Két hét alatt két nemzetközi forgatókönyvíró versenyt is megnyert Peter Noel Cikk

Peter Noel

Hirdetés

Két forgatókönyvíró versenyt nyert meg két héten belül a magyar író. Ráadásul az egyiket egy olyan afrikai filmes versenyen, ahol európai pályázó eddig még sosem nyert. Peter Noelnek most ez sikerült, ezzel megszerezte a 18. nemzetközi eredményét.

Peter Noel két éve, januárban döntötte el, hogy indul egy külföldi forgatókönyvíró versenyen. Nem volt könnyű az út, de bebizonyította, hogy a sok munka és a kitartás meghozza az eredményt. A brit The Pinewood Studios Group Lift-Off Global Network néven minden évben, több országban is meghirdeti a forgatókönyvíró versenyét, Péter erre a megmérettetésre nevezte be ’A szekrény - The Wardrobe’ című forgatókönyvét, és nyert!

„A több ezer jelentkező közül mindössze öt győztest hirdetnek ki országonként, vagyis minden évben öt ember kerülhet be a programba. 2021-ben végre elmondhatom, hogy egyikük én vagyok a melbourne-i fesztiválon keresztül. A The Pinewood Studios Groupban olyan filmeket készítettek eddig, mint a Black Widow, a No time to die, a Maleficent, a legújabb James Bond, vagy a mindenki által jól ismert Star Wars” – meséli Peter Noel.

Ezzel a lehetőséggel ’A szekrény - The Wardrobe’ című forgatókönyv rendezők és producerek sokaságához juthat el. Az öt győztes forgatókönyvet ugyanis nem csak közösségi platformokon mutatják be, hanem hírlevélben is kiküldik 35 ezer filmesnek, akik magas szinten írt scripteket keresnek. Így a rendezők megtalálhatják a következő lehetséges projektjeiket, és közvetlenül kapcsolatba léphetnek az írókkal, hogy megvitassák az opciókat, a fejlesztéseket és a jogokat.

Benin City Film Festival

Péternek viszont nem csak jól indult a január, de jól is végződött. Néhány napja, a Benin City Film Festival keretén belül az Év legjobb forgatókönyv díját kapta meg a ’Black Mo’ című alkotásáért.

„Amikor belevágtam a külföldi forgatókönyvíró versenyekbe, rettentően féltem, hogy talán az derül majd ki, hogy kevés vagyok ehhez, hogy nem írok nemzetközi szinten. Ma már elmondhatom, hogy a tizennyolc nemzetközi eredmény mellett nem csak a Pinewood Studios forgatókönyvíró versenyét nyertem meg, de az év legjobb forgatókönyvének járó díját is elhoztam a Benin City Film Fesztiválról. Hihetetlen, hogy sikerült! Amikor megírtam ennek a 16 éves fekete rabszolgalánynak a történetét, annyit tudtam, hogy a borzalmak ellenére megrendítő és csodálatos az élete, és muszáj róla mesélnem.” – tette hozzá az író, aki kicsit azért bízott a sikerben, mert már több versenyen is elődöntős volt ez a forgatókönyv.

Péter szerint a sikere azt is mutatja, hogy filmesként bátran hozzá kell nyúlni a nemzetközi témákhoz is, és ha sikerül, akkor a legnagyobb álmok is valóra válhatnak.

„Nevet még nem mondhatok, de már rám írt egy amerikai producer, aki dolgozott az Oscar-díjas Michael Douglas-el és Diane Keatonnal, illetve Mark Wahlberggel és Pierce Brosnannal is. Jelenleg négy forgatókönyvemet kért el, és elmondása szerint szeretne engem íróként ismertté tenni, a scriptjeimet eladni Amerikában. Igaz, figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű az út.” - tette hozzá mosolyogva Péter.

Ő az első magyar író, aki angol nyelven, nagyszabású, 'A' kategóriás forgatókönyvíró versenyeken ilyen jelentős helyezéseket ért el már 2019 óta. A tavalyi Cinequest forgatókönyvíró versenyen két forgatókönyve, az ’Artilia’ és ’A szekrény’ is az elődöntőbe, a top 50-be került. Sőt, utóbbi egészen a TOP10-es döntőig vitte. De nem csupán forgatókönyvíróként alkot, hanem rendez is. Péter ontja magából a különböző ötleteket. Első nagyjátékfilmjének, a 129 című sci-fi film utómunkálatai jelenleg is zajlanak. A filmet ő írta, rendezte, és az egyik executive producere is. A 129 című sci-fi cselekménye a nyolcvanas évektől 2063-ig ível: a történetben többek közt egy múltban élt zeneszerző és egy jövőben megszökő katona kerül egymással különös összeköttetésbe. A filmben olyan színészek vállalták a főszerepet, mint Kálloy Molnár Péter, Dér Zsolt, Mészáros András, Pikali Gerda, Molnár Piroska, Törőcsik Franciska, vagy épp Szabó Sipos Barnabás.

 

Peter Noel press

Kapcsolódó

Szabad Táncház a Káli-medencében - Pünkösdkor is Kőfeszt! Cikk

Kőfeszt – a Szabad Táncház Augusztus első hetében már negyedik alkalommal lesz Kőfeszt -A nyugalom fesztiválja. Idén azonban a fesztiválon túl már nem csak annak kísérőprogramja, a havonta egy alkalommal megrendezett Folkklub várja az érdeklődőket, hiszen a pünkösdi hétvégén debütál a Kőfeszt – a Szabad Táncház elnevezésű n

Először lép színpadra Magyarországon korunk egyik legjelentősebb karmestere, Christian Thielemann Cikk

Christian Thielemann és a Drezdai Staatskapelle Május 26-án egy több évszázados hagyománnyal rendelkező német zenekar és világklasszis énekesek örvendeztetik meg a szimfonikus zene kedvelőit és a zenei felfedezésre vágyókat. A Drezdai Staatskapelle hangversenyén a Magyarországon első ízben fellépő sztárkarmester, Christian Thielemann vezényleté

"Az egyik szemem sír, a másik nevet" – Interjú Szűcs Mihállyal, a Barba Negra vezetőjével Cikk

Interjú Szűcs Mihállyal, a Barba Negra vezetőjével Vasárnap délután a BARBA NEGRA vezetője, Szűcs Mihály, aki többek között a Koncertszervező.hu egyik alapítója, mellette pedig több, zenei témájú projekt ötletgazdája – ROCK1, Fesztivál FM -, személyes hangvételű posztban írt a Győrújbaráton megrendezett fesztiválon tapasztalt öröméről. Elmondása,

A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes, digitális kiállítóhelyet nyitott az Akváriumnál Cikk

ingyenes, digitális kiállítóhely az Akváriumnál Világhírű múzeumok – köztük a Louvre, a Musée d’Orsay, valamint a Picasso Múzeum – ikonikus műtárgyai is megtekinthetők a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb kiállításán. A francia Micro-Folie mobilmúzeum digitális tárlatlátogatásán a látogatók tabletek segítségével, nagy felbontású, digitalizált fényk