Észt Hét 2017 - Észt nőírók Budapesten és Szegeden Hír
Közgazdász és erdei tündér, szovjet lakótelep és ősi finnugor gyökerek. Az észt nőírók két generációját képviselő Mari Saat és Kristiina Ehin lesznek a 10. Észt hét irodalmi szekciójának vendégei március 24-én Budapesten, 25-én pedig Szegeden, amely programok egyben az Észt hét zárását is jelentik.
Hirdetés
Mari Saat érzékeny karakterein keresztül éles társadalmi problémákat boncolgat műveiben, nagy empátiával tárva fel szereplőinek belső világát. 2008-ban megjelent Lasnamäe-i megváltó című kötetével akaratlanul is az észtországi oroszok egyik szószólójává vált. Regényében a társadalom perifériájára sodródott Natalját szólaltatja meg, aki egy tallinni lakótelepen élve egyedül neveli gyermekét, és mivel nem beszéli az államnyelvet, végleg elakad az élet fogaskerekei között.
Kristiina Ehin élénkebb színekben látja a világot, de ez korántsem jelenti azt, hogy a világ dolgait tekintve kevésbé lenne tudatos. Költészetének központjában a nőiség különböző aspektusainak megtapasztalása áll. Egyfajta ősi tudás letéteményeseként próbálja őszintén leírni a nő viszonyát a természethez, a férfihoz és gyermekéhez. Előszeretettel fakad dalra, nemrégiben Tartu város írójának választották. Minden megnyilvánulását élénk figyelem kíséri.
Kettejüket összeköti a közeg, amelyben alkotnak, és a vágy, hogy írásaikon keresztül értelmezzék a női, s egyben az emberi létet is. Valamint összeköti őket Jávorszky Béla fordító személye is, akinek köszönhetően műveiket magyarul olvashatjuk.
Március 24-én 19 órától a Nyitott Műhelyben, március 25-én 17 órától a szegedi Grand Caféban találkozhat a közönség Mari Saattal, illetve Kristiina Ehinnel és párjával, Silver Sepp énekes-dalszerzővel. Silver Sepp a biciklikeréktől a fába vert szögekig a legkülönbözőbb tárgyakból képes zenét varázsolni. Szorosan kötődik a természethez és a néphagyományhoz. Műsoruk a helytől, közönségtől és hangulattól függően minden alkalommal kicsit más.
Mari Saat Lasnamäe-i megváltó és Kristiina Ehin Szívemen a dalok, akár a kövek című kötete 2016-ban jelent meg a Magyar Napló Könyvkiadó gondozásában.
A 10. Észt Hét programjai >>>
Sajtóanyag: Észt Hét
Kapcsolódó
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedes-ek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
Bartók Tavasz 2025: megérkeztek az első nevek Hír
Április 4. és 13. között ismét kihagyhatatlan programokkal várja a nézőket Budapest-szerte a Bartók Tavasz: közös koncertet ad Diana Damrau és Jonas Kaufmann, miközben Kelemen Barnabás a Münchner Philharmoniker, Pusker Júlia pedig a Kammerorchester Basel vendége lesz, de mások mellett érkezik Jan
Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás Hír
A 24. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 13-tól október 13-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötl
Ismerje meg a zeneszerző másik arcát a 2025-ös Wagner-napokon! Hír
Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkc