Design Hét idén már Győrben is! Cikk

Idén először rendezik meg Győrben a Design Hetet! 2014 óta Sopron és Pécs város is csatlakozott a Design Hét Budapest eseményeihez 2017-ben pedig Győr is bekapcsolódik a programba és teret ad a kortárs magyar designnak. Október 6. és 15. között szakmai előadás, kiállítás és design túrák várják az érdeklődőket. 

Hirdetés

Nagy Zsuzsa, építész és a győri fesztivál kurátora elmondta: „fő elhatározásunk a győri és Győr-környéki tehetséges designerek felkutatása és bemutatása a Design Hét Győr keretein belül”. Céljuk minél nagyobb figyelmet irányítani a bemutatott designerekre a befektetői szférában is. „Valljuk, hogy a design és a kortárs építészet alkalmazása mérhető, minőségi változást hozhat egy vállalkozás életében.”

A rendezvénysorozat megnyitója egyben kiállítás-megnyitó is, a kiállításon tehetséges győri designerek mutatkoznak be. A megnyitót október 6-án, 17 órakor tartják a Dunakapu téren található Delikát házban.

A Terasz-csoport által szervezett győri programsorozat alatt fontos szerepet kapnak a design túrák, a város építészeti és kulturális értékeit népszerűsítő séták. „Olyan helyekre is szeretnénk bekukkantani, ahol rejtett szépségeket, értékeket mutathatunk meg a belváros egyébként zárt kapui mögött.” – mondta el Csobayné Pintér Éva túravezető az infoGyőr.hu-nak.

A Design Hét Budapestet első alkalommal 2004-ben rendezte meg a Magyar Formatervezési Tanács. A szervezők azzal a céllal hívták életre a rendezvényt, hogy tudatosítsák a design gazdasági és társadalmi szerepét, valamint segítsék a terület szereplői közötti kommunikációt. A programsorozat vidéki eseményeit Sopronon kívül Pécsett és idén először Győrben is megrendezik.  A rendezvénysorozat védnöke és főszponzora a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

 

Sajtóanyag: DesignHét

Kapcsolódó

Születésnapi hétvégével jubilál a Müpa március közepén Cikk

Müpa 20 – Generációk ünnepe Húsz évvel ezelőtt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart-estjével – akkor még csupán próbaüzemben – fogadták először a közönséget a mára ikonikussá vált Duna-parti épületben. Az intézmény az azóta eltelt két évtizedben sokgenerációs találkozóhellyé vált, megszámlálhatatlan meghatározó, világszín

Éjszaka és a megdicsőülés január 20-án a Zeneakadémián Cikk

VASHEGYI GYÖRGY 2025. január 20. hétfő 19.30 Zeneakadémia Mozart Gran partitája (K. 361) szerenád, s mint tudjuk, a szerenádokat eredeti rendeltetésük szerint a régi időkben holdfényes éjszakákon adták elő, meglepetés-zeneként. Massenet zenekari oratóriumrészlete, A szűz utolsó álma Mária mennybemenetelét vizionálja átszellemült vonóshangokkal. Schönberg

Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical főszereplők Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza

Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk

Advent 2024 - Várkert Bazár Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i