Kortársak, generációkon és műfajokon át - Csoportos kiállítás a Rugógyár Galériában Cikk
Hirdetés
Az ünnepekhez kapcsolódik a Rugógyár Galéria művészeinek csoportos kiállítása, mely 2018. december 11-én, 18 órakor nyílik. Az idén megnyitott kiállítótérben olyan kiváló kortárs művészek munkáit láthatja egyszerre a közönség mint Cseke Szilárd, Hardi Ágnes, Horváth Dániel, Lossonczy Tamás, Martin Henrik, David S. Sutherland, Veres Balázs és Wolsky András. A Csúcsfény címet viselő tárlaton az érdeklődők egy különleges világba és közösségbe tekinthetnek be, ahol a festmények, grafikák, szobrok és installációk eddig nem látott képet nyújtanak a hazai kortárs képzőművészetről. A tárlat 2019. január 31-ig látogatható.
Büszkén mutatja be az általa képviselt művészek alkotásait évzáró kiállításán a Rugógyár Galéria. A változatos, sokszínű tárlaton több generáció és műfaj is megjelenik: festmények, grafikák, szobrok, installációk töltik be a galéria indusztriális, mégis otthonos termeit.
A kiállítás címét adó csúcsfény nem azonos a csúcsdísz fényével, de átvitt értelemben akár erre is utalhatna. Valójában azonban művészettörténészek használják ezt a kifejezést, elsősorban barokk festmények leírásakor, a kompozícióban található legfényesebb azaz legvilágosabb ecsetvonásokra, amely által fény és árnyék kellő kontrasztba kerül. A fények ünnepe közeledtével ne felejtsük el, hogy a festészet és a szobrászat is csak a fény által nyeri el valódi erejét. Ilyenkor decemberben a sok mesterséges fény és gyertyaláng között idézzük meg a hiányzó napfényt, a természetes világosság erejét, amelyben minden egészen másképp fest mint gyertyaláng mellett.
- Kiállító művészek: Cseke Szilárd, Hardi Ágnes, Horváth Dániel, Lossonczy Tamás, Martin Henrik, David S. Sutherland, Veres Balázs, Wolsky András
- A galéria címe: Budapest, 1056 Szarka utca 7.
- Nyitva tartás: 2018. december 11 – január 31. között ; kedd 10.00-16.00, szerda, csütörtök 12.00-19.00-ig, telefonos egyeztetés alapján máskor is megtekinthető.
További információk >>>
Rugógyár Galéria
Kapcsolódó
Kortárs divatfotó & kelet-európai esztétika a Capa Központban Cikk
Hogyan tud eredetiséget és őszinteséget csempészni a divatfotók csillogó és menő világába a kelet-európai életérzés? Erre a kérdésre keresi a választ a Capa Központban 2024. június 21. és október 6. között látható, Kelet-európai szépség című kiállítás elsősorban kiváló magyar és kelet-európai foto
André Kertész 130 kiállítássorozatot rendez a Magyar Nemzeti Múzeum Cikk
A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez három helyszínen, Esztergomban, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlatokon a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-
Rákositól Kádárig: szocreál képeket mutat be egy új kiállítás Budapesten Cikk
Egy éves kutatómunka áll a hamarosan nyitó „Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár korszakban” című kiállítás különleges gyűjtése mögött. A szocreál festmények eltűntek a mindennapokból, kevés alkotás bukkan fel aukciókon vagy régiség piacokon, de feltehetőleg sok van még belőlük vidéken magánember
Távol és mégis közel – Barakonyi Zsombor kiállítása Cikk
A művész közelgő, 50. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Pintér Galériában Barakonyi Zsombor alkotásaiból. A "Távol és mégis közel" című, május közepéig látható tárlat keretében a művész legújabb munkáit vonultatja föl. Barakonyi Zsombor alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus,