design_het_2018_logo

Design Hét Budapest 2018 Esemény

Megnyílt a Design Hét Budapest 2018! Beküldve: 2018-10-04 17:59:05
Cikk
2018. október 4-én veszi kezdetét a Design Hét Budapest rendezvénysorozat. Az ünnepélyes megnyitón – immár hagyományosan – sor kerül a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj idei elismertjeinek kihirdetésére is. Az évek során elért eredményeket jól bizonyítja, hogy az idén már tizenötödik alkalommal megrendezett Design Hét Budapest fesztivál, a vidéki társrendezvényekkel együtt, összesen mintegy 250 programot kínál. A jubileumi esemény díszvendége a design területén is nagyhatalomn

Tovább olvasom

Design Hét Budapest 2018: idén is kinyitnak a stúdiók Beküldve: 2018-09-18 15:52:32
Cikk
Október 5–19. között kerül megrendezésre az idén 15. születésnapját ünneplő Design Hét Budapest, amelynek ezúttal is az egyik legizgalmasabb programja lesz a Nyitott Stúdiók. A látogatók tizenöt vállalkozás kulisszái mögé tekinthetnek be az ötleteléstől kezdve egészen a megvalósításig. A Nyitott Stúdiók program célja, hogy az érdeklődők testközelből tapasztalhassák meg az alkotók mindennapjait. A designerek saját műhelyükben fogadják a látogatókat, és kötetlenül mesélnek emlékezetes megbízásaik

Tovább olvasom

Design Hét Budapest 2018 - kész a program, elérhető a programfüzet! Beküldve: 2018-09-13 09:35:56
Hír
Október 5-19 között kerül megrendezésre a hazai designélet legfontosabb eseménye, a Design Hét Budapest.  A rendezvény idén mintegy 250 programmal, a honlap pedig számos új funkcióval várja az érdeklődőket. A napokban kerül a fővárosi terjesztési pontokra és a programokat adó rendezvények helyszínére a Design Hét Budapest 2018-as programfüzete. A programokból az is könnyen mazsolázhat, aki nem jut hozzá a mintegy 200 fővárosi helyszínen terjesztett 20.000 darab programfüzet valamelyikéhez, ugya

Tovább olvasom

Sziget 2018 - már a fesztiválon hangolódhatunk a Design Hétre! Beküldve: 2018-08-10 18:26:57
Cikk
A Design Hét Budapest a Budapest Design Mappel és egy designkereső játékkal vesz részt a Sziget Fesztiválon, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához tartozó Hamisítás Elleni Nemzeti Testület sátrában. A sátorban a design fogalmának megismerése mellett a szellemi tulajdon védelméről, az oltalomszerzésről és az újdonságrontásról tudhatnak meg mindent az idelátogatók. Idén, 2018. október 5–19. között 15. alkalommal kerül megrendezésre a Design Hét Budapest fesztivál, mely az évek során rengeteg al

Tovább olvasom

design_het_2018_fejlec

Idén ősszel is megrendezésre kerül a hazai designszcéna legrangosabb eseménye, a Design Hét Budapest. A rendezvénysorozat szervezői az alkalomhoz illő programkínálatot ígérnek.

Idén októberben az évforduló tiszteletére a megszokottól eltérően nem 10, hanem 15 napon keresztül várja majd az érdeklődő nagyközönséget a Design Hét Budapest, Magyarország legnagyobb designeseménye.  A rendezvénysorozat szlogenje idén Mission: Design. A Design Hét Budapest rendezvényeinek a kezdetektől nyilvánvaló a küldetése. A folyamatos szemléletformálás, a tudásmegosztás igénye, az újabb és újabb szakterületek, témafelvetések, alkotók, vállalkozások programsorozatba való bekapcsolása, a szakemberek és vállalkozások közötti együttműködések kialakításának, illetve a designvállalkozások piacra lépésének elősegítése és versenyképességük fokozása, valamint a legfrissebb eredmények közismertté tétele mind annak a küldetésnek részei, melynek célja egy erős és fenntarthatóan működő design-ökoszisztéma kialakítása Magyarországon. Az elmúlt évek designer-kollaborációinak megsokasodása, az egyre népszerűbbé váló közösségi programok, a különböző szakterületek közötti, egyre intenzívebbé váló kapcsolatok azt jelzik, hogy az összefogás igénye, a közös célért való aktív tenni akarás a hazai designszcéna szereplői számára is kiemelt fontosságúvá vált az utóbbi időszakban. Mint Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora elmondta: „Célunk a hazai design-ökoszisztéma további erősítése, valamint a szemléletformálás – szeretnénk minél több vállalkozás számára egyértelművé tenni, hogy a design alkalmazása valamennyi iparágban növeli a versenyképességet, így célszerű már a termék vagy szolgáltatás fejlesztésének korai szakaszában szakképzett designert bevonni a tervezési folyamatba.”

