyan véve, amennyire a helyzet engedi. Május 21-én tehát a Park színpadán igazi susu bolondság várható!

A koncertműsorra kizárólag állóhelyek válthatóak. A teraszokon korlátozott számban székek találhatóak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A jegyértékesítés február 24-én 11 órakor indul a Budapest Park felületein, azonban a Katona József Színház Pártolói körének tagjai és hírlevél feliratkozói illetve a Park leghűségesebb jegyvásárlói már február 22-én, 11 órától biztosíthatják a helyüket ezen az egyedülálló, tényleg megismételhetetlen estén.

  • Jegyár: 5999 Ft-tól

Csinibaba Táncdalfesztivál hírek, jegyek >>>

 

Budapest Park

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Queens of The Stone Age koncert 2025, Budapest Park Esemény

Queens of The Stone Age koncert 2025 dátum

2025 Jul 19
Joshua Homme és csapata 2018-as, ütős koncertje után The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, július 19-én a Budapest Parkba, a Live Nation szervezésében. A Queens of the Stone Age zenekart Joshua Homme alapította az 1990-es években Palm Desertben, Kaliforniáb

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest Esemény

Jennifer Lopez koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jul 20
Jennifer Lopez 2025. július 20-án lép fel Budapesten, az MVM Dome színpadán „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében. A világsztár több év szünet után tér vissza a nemzetközi koncertéletbe, a magyar közönség egy látványos, energikus show-ra számíthat, melyben JLo legnagyobb sl

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park [vendég: Zóra] Esemény

Alanis Morissette koncert 2025, Budapest Park dátum

2025 Jul 21
A hétszeres GRAMMY®-díjas énekesnő és dalszerző 2025-ös koncertkörútjának állomásaihoz Franciaország és Olaszország mellett Magyarország is csatlakozik, Alanis Morissette július 21-én lép fel a Budapest Parkban! Alanis Morissette 1995 óta a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb hatású énekes-dalsze