Vékony Dorottya: 'Átlagos eltérés' kiállítás, aqb Project Space Esemény
Hirdetés
Vékony Dorottya munkáiban visszatérően foglalkozik a test tematikájával, legyen szó a sajátunkról, mások testéről vagy a kollektív testtudatról. Az aqb project space-ben január 27. és március 10. között látogatható, Átlagos eltérés című kiállításán a testtel kapcsolatos személyes történetek, kritikai megfigyelések ugyanúgy helyet kapnak, mint az egészen absztrakt tárgyak, az egybefonódott, szoborszerű testek.
Az Átlagos eltérés c. kiállítás egyszerre kívánja a nézőt megfigyelővé és megfigyeltté tenni. Az egymás megfigyelése utáni vágy, a mások életébe való betekintés azt a normarendszert feltételezi, ami alapján magunkat másokhoz képest meghatározzuk. Meg akarunk győződni róla, hogy hasonló problémákkal küzdünk, különbek vagyunk másoknál vagy éppen érünk annyit, mint ők. Tehát az átlagtól csak átlagosan térünk el.
A kiállítás kisebb egységekre bontható, az egyes terekben elhelyezett munkák más-más aspektusból vizsgálják, hogy miként tudjuk testünket a lehető legtárgyilagosabban leírni, az intimitás teljes hiányában reprezentálni. Vékony Dorottya ezekben az „anti-intimnek” nevezhető állapotokban az vizsgálja, hogy a tényleges fizikális kiterjedésünk mennyi finom és bonyolult kapcsolatot alakít ki környezetünkkel, illetve a társadalmi elvárások hogyan alakítják külsőnket.
Vékony Dorottya (1985) munkáiban megjelenő testképek a világgal, a környezettel és az önmagunkkal való viszony primer tükrei. Egy olyan térkép, amely magán hordozza történelmünket, korunk lenyomatait, személyes történeteinket.
További részletek >>>
Kapcsolat
-
ékony Dorottya: 'Átlagos eltérés' kiállítás időtartama:
Kezdete:2019 Jan 28 10:00Vége:2019 Mar 10 18:00
Budapest ,
Nagytétényi út 48-50 ,
1223 ,