Különleges koncertsorozattal tiszteleg a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Ferenc emléke előtt Cikk

Hirdetés

1802. november 25-én gróf Széchényi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy tudományos gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekintjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének.

A múzeum – az emblematikus dátumhoz illeszkedően – 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította el azt az ünnepélyes koncertsorozatot, amelynek idei hangversenyén Bach és Haydn művek hangoznak el. A három naposra bővült koncertsorozat művészeti vezetője Dubóczky Gergely karmester. A koncertek mellett tematikus tárlatvezetések is színesítik a programot.

A november 15-i nyitókoncerten az előző évben szólistaként fellépő Anneke Boeke 2016-ban alapított Ensemble Cantilene együttesével tér vissza, november 16-án, a Budapesti Kamarazenei Műhely koncertjét Telemann szellemében hallhatjuk, majd november 17-én, a sorozat zárókoncertjén a Budapest Sound Collectivet hallhatja a közönség. Vezényel: Dubóczky Gergely, a zenekar alapítója.

A hangversenyre váltott jeggyel 17 órától látogatható a Nemzeti Múzeum Magyarország történetét 1703-tól 1990-ig bemutató állandó kiállítása. A koncertsorozathoz szombaton 17.00 órától, és vasárnap délelőtt 11.30 órától tematikus tárlatvezetés kapcsolódik. A vasárnapi tárlatvezetésen közreműködik a Haydn Barytontrio Budapest. 

A tárlaton nemcsak újkori és modernkori történelmünk jeles személyiségeit és történelemformáló eseményeit ismerhetjük meg, hanem zenetörténeti érdekességekkel is találkozhatunk. Haydn korát idézi fel Esterházy Miklós barytonja, amely különleges hangszerre a neves zeneszerző százötven darabot komponált.

További információ és részletes műsorajánló az alábbi linken >>>

 

Magyar Nemzeti Múzeum

Kapcsolódó

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Elindult a nevezés a 9. Magyar Klipszemlére Cikk

Elindult a jelentkezés a 9. Magyar Klipszemlére Szeptember 1. és 12. között lehet nevezni a 09. Magyar Klipszemlére, az ország videoklip fesztiváljára, ahol az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes kreatív, filmes és zenés szakmát is ünnepeljük. A versenyprogram vetítése és az azt követő ünnepélyes díjátadó november 6-án lesz,

Beton.Hofi készítette Salamon András legújabb filmjének trailer zenéjét Cikk

Beton.Hofi készítette Salamon András legújabb, Random című filmjének trailer zenéjét Megérkezett a Random című film hivatalos klipje. A szeptember 25-én mozikba kerülő Salamon András-film kulcsjeleneteiből és Beton.Hofi koncertfelvételeiből készült klip alapját a már ikonikussá vált Tiszalök című szám adja, amelyben Ajsa Luna és Hundred Sins is közreműködik.  A „magyar Fargo”-kén

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est