Ez az a nap! a Várkert Bazárban Cikk

Ez az a nap! 2021

Hirdetés

Az előzetes regisztrációk szerint hatalmas érdeklődés várja a modern gospel legismertebb hazai előadóit felsorakoztató Ez az a nap! eseményt. A július 24-i rendezvényen ezért a szervezők a Várkert Bazár mellett lévő Neoreneszánsz kertet is megnyitják, ahol az érdeklődők kivetítőn követhetik az ingyenes, de regisztrációhoz kötött összejövetelt.

Tavaly többek mellett Caramel és Mező Misi is élőben jelentkezett be a Puskás Aréna első koncertjén, amit – a pandémia okán - online követhetett a nagyközönség, míg több Grammy-díjas nemzetközi előadó kifejezetten erre a rendezvényre készített zenés videót küldött a szervezőknek. Az Ez az a nap! rendezvény ezzel történelmet írt a Puskás Aréna rövid fennállása óta: az öt órás online koncertet többszázezren követték itthonról és szerte a világból.

„Tavaly még úgy terveztük, hogy 2021-ben sikerül megtartani az Ez az a nap! 20. éves jubileumi nagy összejövetelét élőben is, azonban az elhúzódó járvány miatt idén sem sikerült a Puskás Arénába meghívni a több országból várt közönséget és a nemzetközi és hazai előadók sorát” – meséli László Viktor alapító-főszervező. A szervezők a monstre rendezvényről azért nem mondtak le, reményeik szerint 2022-ben sikerül megtölteniük a Puskás Arénát. “Idén azonban mindenképpen élőben szerettünk volna találkozni a közönségünkkel” – folytatja a főszervező. A lehetőségeket és az aktuális szabályozásokat figyelembe véve úgy döntöttek, hogy az idei évre meghirdetett időpontban – 2021. július 24-én – egy különleges alkalmat szerveznek. A szabadtéri eseményre a budai vár oldalában található Várkert Bazárban kerül sor. “Az előzetes regisztráció alapján azonban a Várkert is szűkösnek bizonyul, ezért megnyitjuk a Neoreneszánsz kertet is, ahol kivetítőn követheti a közönség Caramel, Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László és a Karneol koncertjét” – tette hozzá a főszervező.

A rendezvényre a hatályos magyar törvények alapján védettségi vagy oltási igazolvánnyal lehet belépni. A Neoreneszánsz kertbe igazolvány nélkül is be lehet jönni. A vendégeket már 16.30-tól várják és a programok 18 órakor kezdődnek. A rendezvényt a szervezők élőben közvetítik az Ez az a nap! YouTube csatornáján és Facebook oldalán.

 

Ez az a nap! 2021 regisztráció >>>

 

Ez az a nap!

Kapcsolódó

Tomáš Brauner és a Nemzeti Filharmonikusok április 18-án a Vigadóban Cikk

Tomáš Brauner - A kísértetmenyasszony Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szimfónia és a Csellóverseny szerzője negyvenhárom évesen írt egy romantikus kantátát A kísértetmenyasszony címmel: az opus Magyarországon – vélhetően a cseh nyelvű szövegkönyv okozta előadás

Összedolgozik a generatív AI és a Momentán Társulat Cikk

reVerze  - Momentán Társulat A mesterséges intelligenciát (AI) egyre szélesebb körben használják, így adta magát az ötlet az improvizációra épülő Momentán Társulat re:Verze című előadásának alkotói számára, hogy éljenek a lehetőséggel. Magyarországon elsők közt és egyedülálló módon fokozatosan és tudatosan építették be a gépi

Les Deux Stabats március 28-án a Müpában Cikk

Baráth Emőke A zenében a historizmus nemcsak azt jelenti, hogy korabeli hangszerek kópiáin szólalnak meg régi művek: olykor azt is, hogy az előadók felelevenítenek egy olyan szokást, amelynek több évszázada hódoltak a zenekedvelők. Az 1780-as években Párizs templomaiban Les Deux Stabats – A két Stabat – címmel

Március 15. - Háromnapos ingyenes ünnepi programsorozat a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum - Március 15 A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes programokkal várja a látogatókat három napon át, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján. Minden korosztály válogathat az izgalmas programok között: A gyerekeket kézműves foglalkozások, alkotóprogramok, múzeumi játéktér saját fejlesztésű és a tö