Két új előadást mutatott be a Staféta! Hír
A tehetséggondozás támogatása érdekében Budapest Főváros Önkormányzata a FÜGE lebonyolításában meghívásos pályázatot tett közzé 2015 őszén. A STAFÉTA célja, hogy a kisebb produkciók és a pályakezdő fiatal tehetségek is bemutatkozási lehetőséghez jussanak, ezzel is színesítve Budapest kulturális életét. A második alkalommal meghirdettet STAFÉTA Pályázat keretén belül 2017-ben hét produkció, öt prózai és két táncelőadás valósulhat meg. Szalay-Bobrovniczky Alexandra Főpolgármester-helyettes értékelte a pályázatot.
Hirdetés
Hogyan értékeli a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett tehetséggondozó STAFÉTA pályázat első „évadát”?
A pályázat azzal a céllal jött létre, hogy a kisebb produkciók, illetve a pályakezdő fiatalok bemutatkozási lehetőséghez jussanak a kőszínházak domináns szerepe mellett, ezzel is színesítve Budapest kulturális életet – úgy érezzük, sikerült. A 2016-os évben kilenc produkció valósult meg: Pass Andrea a Stafétának köszönhetően mutathatta be az első felnőtteknek írt Napraforgó című darabját, a Dollár Papa Gyermekei pedig létrehozhatta első nagyszínpadi produkcióját a Trafóban. A pályázat a kísérletezésre is lehetőséget adott: a k2 Színház a Kárpáti Péter-féle improvizációs technikát próbálhatta ki a Dongó című előadásuk kapcsán, Kálmán Eszter látványtervező pedig Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal feszegethette a műfaji határokat. A kísérletezés jegyében született Soós Attila Woolf-adaptációja és a STEREO Akt Etikett című produkciója is. Külön örömünkre szolgál, hogy három táncelőadás, Rózsavölgyi Zsuzsa, Dányi Viktória és Fülöp László produkciója is bemutatásra került.
A második alkalommal meghirdettet Staféta Pályázat keretén belül a 2017-es évben hét produkció, öt prózai és két táncelőadás valósulhat meg.
A második kiírásra kilencven pályamű érkezett, a jelentkezők száma jól mutatja, hogy mekkora szükség van a Stafétához hasonló pályázatokra. Nem volt könnyű dolga a kuratóriumnak a döntésnél, de úgy érzem, hogy az előző évhez hasonlóan izgalmas és sokszínű előadásokat láthat majd a közönség a 2017-es évben. Az első két új bemutatóra már sor is került: februárban Olasz Renátó és Horváth János Antal Kitagadottak című Schiller-átirata került bemutatásra az Ódry Színpadon, mely többek között a törvényenkívüliségről, a kitagadott létről, a generációs szakadékról, az apahiányról és a lázadás létjogosultságáról beszél. Áprilisban a másodszoros Staféta-nyertes író-rendező, Pass Andrea mutatta be a Bebújós című darabját a Jurányiban: Petrik Andrea, Herczeg Adrienn, Schruff Milán, Formán Bálint és Réti Adrienn a gyerekek és a felnőttek megtévesztésig hasonló világába kalauzolják a nézőket. A Staféta-bemutatók sora ősszel folytatódik: Császi Ádám a Szkénében, Fekete Ádám, Mészáros Máté és Juhász András – Szenteczki Zita párosa a Trafóban, Vass Imre pedig a MU Színházban mutatja be rendezését.
Addig is milyen Staféta-előadások láthatóak még az idei évadban?
Május 10-én a MU Színházban Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című előadása lesz látható, mely a női test természetes és természetellenes voltát állítja a középpontba, a Jurányiban pedig Pass Andrea két előadása, az előbb említett Bebújós, illetve a Napraforgó című darabja kerül műsorra május 11-én és 15-én.
Várható a Staféta Pályázat folytatása?
Örömmel mondhatom, hogy igen, hiszen hosszú távon szeretnénk biztosítani ezt a lehetőséget a fiatal tehetségek mentorálása területén. A terveink szerint idén szeptemberben hirdetjük majd meg a pályázati felhívást, úgyhogy nagy érdeklődéssel várjuk a pályamunkákat.
STAFÉTA – Budapest Főváros Önkormányzatának tehetséggondozó projektje.
- Facebook: https://www.facebook.com/stafetapalyazat/
- Instagram: https://www.instagram.com/stafeta/
- Web: http://www.fugeprodukcio.hu/fuge/stafeta-palyazat.html
Sajtóanyag: BVA
Kapcsolódó
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedes-ek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
Bartók Tavasz 2025: megérkeztek az első nevek Hír
Április 4. és 13. között ismét kihagyhatatlan programokkal várja a nézőket Budapest-szerte a Bartók Tavasz: közös koncertet ad Diana Damrau és Jonas Kaufmann, miközben Kelemen Barnabás a Münchner Philharmoniker, Pusker Júlia pedig a Kammerorchester Basel vendége lesz, de mások mellett érkezik Jan
Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás Hír
A 24. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 13-tól október 13-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötl
Ismerje meg a zeneszerző másik arcát a 2025-ös Wagner-napokon! Hír
Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkc