Közös időnk ’89-90 - járd be virtuálisan a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítását! Cikk

Közös időnk ’89-90 kiállítás

Hirdetés

Alighogy megnyitott a Magyar Nemzeti Múzeum Közös Időnk ’89-90 című időszaki kiállítása 2020. február 28-án, a koronavírus járvány miatt néhány hét múlva ideiglenesen be kellett zárnunk. Ez azért is különösen fájdalmas volt számunkra, mivel a közösségi kiállítás döntően a több mint ötven felajánló által átadott homogén tárgyi anyagra épül, és a múzeum saját, 1989-re reflektáló gyűjteményi darabjai csupán kiegészítik ezeket. 

2019. január 28-án intézményünk felhívást tett közzé, amelyben arra kértük honfitársainkat, hogy osszák meg velünk korabeli történeteiket, illetve tárgyi emlékeiket. Az év során folyamatosan gyűltek a tárgyak, fényképek, plakátok, iratok a múzeumban, miközben több tucatnyi, különféle programot szerveztünk a Közös időnk projekt köré, és alig vártuk, a múzeum tereiben is megmutassuk közösségi összefogásunk eredményét.

A Magyar Nemzeti Múzeum Nobel-termében megrendezett kiállítás jelen pillanatban is Csipkerózsikaként várja a mielőbbi újranyitást. Az adományozókat, kölcsönzőket, a projektet támogató közösségeinket azonban nem szeretnénk megfosztani a közösen létrehozott kiállítás élményétől, ezért úgy döntöttünk, hogy a virtuális térben újra megrendezzük azt, méghozzá a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának a nagytermében. Ezzel a helyszínváltozással is jelöljük, hogy a két kiállítás nem ugyanaz, a virtuális és az analóg tér másfajta befogadói élményt jelent.

Élvezzék újonnan megnyitott virtuális kiállításunkat, és reméljük hamarosan találkozunk majd a Magyar Nemzeti Múzeum falai között is!

Közös időnk ’89-90 virtuális kiállítás >>>

 

Magyar Nemzeti Múzeum

 

Kapcsolódó

Kortárs divatfotó & kelet-európai esztétika a Capa Központban Cikk

Kortárs divatfotó & kelet-európai esztétika a Capa Központban Hogyan tud eredetiséget és őszinteséget csempészni a divatfotók csillogó és menő világába a kelet-európai életérzés? Erre a kérdésre keresi a választ a Capa Központban 2024. június 21. és október 6. között látható, Kelet-európai szépség című kiállítás elsősorban kiváló magyar és kelet-európai foto

André Kertész 130 kiállítássorozatot rendez a Magyar Nemzeti Múzeum Cikk

André Kertész 130 A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez három helyszínen, Esztergomban, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlatokon a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-

Rákositól Kádárig: szocreál képeket mutat be egy új kiállítás Budapesten Cikk

Istókovics Kálmán 1953, Cséplés 100x150 cm Egy éves kutatómunka áll a hamarosan nyitó „Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár korszakban” című kiállítás különleges gyűjtése mögött. A szocreál festmények eltűntek a mindennapokból, kevés alkotás bukkan fel aukciókon vagy régiség piacokon, de feltehetőleg sok van még belőlük vidéken magánember

Távol és mégis közel – Barakonyi Zsombor kiállítása Cikk

Barakonyi Zsombor: Keleti pályaudvar (2022) A művész közelgő, 50. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Pintér Galériában Barakonyi Zsombor alkotásaiból. A "Távol és mégis közel" című, május közepéig látható tárlat keretében a művész legújabb munkáit vonultatja föl. Barakonyi Zsombor alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus,