Közel 90 milliárdot kap Veszprém a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra Cikk

Veszprém-Balaton 2023

Hirdetés

A programot lebonyolító Veszprém-Balaton 2023 Zrt. 49,5 milliárd, a Veszprémi Főegyház Megye 39 milliárd forint támogatást kap a város és a térség fejlesztésére, a kormány július 29-i döntése értelmében.

Veszprém és a Bakony-Balaton régió 2018-ban nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, melyet 2023-ban viselhet. A megyeszékhely többségi tulajdonában álló Veszprém-Balaton 2023 Zrt., már több mint egy éve dolgozik a nyertes pályázati anyag megvalósításán. A program legfőbb célja, hogy létrehozza Európa és Magyarország új kulturális-kreatív térségét, így ennek érdekében szervezik művészeti és kulturális programjukat, fejlesztik a terület meglévő infrastruktúráját és erősítik a régió kulturális intézményeit és civilszervezeteit.

„Az EKF cím esetében európai kitüntetésről van szó, a program kivitelezéséhez szükséges forrásokat azonban mindig a nemzeti kormányok biztosítják.”-mondta el dr. Navracsics Tibor, az Európa Kulturális Fővárosa programért felelős kormánybiztos. „Ugyan már régóta benne volt a levegőben, Magyarország Kormánya tegnap hivatalos formában is rendelkezett a program lebonyolításához szükséges forrásokról. Ennek köszönhetően stabil anyagi háttérrel folytatódhat a már megkezdett előkészület. Programfejlesztésre és ezzel kapcsolatos költségekre 21,15 milliárd forint, infrastrukturális beruházásokra pedig 28,35 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormányhatározat részét képezi a Veszprémi Főegyházmegye számára megítélt 39 milliárd forint támogatás is, melyet az érsekség a vár megújítására és a történelmi egyházi épületek újbóli használatbavételére szán. Az anyagi támogatáson túl a kormány egy törvény formájában biztosítja majd az Európa Kulturális Fővárosa program sikeres megvalósulását.”-folytatta a kormánybiztos.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy „A kormány döntése hozzásegít minket ahhoz, hogy maximálisan kiaknázhassuk az Európa Kulturális Fővárosa címünkben rejlő lehetőségeket, és meg tudjuk mutatni a világnak, hogy milyen jó hely Veszprém és a Bakony-Balaton régió. Eddigi sikereinket gazdag történelmi múltunknak, a kulturáltól pezsgő jelenünknek és az ambiciózus jövőképünknek köszönhettük. Örülünk neki, hogy ezt a jövőképet a kormány is magáénak érzi és támogatja. Nekünk az EKF cím nem azt jelenti, hogy Európa fesztivál fővárosa leszünk, mi a kultúra eszközeivel szeretnénk új pályára állítani a város és a régió gazdaságát. Minden bizonnyal élvezni fogom a 2023-ig tartó utat, de polgármesterként nekem az a legfontosabb, hogy mi vár ránk 2024-től. Szeretném, ha a város megőrizné azt a kedvességét, amit mindannyian szeretünk benne, de tovább tudna fejlődni, hogy Közép-Európa legélhetőbb városává váljon.”

Veszprém 2023

Dr. Udvardy György a Veszprémi Főegyházmegye érseke tájékoztató jában kiemelte, hogy a Főegyházmegyei komplex projekt célja a veszprémi vár területén elhelyezkedő egyházi – és egykor egyházi – tulajdonban lévő ingatlanok szerepének és állagának rendezése, valamint turisztikai hasznosítása oly módon, hogy azok a Veszprémi Érsekség szándéka mellett a közjót, Veszprém város és a nemzet érdekeit, valamint az Európa Kulturális Fővárosa 2023 kiemelt esemény céljait is maximálisan és hosszú távon szolgálhassák. A projekt közvetlen céljai címszavakban: városkép, esztétika, méltó megjelenés, funkcionalitás, foglalkoztatás, élmény, turizmus, kultúra, közösség, nemzet. A projekt fontosabb elemei: volt Piarista Gimnázium és Templom épülete, Érseki Múzeum és Látogatóközpont, Érseki Palota belső rekonstrukció, Zarándokszállás, Székesegyház belső rekonstrukció, Orgona, Látvány-levéltár és Látvány-könyvtár a Nagyszeminárium épületében, Pasztorális- és Kulturális Központ, megújuló Szent György Kápolna, megújuló Boldog Gizella Kápolna, stációk a Benedek-hegyen,

Veszprém a magyar történelemben a honfoglalás óta fontos szerepet játszik, történetének alakításában olyan személyek vettek részt, mint Géza fejedelem, Boldog Gizella királyné és Szent Margit hercegnő. A magyarok megtelepedése után fejedelmi szállásterületként szolgáló település Székesfehérvárhoz és Esztergomhoz mérhető szerepet töltött be a közéletben. Első központi funkciói is 1000 éves múltra tekintenek vissza, a vallási, püspöki központ alapozta meg hírnevét, máig tartóan meghatározva a város egyházi szerepkörét. Ezzel az évszázadok alatt megszülető szellemi és kulturális érték erejével kívánunk aktívan, együttműködve hozzájárulni Veszprém városa és a régió felemelkedéséhez, méltó jövőjéhez.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője azt nyilatkozta „Ahogy Miniszterelnök úr is mondta, a veszprémiekre szép idők várnak. Magyarország Kormánya a szívén viseli fejlődésünket, Veszprém és a térség pedig él a lehetőséggel. A Modern Városok Program keretében közel 100 Mrd forintból valósulnak meg beruházások, amelyek egy részének megvalósítása már folyamatban van, mint a Veszprémi Városi Uszoda, a másik fele pedig hamarosan elkezdődik, például a tornászgyakorló építése.

Megkezdődött a déli elkerülő régóta várt fejlesztése is, amivel kétszer két sávosra bővül a Litéri és a Balatonfüredi csomópont közötti szakasz. Mindezen fejlesztések megvalósulásával hosszú évek munkájának gyümölcse érik be.”

 

Veszprém-Balaton 2023 infók és események >>>

 

Veszprém 2023

Kapcsolódó

Bár még egyelőre zárva, de hamarosan újra nyit a Hatszín Teátrum! Cikk

Hatszín Teátrum Bár a Budapest belvárosában az elmúlt három és fél évben sikeresen működő Hatszín Teátrumot a 2020-as járvány nehéz helyzetbe hozta, s ezért jelenleg ideiglenesen szünetelnek az előadások, a tulajdonosok elszántak abban, hogy a színház hamarosan megnyissa újra kapuit – áll a fenntartók által kiado

Szokatlan képzőművészet a PLACCC Fesztiválon Cikk

PLACCC Fesztivál 2020 képzőművészet 1 Idén is rendhagyó produkciókkal és szokatlan helyszíneken várja a közönséget az immár 15. PLACCC Fesztivál Budapesten szeptember 24. és október 2. között. A képzőművészek most sem galériákban állítják ki a munkáikat. Akad, aki egy üresen álló üzlethelyiségben mutatja be a képeit, mások városi sétá

Női történetek és nói kreativitás a CAFe Budapest 2020-as programjában Cikk

CAFe Budapest 2020 - női kreativitás Fiatal komponistanők Clara Schumann és Alma Mahler örökében, Jadviga és Psyché találkozása a koncertteremben, Egressy Zoltán monodrámája lakásszínházban, kilenc nő a térben a Gangaray Dance Company új produkciójában, valamint a magyar irodalom talán legnagyobb hatású múzsája – nincs hiány ikonikus

Olvasnivalóvá változott a 'Tompa kések' - megjelent az albumhoz készült Kiscsillag-könyv! Cikk

Lovasi András és Vetlényi Zsolt: Tompa kések A tavasszal megjelent Tompa kések című lemezhez készített kiadvány egészen különleges a magyar könnyűzene történetében. A könyvet Lovasi András és Vetlényi Zsolt festőművész-grafikus szeptember 30-án 17.00-től dedikálja Budapesten, az Írók Boltjában. Láttunk már verseskötetet cd-melléklettel, cd-