A rendezvény idei Díszvendég országa Németország. A világ egyik vezető design-nagyhatalma hazánk egyik legfontosabb kereskedelmi partnere – mely tény egyértelműen jelzi az együttműködések szerepének fontosságát a gazdasági kapcsolatok fellendítésében. Az innováció, tehetséggondozás és oktatás terén a világon évtizedek óta meghatározó szerepet játszó Németországban a kreatívipar a GDP mintegy 3,1%-át biztosítja, az ipari formatervezés, divat, bútortervezés, világítás- és járműtervezés területén meghatározó szerepet játszik a világban. A Díszvendég ország programjainak szervezésében a Design Hét Budapest partnere Németország Budapesti Nagykövetsége és a budapesti Goethe Intézet.

2018-ban is a Design Hét Budapest keretei között kerül átadásra a Magyar Formatervezési Díj, valamint a fennállásának idén 10. évfordulóját ünneplő Design Management Díj. A 15 napos rendezvény során a fentieken túl idén is rendkívül széles skálán mozognak majd a programok: a Nyitott Stúdiók program keretében lehetőség nyílik a tervezői műhelyekbe való bepillantásra, lesznek sztárdesigner előadások, termék- és divatbemutatók, kiállítások, Design Túrák, workshopok, kerekasztal-beszélgetések és számos más esemény. A korábbi évekhez hasonlóan több vidéki város is kapcsolódik a Design Hét Budapest rendezvénysorozathoz. Az idén 5. alkalommal megrendezésre kerülő Design Hét Sopron, a több tucat eseményt felvonultató Design Hét Pécs és a fesztiválhoz tavaly csatlakozott Design Hét Győr idén is várja az érdeklődőket, így idén országszerte mintegy 250 program közül válogathatnak majd az érdeklődők.

Új elem a programsorozatban az OTTHONDesign szakkiállítással való stratégiai kollaboráció. A Hungexpo Zrt.-vel létrejött együttműködés keretében a Design Hét Budapest az OTTHONDesign szakkiállítás szervezőivel karöltve egy olyan új projekt létrehozásában működött aktívan közre, mely elsősorban a hazai designerek önálló bemutatkozását, népszerűsítését, piacra lépését és piacszerzését hivatott elősegíteni. Az új programelem Pure Design néven debütált a 2018 áprilisában megszervezett Construma Építőipari Szakkiállítással egyidőben, az OTTHONDesign szakkiállításon. Az együttműködés következő, kibővített és új elemekkel gazdagodó állomása az október 12-14. között megrendezésre kerülő OTTHONDesign Ősz rendezvény lesz.

A Design Hét Budapest gondozásában, az OTTHONDesign kiállításra időzítve, idén tavasszal is megjelent a Budapest Design Map, mely évek óta a hazánkba látogató külföldiek, valamint a design iránt érdeklődő, hazai nagyközönség kedvence. A 150 budapesti designvállalkozást egyetlen térképen összefoglaló kiadvány a főváros mintegy 200 pontján kerül ingyenesen terjesztésre, emellett pedig Google Maps layer változata is elérhető. 

A Design Hét Budapest rendezvénysorozat szervezői idén is várják a rendezvénysorozathoz önálló programmal csatlakozni kívánó partnerek jelentkezését – a részvételi feltételek már elérhetőek a Design Hét Budapest honlapján.

 

Sajtóanyag: Design Hét

Kapcsolat

Kapcsolódó

Bodyfiction kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeumban Esemény

Bodyfiction kiállítás idő

2018 Dec 16
A Magyar Fotográfiai Múzeum Bodyfiction című tárlata kifejezetten a nyom- és referenciahiányt már evidenciaként kezelő posztfotográfiai korszakban alkotó, fiatal európai fotográfusok munkáiból válogatott, amely alkotók munkáiban a test és a fotográfia médiuma közötti párbeszéd esztétikai értelembe

Böröcz András Talált és kitalált tárgyak kiállítás a Műcsarnokban Esemény

A kiállítás időtartama

2019 Nov 30
Böröcz András ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely az 1980-as években kezdte pályáját. Közülük sokan, felismerve a hazai valóság ellentmondásait és feszültségeit, egyidejűleg látták a korszak eseményeinek színét és visszáját, műveikben az ironikus ábrázolásmód mélyén az aktuális helyzet és az ember

Földi Péter kiállítás a Műcsarnokban Esemény

A kiállítás időtartama

2018 Dec 16
Földi Péter Kossuth- és Prima Primissima díjas festőművész életművének keresztmetszetét mutatja be a tárlat; nagyobb hangsúllyal az ezredforduló után készült művekre koncentrálva, de felvillantva a jellegzetes „Földi-stílus” kialakulásnak kezdeteit is. Földi Péter 1972-ben diplomázott az egri Taná

Nils Frahm koncert Budapesten Esemény

Nils Frahm koncert 2019, Budapest időpont

2019 Feb 05
Még csak pár nap telt el azóta, hogy az izlandi zseni, Ólafur Arnalds elvarázsolta budapesti közönségét, máris újabb jó hír érkezik a műfaj rajongóinak. 2019. február 5-én ugyanis zenésztársa és nagyon jó barátja, a szinte lehetetlen hangokat megálmodó Nils Frahm ad majd – remélhetőleg – hasonlóan