Gustav Mahler IX. szimfóniájával indítja az évet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Cikk
Hirdetés
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2022. január 13-ai koncertje egész estet szentel egy már-már epikus hosszúságú szimfóniának. Gustav Mahler IX. (D-dúr) szimfóniája a Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében csendül fel.
A koncert címe is árulkodó: „Hattyúdal”. Költőknek vagy zeneszerzőknek röviddel haláluk előtt írt utolsó műveit illetjük ezzel a főnévvel. Gustav Mahler életének is utolsó, befejezett darabja volt a IX. szimfónia, amit 1908/09-ben írt. A sors kegyetlen játéka, hogy bármennyire is szerette volna elkerülni a cseh-osztrák származású zeneszerző Beethoven sorsát, a történelem megismételte önmagát. Beethoven IX. szimfóniája után ugyanis kialakult a zeneszerzőkben egyfajta félelem a 9-es számtól. Sokan attól tartottak: ahogy a bécsi klasszika halhatatlan mestere, ők sem tudják majd megírni a maguk Kilencedikje után a Tizediket. Mahler úgy próbálta „kicselezni” a jövőt, hogy VIII. szimfóniáját követő kilencediknek szám helyett inkább címet adott: Dal a Földről. Amikor azonban megnyugodva elérkezett az immár sorszámmal is vállalt Kilencedikhez, utolérte őt is az „átok”: ez lett utolsó szimfóniája, a Tizediknek már csak első tételét tudta befejezni.
A koncert karmestere, a hetvenéves Kovács János lesz, aki 1973-ban kapta meg diplomáját a Zeneakadémián. Számos stílusban és műfajban otthonos, kivételes tudású és igényességű művész, akivel minden zenekar örömmel dolgozik együtt.
További részletek és jegyelővétel >>>
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Kapcsolódó
Születésnapi hétvégével jubilál a Müpa március közepén Cikk
Húsz évvel ezelőtt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart-estjével – akkor még csupán próbaüzemben – fogadták először a közönséget a mára ikonikussá vált Duna-parti épületben. Az intézmény az azóta eltelt két évtizedben sokgenerációs találkozóhellyé vált, megszámlálhatatlan meghatározó, világszín
Éjszaka és a megdicsőülés január 20-án a Zeneakadémián Cikk
Mozart Gran partitája (K. 361) szerenád, s mint tudjuk, a szerenádokat eredeti rendeltetésük szerint a régi időkben holdfényes éjszakákon adták elő, meglepetés-zeneként. Massenet zenekari oratóriumrészlete, A szűz utolsó álma Mária mennybemenetelét vizionálja átszellemült vonóshangokkal. Schönberg
Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk
Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza
Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk
Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i