Küszködik és teremt - maratoni felolvasás Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóiból Esemény

Hirdetés

2019. június 19-én a Pozsonyi úti Amikor Galériában rendhagyó művészeti esemény tanúi lehetünk: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel.

A naplók 12 év történetét mesélik el, így minden színésznőre egy év, nagyjából száz oldal jut. A felolvasások reggel 10 órakor kezdődnek, és 17 óráig folyamatosan tartanak. Aki kíváncsi az eseményre, ebben az idősávban bármikor érkezhet és bármeddig maradhat, sőt, azt is ő dönti el, hogy a termek között körbejárva több év történetébe is belehallgat, vagy hosszan egy év eseményeiben mélyed el.

Mivel a teljes szöveg terjedelmi okokból nem befogadható egy nap alatt, a felolvasások közben 12 sávos hangfelvétel is készül, amely a teljes anyagot rögzíti. Így válik majd a naplók szövege az első szótól az utolsóig időrendben meghallgathatóvá, hangjátékká. A felvétel a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapjáról lesz elérhető, becsült hossza 73 óra.

A rendezők, Szenteczki Zita és Porogi Dorka, felolvasó-performansznak nevezik az egyszeri eseményt, melynek zárásaként 17 órakor koccintásra várják a Gyarmati Fannira, a küszködő és teremtő alkotóra, naplóíróra emlékezőket.

Felolvasók:

  • 1935 - Barna Lilla
  • 1936 - Nagy-Bakonyi Boglárka
  • 1937 - Bartos Ági
  • 1938 - Pájer Alma
  • 1939 - Mentes Júlia
  • 1940 - Pálya Pompónia
  • 1941 - Széles Flóra
  • 1942 - Nagy Katica
  • 1943 - Czvikker Lilla
  • 1944 - Bori Réka
  • 1945 - Ladányi Júlia
  • 1946 - Messaoudi Emina

 

További esemény-információk >>>

 

Kapcsolat

  • Küszködik és teremt felolvasás időpontja:
    Kezdete:
    2019 Jun 19 10:00
    Vége:
    2019 Jun 19 17:00
    AMIKOR:
    Budapest ,
    Pozsonyi út 6 ,
    1137 ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Budapest Comic Con 2024: Alexander Ludwig, Erick Avari, Deep Roy, Eric Roberts, Graham McTavish, Manuel García, Taryn Cosplay, Robert Marco Bose, John Higgins, ... Esemény

Budapest Comic Con 2024 dátum

2024 May 18
Képregény őrültek, sorozat és film fanatikusok, Cosplay és anime mániások, ifjú jedi padawanok, valódi szuperhősök ne csináljatok más programot, 2024. május 18-án és május 19-én jön a harmadik Budapest Comic Con! A szervezők törekednek arra, hogy minél színvonalasabb és sokszínűbb rendezvényt biz