Látogatórekord a 6. Kórusok Éjszakáján Cikk

Hirdetés

A hétvégi viharok után június 9-én, szombaton kóruscunami söpört végig Budapesten a 6. Kórusok Éjszakája alkalmából. Több mint háromezer látogató lehetett tanúja annak,  hogyan teltek meg ​a józsefvárosi utcák, terek, kávézók és kapualjak énekhanggal.

2018. június 9-én hatodik alkalommal gyűltek össze hazai és külföldi kórusok a budapesti Palotanegyedben, hogy hangot adjanak a térnek. A 6. Kórusok Éjszakáján ötvennél is több kórus adott minikoncerteket összesen tizenhat különböző helyszínen a háromezer fős közönségnek. A párhuzamosan zajló koncertek szüneteiben a józsefvárosi köztereken és utcákon számos flashmobbal is találkozhattak az éppen arra járók. Énekszó töltötte meg – többek között – a Nemzeti Múzeum belső udvarát és a Szabó Ervin Könyvtár Zene Gyűjteményének kertjét.

A civil kezdeményezésen alapuló  fesztivált a Csíkszerda kóruscsalád nagy létszámú önkéntes csapata készítette elő és bonyolított le, akik – saját bevallásuk szerint – önként és dalolva szervezik meg évről évre a Kórusok Éjszakáját.

A rendezvény nyitányát idén is az Éneklő utca névre hallgató éneklő tartalomjegyzék adta, majd tíz különféle helyszínen párhuzamosan zajlottak a húszperces hangversenyek, hat különböző stílusban. A közönség soraiban mindenki megtalálhatta kedvenc műfajait, ahogyan megismerkedhetett új irányzatokkal is.

A késő estig tartó minikoncerteket követően éjjel 11 óra után felcsendült a Kórusok Éjszakájának 2018-as záródala a Pollack Mihály téren, melyet közel ezer látogató és kórustag énekelt el közösen. 

 

Sajtóanyag: Kórusok Éjszakája

Kapcsolódó

Tomáš Brauner és a Nemzeti Filharmonikusok április 18-án a Vigadóban Cikk

Tomáš Brauner - A kísértetmenyasszony Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szimfónia és a Csellóverseny szerzője negyvenhárom évesen írt egy romantikus kantátát A kísértetmenyasszony címmel: az opus Magyarországon – vélhetően a cseh nyelvű szövegkönyv okozta előadás

Összedolgozik a generatív AI és a Momentán Társulat Cikk

reVerze  - Momentán Társulat A mesterséges intelligenciát (AI) egyre szélesebb körben használják, így adta magát az ötlet az improvizációra épülő Momentán Társulat re:Verze című előadásának alkotói számára, hogy éljenek a lehetőséggel. Magyarországon elsők közt és egyedülálló módon fokozatosan és tudatosan építették be a gépi

Les Deux Stabats március 28-án a Müpában Cikk

Baráth Emőke A zenében a historizmus nemcsak azt jelenti, hogy korabeli hangszerek kópiáin szólalnak meg régi művek: olykor azt is, hogy az előadók felelevenítenek egy olyan szokást, amelynek több évszázada hódoltak a zenekedvelők. Az 1780-as években Párizs templomaiban Les Deux Stabats – A két Stabat – címmel

Március 15. - Háromnapos ingyenes ünnepi programsorozat a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum - Március 15 A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes programokkal várja a látogatókat három napon át, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján. Minden korosztály válogathat az izgalmas programok között: A gyerekeket kézműves foglalkozások, alkotóprogramok, múzeumi játéktér saját fejlesztésű és a tö