Percenként változó kiállítás nyílik a Balatonnál Cikk

2021. augusztus 2. és szeptember 12. között a tihanyi Rege Galériában lesz megtekinthető a hazánkban egyedülálló The Frame digitális fotóművészeti kiállítás. A Bánhalmi Norbert fotóművész által megálmodott tárlat öt elismert művész életpályájának kiemelt alkotásait mutatja majd be egyedi módon. Egy állandóan változó világ leképezése ez a kiállítás: a kihelyezett digitális képkereteken random időintervallumonként cserélődnek majd a felvételek, így minden látogatónak más és más vizuális élményben lehet része.

Bánhalmi Norbert fotóművész évek óta gondolkozott egy digitális kiállítói tér megvalósításán, egyik nagy vágyát pedig 2021. augusztus 2. és szeptember 12. között valóra is váltja a tihanyi Rege Galériában.

Hirdetés

A The Frame elnevezésű digitális fotóművészeti kiállításon négy fekvő és egy álló Art televíziót helyeznek majd el, amelyek kikapcsolt állapotban pontosan úgy hatnak, mint egy-egy valódi képkeret.

„Külön-külön lesznek elindítva, tehát nem egyszerre fognak majd váltani még akkor sem, ha egyezik az időzés. Senki nem fog kétszer ugyanazzal a kiállítással találkozni, mindig egyedi élményt fog kapni akkor is, ha a hat hét alatt többször is ellátogat ide” – magyarázta a fotóművész.

Minden képnek lesz érzelmi töltete

Mint fogalmazott, a koronavírus-járványt és a klímaváltozást mindenki a saját bőrén érzi, az ismerősi körben történt halálesetek és az időjárási viszontagságok mindenkit megviselnek, éppen ezért a művészettel ilyen különleges formában szerette volna leképezni és érzékelhetővé tenni, hogy egy állandóan változó világban élünk.

„A kiállításon mindenki a saját bőrén tapasztalhatja majd meg a folytonos változást. A kijelzőkön nem fogja tudni a látogató, hogy mennyi ideig lehet a vizuális élmény részese. Ez számomra is egyfajta terápia, hogy megtanuljak az adott pillanatnak élni, amit a páromtól próbálok már hússzú évek óta eltanulni. Mindenkinek mást üzennek majd a képek. Ezeket a legmodernebb technológiával, háttérvilágítással, 180 fokos betekintési szöggel tekinthetik majd meg, ami extra látványt nyújt” – fűzte hozzá.

Bánhalmi Norbert arról is beszélt, a The Frame kiállítás díjmentesen látogatható, kötelező fogyasztás és belépő vásárlása nélkül megtekinthető. A nyitvatartási idő is elég tág, így bárki részese lehet az élménynek, aki érdeklődik a művészet, a fotózás iránt.

A kiállításon Bánhalmi Norbert fotóművész alkotásai mellett Nagy Zoltán táj- és városfotós, Polonyi István reklámfotós, Berentés Ágnes barlangfotós, fotóművész és Szekeres János természetfotós, fotóművész különleges látásmódú alkotásai lesznek majd megtekinthetőek.

Bánhalmi Norbertről

Bánhalmi Norbert hivatásos katonaként kezdett a fotózással foglalkozni a Magyar Honvédség keretein belül, nevét leginkább akkor ismerhette meg az ország, miután Elek Erikával közösen kiadta, a mellrákkal műtött hölgyek aktfotóit és személyes történeteit tartalmazó első könyvét. A kötet 15 nőnek a rögös útját mutatja be a diagnózistól egészen addig, hogy hogyan kapta vissza az igazi életét.

Dolgozott többek között New Yorkban is, ő hazánk egyik első partifotósának egyike, a 2021-es részben hazai rendezésű Football Európa-bajnokságon pedig a Budapesten játszó holland válogatott őt választotta Budapesten hivatalos fotóművészének és reklámfotósának.

Jövő évtől a fotózás iránt érdeklődést mutató gyerekeket is szeretné támogatni, ezért nagy álma, egy digitális kiállító és közösségi tér megnyitása Budapesten.

 

Rege Galéria

Kapcsolódó

Kortárs divatfotó & kelet-európai esztétika a Capa Központban Cikk

Kortárs divatfotó & kelet-európai esztétika a Capa Központban Hogyan tud eredetiséget és őszinteséget csempészni a divatfotók csillogó és menő világába a kelet-európai életérzés? Erre a kérdésre keresi a választ a Capa Központban 2024. június 21. és október 6. között látható, Kelet-európai szépség című kiállítás elsősorban kiváló magyar és kelet-európai foto

André Kertész 130 kiállítássorozatot rendez a Magyar Nemzeti Múzeum Cikk

André Kertész 130 A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez három helyszínen, Esztergomban, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlatokon a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-

Rákositól Kádárig: szocreál képeket mutat be egy új kiállítás Budapesten Cikk

Istókovics Kálmán 1953, Cséplés 100x150 cm Egy éves kutatómunka áll a hamarosan nyitó „Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár korszakban” című kiállítás különleges gyűjtése mögött. A szocreál festmények eltűntek a mindennapokból, kevés alkotás bukkan fel aukciókon vagy régiség piacokon, de feltehetőleg sok van még belőlük vidéken magánember

Távol és mégis közel – Barakonyi Zsombor kiállítása Cikk

Barakonyi Zsombor: Keleti pályaudvar (2022) A művész közelgő, 50. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Pintér Galériában Barakonyi Zsombor alkotásaiból. A "Távol és mégis közel" című, május közepéig látható tárlat keretében a művész legújabb munkáit vonultatja föl. Barakonyi Zsombor alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus,