Idén is elindult a 100 szóban Budapest történetíró pályázat Cikk
Hirdetés
Immár hetedik alkalommal hirdeti meg a 100 szóban Budapest című történetíró pályázatot a Mindspace csapata. A beküldött történetek műfaji megkötés nélkül legfeljebb száz szóból állhatnak, és valamilyen módon Budapesthez kell kötődniük. A legjobbakat szakmai zsűri választja ki. A pályázók szeptember 30-ig küldhetik be a munkáikat online. A fődíj 100 000 forint, és idén is külön díjazzák a 18 éven aluliakat. Emellett néhány pályaművet októberben megzenésítve adnak elő a Margitszigeten, a legjobb 12 történethez kortárs grafikusok készítenek illusztrációkat, a legjobb 100 pedig megjelenik egy POKET kiskönyvben. Az eredményhirdetés novemberben lesz.
A 100 szóban Budapest történetíró pályázat nemcsak a fővárosban élőknek szól, de kikötés, hogy a maximum 100 szóból álló pályaműveknek valamilyen módon kötődniük kell Budapesthez. A beküldött munkákat szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai idén Boncsér Sára színművész, Szabó Benedek zenész, a Galaxisok alapítója és Závada Péter költő-dalszövegíró, a tavaly feloszlott Akkezdet Phiai underground hip-hop csapat alapítója. A versenyzőknek a hagyományoktól eltérően idén mindössze egy hónapjuk van beküldeni az írásaikat online a 100 szóban Budapest honlapján keresztül. A pályázat eredményhirdetése november 17-én, Budapest születésnapján lesz.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a 100 szóban Budapest pályázat idén is szerepel a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjában, de tekintettel az idei év eseményeire, ezúttal más formában. A szakmai zsűri tagjai nemcsak elolvassák és kiválasztják a legjobb történeteket, hanem néhányat zenekari kísérettel is feldolgoznak, majd október 21-én a Margitszigeten, egy régóta nem működő ásványvízpalackozó üzemben a beküldött történeteken keresztül próbálják megidézni ennek a furcsa, 2020-as évnek a hangulatát. Az előadásban Bárnai Péter színművész is közreműködik.
A pályázat megszervezését ezúttal is a Mindspace csapata vállalta magára. A non-profit szervezet célja, hogy minél több módon járuljon hozzá egy élhetőbb város megteremtéséhez. Ennek érdekében kulturális és szakmai eseményeket, játékokat, illetve pályázatokat szervez. A 100 szóban-kezdeményezés eredetileg Dél-Amerikából indult, ahol hosszú évek óta nagyon népszerű a pályázat. A magyar szervezők szerint a felhívásban az a nagyon vonzó, hogy mindenkihez szól: kortól-, nemtől-, lakóhelytől-, nemzetiségtől-, mindentől függetlenül. A több ezer történet, amit évente kapunk, egyfajta lenyomata azoknak a történelmi pillanatoknak, amiket a város lakói átélnek vagy átéltek. Idén is sok minden történt, de 2020-ban semmi sem úgy történt, mint máskor.
A 100 szóban Budapest pályázat a Mindspace, Budapest Főváros Önkormányzata, illetve a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ közös projektjeként, utóbbiak támogatásával valósul meg.
100 szóban Budapest
Kapcsolódó
Születésnapi hétvégével jubilál a Müpa március közepén Cikk
Húsz évvel ezelőtt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart-estjével – akkor még csupán próbaüzemben – fogadták először a közönséget a mára ikonikussá vált Duna-parti épületben. Az intézmény az azóta eltelt két évtizedben sokgenerációs találkozóhellyé vált, megszámlálhatatlan meghatározó, világszín
Éjszaka és a megdicsőülés január 20-án a Zeneakadémián Cikk
Mozart Gran partitája (K. 361) szerenád, s mint tudjuk, a szerenádokat eredeti rendeltetésük szerint a régi időkben holdfényes éjszakákon adták elő, meglepetés-zeneként. Massenet zenekari oratóriumrészlete, A szűz utolsó álma Mária mennybemenetelét vizionálja átszellemült vonóshangokkal. Schönberg
Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk
Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza
Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk
Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i