Idén is folytatódik a Budapest Art Mentor program Cikk

Hirdetés

Az ország egyetlen, magánerőből fenntartott, képzőművészeti mentorprogramjára immár harmadik alkalommal lehet pályázni. Az elmúlt években több, mint húsz fiatal művész kapott két szemeszteren át tartó, menedzsmentorientált képzést a hazai kulturális és for-profit szcénák meghatározó szereplőitől.

Az oktatók között szerepel Hegedűs Orsolya, iski Kocsis Tibor, Molnár Ani, Juhász Dóra, Olajos Anna, Ferenczy Bálint, Szvet Tamás, Petrányi Zsolt, Löbl Krisztina, Vékony Délia, Tóth Pál Sándor vagy épp Kelemen Zénó. A program során a mentoráltak átfogó ismeretekre tehetnek szert arról, hogyan működik a képzőművészeti világ, és ebben ők miként tudnak érvényesülni. A programra a jelentkezési határidő május 18-a, előtte, április 30-án nyílt napon vehetnek részt az érdeklődők.

A Budapest Art Mentor programot az L Art Management és az Együtt a Művészetért Egyesület indította Bérczi Linda képzőművészeti menedzser irányításával 2017-ben, azzal az elhatározással, hogy az egyetemről kikerülő vagy már egy ideje a pályán lévő tehetséges képzőművészeket segítse az önmenedzselés terén, illetve a hazai és nemzetközi szcéna átlátásában. Egyedülálló kezdeményezés Magyarországon, hiszen önerőből, tandíj nélkül működik, és pályázat útján kerülhetnek be a kiválasztott művészek.

Az előző években a mentorprogram hallgatói voltak:

Ábel Tamás, Ádám Zsófia, Balázs Nikolett, Diósi Máté, Fülöp Gergő, Gaál Kata, Gombos Andrea, Hajas Katinka, Horváth Ágnes, Horváth Lóczi Judit, Klájó Adrián, Majoros Áron, Mátyási Péter, Mézes Tünde, Mikola Tamás, Németh Marcell, Orbán Előd, Pál Kátja, Szakál Éva, Szécsényi-Nagy Lóránd és Sztefanu Marina.

A végzősök az oktatás mellett minden évben hazai és nemzetközi eseményekre látogathatnak el, évzáróként pedig csoportos kiállítást szervez számukra a mentorprogram, az Ybl Budai Kreatív Házban. A 2019/20-as program szeptemberben indul.

 

A nyílt nap április 30-án lesz, erről bővebben >>>

A programra május 18-ig lehet jelentkezni! Részletek >>>

 

Budapest Art Mentor

Kapcsolódó

Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM Cikk

Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM Tavaly augusztusban indult útjára a Park FM, a Budapest Park online rádiója, amelynek célja, hogy olyan előadóknak biztosítson platformot, akikkel más hazai rádiókban kevésbé vagy egyáltalán nem találkozhatunk. Továbbra is a zenei tartalmak lesznek fókuszban, ezekre azonban mostantól különleges, s

Peter Lindbergh legendás képeivel indul a 9. Budapest Fotófesztivál Cikk

Budapest Fotófesztivál A Budapest Fotófesztivál kilencedik évében egy országos premierrel indítja programsorozatát. a Fotófesztivál és a Műcsarnok szakmai együttműködésében megvalósuló tárlaton Magyarországon első alkalommal láthatók a legendás német divatfotográfus Peter Lindbergh (1944-2019) ikonikus alkotásai. A fot

Új összművészeti kulturális központ született a Margit-negyedben: a DUGATTYÚS Cikk

Új összművészeti kulturális központ született a Margit-negyedben: a DUGATTYÚS Új kulturális és közösségi tér jött létre Budapest egyik legizgalmasabb városrészében. A DUGATTYÚS a Margit-negyed legújabb művészeti központja, összművészeti térként egyesíti a kortárs képzőművészet - a fotóművészet, a szobrászat, a festészet -, a zene és a színház világát. Áprilisig Generál Kris

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők Cikk

Az Őrült Nők Ketrece búcsúelőadás 10 év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s