Először díjaztak magyar forgatókönyvírót Amerika legrangosabb versenyén Hír

Hirdetés

Akár hollywoodi szuperprodukció is készülhet Peter Noel forgatókönyvéből. A magyar filmes két műve is előkelő helyezéssel végzett az amerikai versenyen: az Artilia többezer közül került a top 50-be, míg A szekrény a döntőbe jutva a dobogóra is esélyes lehet.

Közel 8000 nemzetközi alkotás mérettetett meg a Cinequest forgatókönyvíró versenyen, ahol Peter Noel két könyve, az Artilia és A szekrény is az elődöntőbe, a top 50-be került. Sőt, utóbbi egészen a döntőig vitte, így már a top 10-ben versenyez a győzelemért. Ez komoly szakmai visszajelzés, hiszen magyar forgatókönyvírót eddig nem díjaztak ilyen nívós versenyen.

Még az is elképzelhető, hogy A Szekrényt hollywoodi nagyágyúk fogják vászonra vinni: a top 10-be jutott forgatókönyvek kiajánlásra kerülnek a nagy amerikai stúdiókhoz, producerekhez és rendezőkhöz. A dobogós helyezetteknek pedig egyenesen garantálják a lehetőséget, hogy a szakma legnagyobbjai megismerkedjenek a műveikkel!

Ennél tehát nem kevesebb a tét márciusban, a kaliforniai díjátadón, ahol olyan nevek szólítják majd színpadra a versenyzőket, mint a számos Star Wars filmet is jegyző Lawrence Kasdan és J. J. Abrams.

A szekrény egy holokauszt idején játszódó dráma, amely egy alagúton át megszöktetett, négyéves zsidó kislány és egy dezertált német katona, Krüger kapcsolatát mutatja be. Az erősen karakterközpontú történet legfőbb kérdése, hogy vajon Krügernek sikerülhet-e megmenteni a kislány életét.

„Néhányan elcsépeltnek találják az olyan témákat, mint például a holokauszt, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a Schindler listájához hasonló filmek óta már felnőtt egy generáció. Én viszont fontosnak tartom, hogy azokat is megszólítsuk, akik már a látványfilmeken szocializálódtak. Hogy tudjunk úgy mesélni, hogy a komolyabb témák is lekössék a fiatalokat. Szerintem íróként ez a dolgunk” – vallja Péter.

A szerző számára fontos ugyanakkor az is, hogy művészi autonómiája sértetlen maradjon. Egy amerikai ajánlatnál igyekszik arra törekedni, hogy a forgatókönyv számára elfogadhatatlan átírással ne járjon.

Sci-fi az elnyomásról, mese a klímaváltozásról

Péter ontja magából a különböző ötleteket. Nem csoda, hogy a top 50-ben végzett Artilia teljesen más műfaj: egy animációs mese, amelyet a zsűri méltatása szerint különösen szerethetővé tesz az aktualitása. A történet főszereplője az Északi-sarkon élő medvebocs, aki az olvadó jégtáblák közt elsodródik a családjától. Az Artilia nem csupán a szeretteink megbecsülésére tanít, de a klímaváltozás valós veszélyét is érinti, és az elmúlásról is képes a legkisebbek nyelvén beszélni.

Eközben Péter itthon is aktív. Javában zajlanak első játékfilmjének utómunkái, amit forgatókönyvíróként, rendezőként és executive producerként is jegyez. A 129 című sci-fi cselekménye a nyolcvanas évektől 2063-ig ível: a történetben többek közt egy múltban élt zeneszerző és egy jövőben megszökő katona kerül egymással különös összeköttetésbe.

Az idei év végéig mozikba kerülő filmben olyan hazai húzónevekkel találkozhatunk, mint Csuja Imre, Molnár Piroska, Kálloy Molnár Péter vagy éppen Csősz Boglárka. A film honlapján pedig addig is megtekinthetjük az első, nem hivatalos trailert.

 

Peter Noel sajtó

Kapcsolódó

Musicalfilm formájában tér vissza A Játékkészítő Hír

A Játékkészítő - Színház TV Újra látható a 2014-ben és 2015-ben hatalmas érdeklődés mellett bemutatott szuperprodukció, A Játékkészítő című családi mesemusical, ezúttal azonban a színpadi keretekből kilépve, egy látványos musicalfilm formájában, a SzínházTV felületén. Premier november 4-én. Mintegy 100.000 néző volt kíváncs

Klip készült a Toxikoma betétdalából Hír

Toxikoma Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó)

Depche Mode: DVD-n és Blu-Ray-en is megjelent a „SPiRiTS IN THE FOREST” Hír

Depeche Mode - Spirits In The Forest A rajongók, és a kritikusok elismerése, illetve mozisikere után, a Depeche Mode  egyszerre adta ki DVD-n és Blu-Ray-en, a korszakalkotó, teljes hosszúságú dokumentum- és koncertfilmet, „SPiRiTS IN THE FOREST” címmel. A rajongók számára végre világszerte elérhető a dokumentumfilm, amelyet a Rolling

Július 1-jén nyit a Müpa autós koncertmozija! Hír

Müpa autós koncertmozi A nagy sikerű Müpa Home online közvetítéssorozat után újabb formabontó megoldást kínál a Müpa azoknak, akik szerint zene nélkül nem igazi a nyár. A Müpa Autósmoziban a nézők saját autójuk kényelmében élvezhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket. Az elmúlt hónapok eseményei hatással