Falk Art Fórum 2018: antik tárgyak a modern lakberendezésben Cikk

A bennünket körülvevő világ örökös mozgásban van, folyamatosan változik. Divatok és stílusok jönnek és mennek, változik az ízlésünk, a kultúránk, a világszemléletünk. Ennek pedig lenyomata van a környezetünkön is, hiszen elsősorban ott látszik, hogy milyen tárgyakkal vesszük körül magunkat.

Hirdetés

Sokan vonzódnak a régi tárgyakhoz, de nem nagyon tudják, hogy hol ismerkedhetnek meg vele, hol kaphatnak esetleg hiteles tanácsot, információt, iránymutatást. Az első ízben 2006 őszén életre hívott művészeti fesztivál, a Falk Art Fórum többek között ebben is igyekezett segíteni a látogatóknak, hogy eligazodjanak a galériák kínálata, a stílusok között, egyáltalán, be merjék tenni a lábukat a híres lipótvárosi utcába, ahol általában minden Budapesten járó világsztár is előbb-utóbb felbukkan.

Az idei, sorrendben 18. Falk Art Fórum kiemelt témája a lakberendezés, amely ezúttal  május 5-én lesz, és több helyszínen is zajlik majd, hiszen a Krea Művészeti Iskola enteriőrstylistjai pop-up tereket rendeznek majd be, a színpadon pedig 17 órától kerekasztalbeszélgetés lesz a modern és az antik találkozásáról a lakberendezésben.

A régiségkereskedők számára továbbra is az a kihívás, hogy sikerüljön a régmúlt értékeit a mába és a holnapba el kell menteni. Ugyanakkor tény, hogy korunk lakberendezése és trendjei inkább a minimalizmus felé mutatnak, ezt a tervezői látásmód és a tömegtermelés egyaránt magával hozza. Sokak számára azonban ez a túlságosan személytelen uniformizált világ nem kielégítő, ők azok, akik a jövőben új vásárlói lehetnek a galériák antik bútorainak vagy dísztárgyainak. Ez nem azt jelenti, hogy alapdarabokat nem fognak az emberek továbbra is a nagy bútoráruházakban beszerezni, de talán közelebb az idő, hogy többen fogják elkerülni egy-egy antik tárgy vagy bútor beillesztésével a személytelenséget, és egyedibbé alakítják otthonukat, ha úgy tetszik, eklektikussá.

Ehhez persze szükséges, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy melyik bútor milyen irányvonalat képvisel, melyik századból érkezett, mi a copf, az empire, a biedermeier vagy éppen az art deco. Ezek a bútorok már elég letisztult stílusúak ahhoz, hogy könnyedén törjék meg akár az Ikea-érzést, és a lakásból hangulatos, egyedi, ízléses és hagyománytisztelő otthon váljék.

És a hogy a Dárius Antikvitás tulajdonosa, Csörge Szabolcs írja  a Falk Art Fórum kiadványában, a Falk Art Kurírban: „Az iparművészet szinte minden területén találunk olyan antik tárgyakat a XIX. század elejétől, amelyek egyszerű formái által szintén lehetnek modern lakásunk díszei, mégis egyediek és stílusosak: egy-egy színes üveg vagy kerámia bármilyen közeg kiugró vizuális pontja lehet, kis túlzással egy-egy szoba éke. Berendezett tereinknek pedig kiváló kontrasztot adhatunk egy festmény elhelyezésével, hiszen a minimalizmus sokszor kopáran hagyja falainkat.

 Az antik tárgyak egyediek vagy legalábbis nagyon kevés példányban készültek, az elmúlt évszázadok pedig bizonyították időtállóságukat: a bútorokat valódi fából, kézzel rakták össze, a tárgyak alkotóik kéznyomát hordozzák, a festményekben pedig visszaköszön a történelem. E tárgyak készítői - még akkor is, ha nincsenek mindig nevesítve - kivétel nélkül hosszú évek tanulásával és munkájával váltak ágaik művészeivé, ez az elkötelezettség pedig minden formában, minden ecsetvonásban érezhető. Általános hiedelem, hogy ami régi az drága, pedig az antik sokszor töredékébe kerül modern megfelelőjének (arról nem is beszélve, hogy az antik tárgyak értéke mindig csak növekedni fog, ellentétben az új gyártással).”

Aki szeretne kicsit megmártózni ebben a hangulatban, beszélgetni, informálódni a témáról, az látogasson el május 5-én 14 és 22 óra között a Falk Miksa utcába, ahol sok színes program várja az érdeklőket.

Falk Art Fórum 2018 további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Falk Art Fórum

Kapcsolódó

Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical főszereplők Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza

Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk

Advent 2024 - Várkert Bazár Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i

A 340 éve született Händel művei a Müpa zenei maratonján Cikk

2025. február 2-án, vasárnap a nagyszabású oratóriumok és megindító operák szerzőjeként ismert Georg Friedrich Händel művészetében mélyedhetnek el a zenerajongók. Az egész napon át tartó koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg

Az ifjú zongoravirtuóz ma már példakép Cikk

Péter Bence - zongora A világ legnagyobb koncerttermeit tölti meg rajongóival, s amikor hazajön, általában aludni és főzni szokott, de ilyenkor van ideje komponálni is. December 7-én viszont azért érkezik Budapestre, hogy elképesztő virtuozitásával kápráztassa el közönségét Péter Bence, aki tavaly adta első koncertjét