Albert László festőművész kiállítása a Berekai Art Stúdióban Berekai Art Stúdió, Budapest
A Berekai Art Stúdió ezúttal egy rendkívül tehetséges és világszerte ismert festőművész, Albert László kiállításának ad otthont. A március 30-án, pénteken 18.30 órakor nyíló kiállítás áprilisban látható a szalonban.
Hirdetés
Nem sok magyar festő állíthatott ki a világ talán leghíresebb képtárában, 2014-ben a kaposvári festő egy teljes portrésorozatot vitt a Louvre Carrousel termébe, ahol a legnagyobb kortárs festők szoktak kiállítani a világ minden tájáról. László festőművész-karrierje dübörög, képeit a legnevesebb hazai és külföldi gyűjtők vásárolják kisebb vagyonokért. Számos nemzetközi kiállításon mutatták be alkotásait, többek között: Miami, Pomona, Santa Fé, Dubai, Norwich, Párizs adott otthont képeinek. A külföldi sikerek mellett nagy büszkeség számára hogy 2012-ben a Magyar Nemzeti Galériában is részt vehetett az Újrafestett Valóság Projekt, Huszárvágás csoportos kiállításon.
A művész autodidakta módon jutott el oda, hogy ma már a világ számos országába hívják. Már óvodás korában festőnek készült, egy időre ugyan elkanyarodott a művészettől, később azonban elkezdte tanulmányozni kedvenc művészei életpályáját, Rippl-Rónait, Picassót, Dalit, Monet, az impresszionista festők szinte mindegyikét. Ezek után Franciaországba utazott és elvállalt minden munkát, hogy tanulhasson. Dolgozott építkezéseken, esténként pedig anatómiát, és francia nyelvet tanult. St. Tropez-ban, Cannes-ban, Párizsban figyelte az utcán festő profi festőművészeket, hogy megfigyelje, majd kipróbálja a technikájukat.
A főleg portrékat készítő festőművész, valahol az élethű és az absztrakt között mozog. A kedvenc témája Jézus, a róla készített Munkácsy ihletésű fekete-fehér hatalmas táblaképe az eddigi leghíresebb alkotása. A kubista technika sajátos értelmezésben köszön vissza képein, miközben szimbolikus és egyben realista elemek jellemzik alkotásait. Műveiben egyszerre érhető tetten a hagyománytisztelet és a modernség. Témái között mindig van kaposvári kötődésű téma, mert Kaposvár a szülővárosa. Rippl Rónait, Halvax Gyulát, Picassót tartja mestereinek, erkölcsi és irodalmi feltöltődését pedig a Bibliából meríti.
Ars poeticája: „Egy ember számára az a legfontosabb, hogy önmagában rakjon rendet, s aztán akarjon hatni a környezetére, az egész világra. Mindegy, hogy alkotó az ember vagy polgári foglalkozása van, mindent szívből kell csinálni. Az emberi kapcsolatainkat, munkánkat, hétköznapjainkat úgy kell megélnünk, hogy rendezettek legyenek a gondolataink az elménkben, szívünkben, lelkünkben, hiszen így tudunk pozitív hatással lenni a társadalomra. Egy alkotónak sokkal nagyobb felelőssége van, hogy mit ad ki a kezeiből, hiszen az alkotásokból kihat a személyiségünk. Fontos, hogy a jelen kor alkotói pozitív hatást gyakoroljanak az emberiségre, hogy az pozitív irányba épülhessen...”
További részletek:
- http://berekaiart.org/
- https://www.facebook.com/albertlaszloart/
- https://www.instagram.com/albertlaszloart/
Sajtóanyag: Arterego
Kapcsolat
-
A kiállítás időtartama:
Kezdete:2017 Mar 30 10:00Vége:2017 Apr 30 20:00
Budapest ,
Andrássy út 17 ,
1061 ,