Újabb filmes elismerés a Sóhajoknak Hír

Hirdetés

Tilda Swinton, a SÓHAJOK (Suspiria) című film egyik főszereplője szerint a rendező, Luca Guadagnino igazán tudja, miként működik a mozi, és van olyan bátor, hogy meg is valósítsa ötleteit. Az Oscar-jelölt alkotó idén októberben veheti át a Kölni filmdíjat, amellyel minden évben a legérdekesebb kortárs rendezőt tüntetik ki. Az 1977-es kultuszfilm remake-jét, a Sóhajokat a Velencei Filmfesztivál is az idei év legjobb alkotásai közé sorolta, a tapsvihartól hangos bemutató után a film végül bezsebelte a Legjobb speciális effektekért, valamint azLegjobb eredeti filmbetétdalért járó díjakat. Utóbbi a Radiohead énekesének,Thom Yorke-nak köszönhető, aki úgy nyilatkozott, hogy bár nagyon félt a felkéréstől – lévén, hogy egy átiratról van szó –, mégis izgalmasnak találta a feladatot, hát belevágott. Ihletet mindössze magából a forgatókönyvből merített.

A Sóhajok misztikus thrillert a hazai közönség 2018. november 8-ától láthatja a mozivásznakon, a Cinetel filmforgalmazó jóvoltából. A magyar nyelvű előzetes:

 

- Cinetel -

Kapcsolódó

Musicalfilm formájában tér vissza A Játékkészítő Hír

A Játékkészítő - Színház TV Újra látható a 2014-ben és 2015-ben hatalmas érdeklődés mellett bemutatott szuperprodukció, A Játékkészítő című családi mesemusical, ezúttal azonban a színpadi keretekből kilépve, egy látványos musicalfilm formájában, a SzínházTV felületén. Premier november 4-én. Mintegy 100.000 néző volt kíváncs

Klip készült a Toxikoma betétdalából Hír

Toxikoma Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó)

Depche Mode: DVD-n és Blu-Ray-en is megjelent a „SPiRiTS IN THE FOREST” Hír

Depeche Mode - Spirits In The Forest A rajongók, és a kritikusok elismerése, illetve mozisikere után, a Depeche Mode  egyszerre adta ki DVD-n és Blu-Ray-en, a korszakalkotó, teljes hosszúságú dokumentum- és koncertfilmet, „SPiRiTS IN THE FOREST” címmel. A rajongók számára végre világszerte elérhető a dokumentumfilm, amelyet a Rolling

Július 1-jén nyit a Müpa autós koncertmozija! Hír

Müpa autós koncertmozi A nagy sikerű Müpa Home online közvetítéssorozat után újabb formabontó megoldást kínál a Müpa azoknak, akik szerint zene nélkül nem igazi a nyár. A Müpa Autósmoziban a nézők saját autójuk kényelmében élvezhetik a Fesztivál Színházban élőben zajló koncerteket. Az elmúlt hónapok eseményei hatással