Kéz | Mű | Remek. Népművészet. kiállítás a Műcsarnokban Esemény

nemzeti_szalon_2018_kiallitas_fejlec

A Műcsarnokban megrendezett Nemzeti Szalonok sorában 2018-ban azon népi kézműves mesterek, művészek mutatkoznak be, akik alkotó munkájukban a népművészeti hagyományt tekintik ihlető forrásnak.

Hirdetés

A hetvenes évek Nomád Nemzedéke, táncházas generációja új, friss szemléletet hozott a népművészetről korábban alkotott képbe. A néptánc lekerült a színpadról, és a használat, a funkció és a forma előtérbe helyezésével életre keltek a kézműves tárgyak. Mindezek hatására a népi kultúra megélhetővé vált. Erre utal Sebő Ferenc híressé vált mondása: a hagyomány nem rab, hogy őrizzük, nem beteg, hogy ápoljuk, a hagyományt megélni kell.

Ebben a szellemileg inspiráló időszakban egymásra talált a zene, a tánc, a kézművesség, az építészet, a társművészetek, valamint az akkor bontakozó ökotudatos szemlélet. Az azóta eltelt 50 év bebizonyította, hogy ez a mozgalom nem tiszavirág életű divat volt, nem egy lázadó, fiatal generáció szubkultúrája, hanem sokkal több annál. A hagyományőrzésnek ez a modellje a szellemi világörökség része lett, s kisugárzó, magával ragadó, közösségeket kovácsoló hatása következtében a magyar minta nyomán számos országban indult el a táncházmozgalom. Norvégiában a magyar modell példájára népművészeti egyetemet is alapítottak. Egy sor, kihalásra ítélt hagyományos mesterség tudása maradt fenn a mai kézműves mesterek keze által. Kiállítóink ezt az örökséget mai korunkban is használható, szerethető tárgyak képében őrzik meg és tárják a Népművészeti Szalon látogatói elé.

A kiállítás 12 termében a tárlat kurátorai betekintést nyújtanak a táncházmozgalom kezdeteibe, majd teremről-teremre reprezentálva, hogy a hagyományos paraszti kultúrából merítő kortárs kézművesség miképpen teheti szebbé, gazdagabbá mai életünket, megmutatva népművészetünk gazdagságát, sokszínűségét. Bemutatkoznak alkotásaikkal azok a kortárs kézművesek – több száz alkotó –, akik míves remekeikkel az elmúlt 5-10 évben a legfontosabb szakmai pályázatokon kiváló eredményeket érték el. A kiállítás ideje alatt arra is lehetőség nyílik, hogy a látogatók megtekintsék és kipróbálják a kézművesség fortélyait, különleges hangszereket szólaltassanak meg, vagy egy-egy jeles naphoz kötődő programsorozat keretében közös táncban, éneklésben vegyenek részt.

Művészeti események és kézműves foglalkozások egész nap:

  • Szent György nap, április 22.
  • Pünkösd, május 21.
  • Szent Iván nap, június 23.
  • Kisasszony nap, augusztus 11.

 

  • A kiállítás vezető kurátora: Beszprémy Katalin
  • Szakmai és művészeti koncepcióért felelős kurátor: Fülemile Ágnes
  • Társkurátorok: G. Szabó Zoltán, Pál Miklósné és Szerényi Béla  

 

Sajtóanyag: Műcsarnok

Kapcsolat

Kapcsolódó

future_park_fejlec

Future Park kiállítás Esemény

Future Park kiállítás időpont

2018 Oct 19
A japán szakemberek által megálmodott, Magyarországon most bemutatkozó interaktív élményközpont egy varázslatos világba kalauzol el az Andrássy Élményközpontban, ami az alkotás inspiráló élményével ajándékozza meg a látogatókat. Gyerekek és felnőttek egyaránt megtapasztalhatják a szabadgondolkodás,

Bodyfiction kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeumban Esemény

Bodyfiction kiállítás idő

2018 Oct 19
A Magyar Fotográfiai Múzeum Bodyfiction című tárlata kifejezetten a nyom- és referenciahiányt már evidenciaként kezelő posztfotográfiai korszakban alkotó, fiatal európai fotográfusok munkáiból válogatott, amely alkotók munkáiban a test és a fotográfia médiuma közötti párbeszéd esztétikai értelembe