KOGART Kortárs Gyűjtemény kiállítás a Várkert Bazár Testőrpalotájában Esemény
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) saját gyűjteményéből válogatott kiállítása látható KOGART Kortárs Gyűjtemény címmel május 18-tól a Várkert Bazár Testőrpalotájában.
Hirdetés
A KOGART a Várkert Bazárral közösen 2015 őszétől rendez kiállításokat a Testőrpalotában: a sort az azóta is látogatható, Csernus Tibor festőművész előtt tisztelgő emlékműterem nyitotta, majd olyan kiállítások követték, mint a Szalay-Sokol-Picasso kiállítás, a Gésák a Duna-parton vagy a Vásárhelyi művészélet 1900-1990.
A mostani kiállítás témáját adó KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény széles körű együttműködés keretében és hangsúlyozottan közcéllal jött létre – immár egy évtizede folyamatosan beteljesítve ezt a szerepét. Az Alapítvány saját rendezésű, a kollekció kisebb-nagyobb egységeiből összeállított tárlatai mellett a hazai és külföldi kiállítóhelyek, múzeumok is komolyan számolnak a gyűjtemény létével, az abban felhalmozott értékekkel, s egyre több intézmény kap kedvet ahhoz, hogy tárlatainak anyagát a KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény alkotásaival bővítse.
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2007 őszén hirdette meg gyűjteményépítési programját a kortárs magyar képzőművészet támogatására. A gyűjteményépítés legfontosabb alapelve a történeti szempont érvényesítése volt, vagyis az elmúlt több mint fél évszázad magyar képzőművészetének reprezentálása kiemelkedő jelentőségű, gyakran korszakjelző alkotók munkáival, s egyben határozott állásfoglalás a magyarországi/magyar dilemmában, ugyanis a kollekcióba harmonikusan illeszkednek a határon túli magyar alkotók munkái is. Ez a kettős törekvés kizárta a különböző stílus-preferenciákat. Minden jellegzetes áramlat jelenléte egyaránt fontos, mivel csak így jöhet létre árnyalt, a valós történéseket, tendenciákat visszatükröző összkép.
A vásárlásokon, a gyűjteményszervezésen túl az Alapítvány minden esztendőben jelentős, külön keretből biztosított jótékonysági aukciókat szervezett különböző – elsősorban oktatással és egészségüggyel kapcsolatos – civil szervezetek munkájának segítésére, illetve a fiatal művészek pályakezdését vagy külföldi tanulmányútjait támogató ösztöndíjakat adott ki. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány nem csak a gyűjteményépítés, illetve az ifjú művészek támogatása, de az oktatás, a fiatalabb generációk edukálása mellett is elkötelezett, és az elkövetkező években erre a misszióra az eddigieknél is jobban szeretne koncentrálni.
Az elkötelezettséget jól tükrözi az a kezdeményezés, amely 2018 tavaszán az Alapítvány és a budapesti Eötvös József Gimnázium együttműködésében indult: az együttműködés célja, hogy egy új típusú és példamutató, interaktívan, tehát a diákok aktív közreműködésében kialakított művészeti oktatás keretein belül a tanulók már fiatal korban megismerjék és az alapítvány tevékenységének személyes megtapasztalásán keresztül megszeressék a kortárs és klasszikus művészetet. A közös munka keretein belül a diákok az egyes kiállítások - így többek között jelen tárlat - népszerűsítésében és a kapcsolódó programok megtervezésében és megvalósításában is aktívan részt vállalnak.
- A kiállítás kurátorai: Kosinsky Richárd, Marosvölgyi Gábor és Szalay Ágnes művészettörténészek.
- Belépő: 2000 Ft
Forrás: Kogart
Kapcsolat
- KOGART Kortárs Gyűjtemény kiállítás weboldal
-
A kiállítás időpontja:
Kezdete:2018 May 18 10:00Vége:2018 Aug 26 20:00
Budapest ,
1013 Magyarország ,