Kovács Zalán László nyert a Nemzetközi Fafúvós és Rézfúvós Versenyen Hír
2017. március 23-31. között tartják a Nemzetközi Fafúvós és Rézfúvós Versenyt Varasdon, az Erdődy Palotában. A tubások megmérettetése már véget ért, melynek a művészek számára kiírt Grand Prix versenyét Kovács Zalán László nyert meg, akit a kétfordulós versenyen Linda Mravunac Fabijanic zongoraművésznő, a Zágrábi Zeneakadémia tanára kísért.
Hirdetés
A versenyt különlegessé tette, hogy Kovács Zalán László az egyik kötelezően előadandó művet nem a szólójátékban használatos basszustubával, hanem a mélyfekvésű zenekari részekhez kifejlesztett kontrabasszus tubával adta elő. Joseph Steinböck tubaművész, a müncheni Zeneművészeti Egyetem tanára, a zsűri tagja a győztes méltatásában külön kiemelte a végig kiegyenlített és meggyőző szólista teljesítményt, a különböző tubákkal való egyaránt kiváló előadást, valamint a magyar tubás és a horvát zongorista összeforrott közös játékát.
A tubaverseny junior kategóriájában Kovács Zalán László növendéke: Gecse Máté szerepelt eredményesen, az Egressy Béni Művészeti Szakközépiskola tanulója 2. helyezést ért el.
Sajtóanyag: Bach Mindenkinek Fesztivál
Kapcsolódó
Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír
Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho
Ráadás előadást tart a Cirque du Soleil 2024 februárjában! Hír
A Cirque du Soleil társulata örömmel tesz eleget a felfokozott magyar keresletnek, és a nagy érdeklődésre való tekintettel egy plusz OVO előadást iktat be budapesti programjukba, amely 2024. február 11-én, 15.30 kezdettel lesz látható az MVM Dome-ban!
Az extra elődásra jegyek november 15-én 10 ór
Al Di Meola, Eliades Ochoa, Chris Botti, Lakecia Benjamin és Laila Biali is a Müpa 2024-es programjában! Hír
Tovább tágul a Müpa-univerzum: az intézmény műsornaptárjába a nemrégiben bejelentett hazai és világsztárok után újabb illusztris művészek koncertjei és előadásai kerültek be. A 2024-es kínálatot számos műfaj legjobbjai fémjelzik Al Di Meolától Chris Bottin át a Platon Karataevig, a Magyar Nemzeti
Összeállt a 7. Magyar Klipszemle versenyprogramja Hír
Idén hetedik alkalommal rendezik meg az éves klipügyi felvonulást november 9-én az Akvárium Klubban, ahol az alkotások művészi értékét kiemelve, az itthon legmagasabb minőségű vetítési technikával, szélesvásznon mutatják be az év legjobb zenei videóit a média, a szakma és a közönség felé.
A Magya