Decemberben érkezik az első Art is Business Konferencia Cikk
Hirdetés
Hogyan működik ma a vállalati és művészeti élet összekapcsolódása? Létezik-e 2020/21-ben tiszta kulturális szponzoráció? A művészeti brandek miként segítik a vállalat stratégiáját? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a válaszokat 2020. december 15-én Magyarország első Art is Business Konferenciáján a Trafóban. A nemzetközi előadókkal, valamint a hazai forprofit és kulturális élet meghatározó szereplőivel érkező esemény hiánypótló alkalom, mivel erről a témáról ilyen mértékben még nem beszéltek átfogóan. Az eseményen – többek között – részt vesz Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, Török József, kockázatitőke-befektető, Harsányi Bence, a Momentán Társulat alapító tagja, Márton Katalin, a Praktiker Magyarország HR- és CSR-vezetője, Egri Gábor, a Müpa értékesítési és marketingigazgatója, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Liptay Gabriella, a KPMG Magyarország marketing- és kommunikációsvezetője, Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzserigazgató-helyettese és Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője. Az esemény célja, hogy minél több példán keresztül megmutassa, hogyan érdemes másképp tekinteni az együttműködésekre, és miért éri meg újraértelmezni az eddigi elképzeléseket.
„A konferenciát az Art is Business magazin működése során felgyülemlett tapasztalok átadása okán szervezzük meg. Fontosnak tartjuk a hazai gondolkodás formálását, ezért minél többeknek teremtjük meg a lehetőséget arra, hogy hasznos, új és előremutató tudást szerezhessenek a kulturális támogatás, szponzoráció, mecenatúra és befektetés területén. Azok a szakemberek, akik a konferencián felszólalnak, mind-mind gazdag tapasztalattal és stratégiai szemlélettel bírnak a maguk területén, hiszünk abban, hogy érdemes rájuk figyelni, tanulni tőlük” – Balogh Máté András, az Art is Business kezdeményezés vezetője.
A konferencia több témakörből áll, amelyeket egy-egy nemzetközi és hazai szakember vezet fel. Ezen témák kifejtésében, kerekasztal-beszélgetések formájában vesznek részt fele-fele arányban vállalati és kulturális menedzserek, valamint művészek.
Témák:
A kulturális szponzoráció napjainkban; Hogyan gondolkodnak a vállalatok?; Milyen kihívás előtt állnak a magánalapok a következő években?; A HR találkozása a kultúrával – Employer branding, felelős vállalati gondolkodás és a művészeti projektek; Az előadó-művészet és a mecénás gondolkodás; A színház és a kulturális szponzoráció; A képzőművészet és a pénz – Miért hasznos a vállalat számára a vizualitással való együttműködés?; A jövő kihívásai – A kultúra miért segíti a vállalatok hosszú távú brandkommunikációját?
Előadók:
Arnold István, a Summa Artium igazgatója, Batta Barnabás, MITTE stratégiai igazgatója, Bérczi Linda, a Budapest Art Mentor program vezetője, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Debreczeni Mónika, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatója, Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzserigazgató-helyettese, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, Egri Gábor, a Müpa értékesítési és marketingigazgatója, Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője, Harsányi Bence, a Momentán Társulat alapító tagja, Horn Péter, a B.Braun Magyarország vezérigazgatója, Kepecs Gábor, az Aegon Magyarország felügyelőbizottsági tagja és az Aegon Díj alapítója, Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója, Lerch Zoltán, a Schneider Electric HR-igazgatója, Légrádi Gergely, az Oppenheim Ügyvédi Iroda partnere, Liptay Gabriella, a KPMG Magyarország marketing- és kommunikációs vezetője, Márton Katalin, a Praktiker Magyarország, HR- és CSR-vezetője, Mondik Gábor, a Kreatív Európa, Kultúra alprogram vezetője, Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője, Palya Bea, tréner, énekes, dalszövegíró, Perjési Péter, az Intelligent Power Solutions Kft ügyvezetője , Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője, Salgó András, a BMW Group Magyarország kommunikációs vezetője, Török József, kockázatitőke-befektető
- A konferencia vezetője: Veiszer Alinda
Az esemény szervezői számára nagyon fontosak a jövő kultúra iránt fogékony szakemberei, ezért a vállalati és művészeti menedzserek és magánemberek mellett a felsőoktatásban részt vevő hallgatókat is várják. A nap folyamán Molnár Emese énekes, Maurer Milán táncművész, Alexis Latham, a Scallabouche színház alapítója, kommunikációs tréner, valamint Szőke Gábor és Borbás Gergő, az Itt és Most Társulat tagjai jelentkeznek produkciókkal.
Art is Business Konferencia 2020 program >>>
Art is Business Konferencia
Kapcsolódó
Elindult a nevezés a 9. Magyar Klipszemlére Cikk
Szeptember 1. és 12. között lehet nevezni a 09. Magyar Klipszemlére, az ország videoklip fesztiváljára, ahol az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes kreatív, filmes és zenés szakmát is ünnepeljük. A versenyprogram vetítése és az azt követő ünnepélyes díjátadó november 6-án lesz,
Beton.Hofi készítette Salamon András legújabb filmjének trailer zenéjét Cikk
Megérkezett a Random című film hivatalos klipje. A szeptember 25-én mozikba kerülő Salamon András-film kulcsjeleneteiből és Beton.Hofi koncertfelvételeiből készült klip alapját a már ikonikussá vált Tiszalök című szám adja, amelyben Ajsa Luna és Hundred Sins is közreműködik.
A „magyar Fargo”-kén
Hetedik alkalommal is jön a MiraTone Cikk
Augusztus 24. és 31. között újra felpezsdül Budapest zenei élete – jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely mára a régió egyik legjelentősebb klasszikus zenei eseményévé vált. A nyitottság, az innováció, valamint a közösségi és fenntartható működés elismeréseként a fesztivál immár kétszer is m
Beethoven 2025-ben is kiköltözik a szabadba Cikk
Idén nyáron is különleges zenei élménnyel várja közönségét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a „Beethovennel a szabadban – 2025” koncertsorozat keretében. A hagyományos nyáresti előadásoknak ismét a festői Brunszvik-kastély parkja ad otthont három szombat estén: július 5-én, 12-én és 19-én.
A konce