Mini művészeti fesztivált rendez a hétvégén a Műcsarnok Cikk

Játék a szabadban koncertek - első nap

Hirdetés

Szeptember 11-12-én, egy különleges rendezvénnyel: mini művészeti fesztivállal várja látogatóit a Műcsarnok. A Játék a szabadban rendezvényre megvásárolt belépőjeggyel ugyanis megtekinthető a Műcsarnok falai között a Szabadjáték, II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon és a Szabadjáték – Szobák című kiállítás, ahol egy nagy merítésű kurátori válogatásnak köszönhetően 11 teremben 249 képzőművész, több mint 300 alkotását láthatja az érdeklődő.

Ezek a művek sok más érdekesség mellett betekintést engednek az itt kiállító képzőművészek életműveibe - alkotásaikon keresztül. Odakinn, a szabadban pedig, a Műcsarnok mellett felépített színpadon olyan zenei előadások lesznek láthatóak/hallhatóak, amelyekben képzőművészek zenélnek, és olyan zenészek muzsikálnak, akik valamely képzőművészeti ágban is alkotnak. A Játék a szabadban koncertek apropója és célja is egyben, hogy a kortárs képzőművészek sokoldalúságáról, meglehetősen gazdag gondolkodásmódjáról is képet alkothasson a néző valamint a művészek alkotói egyéniségét és a jelenkori képzőművészet világát egyszerre tárjuk a tisztelt érdeklődők, a közönség elé. Ezzel a különleges koncert-kiállítás típusú rendezvénnyel szándékunk kiterjeszteni a mai képzőművészet népszerűsítésének lehetőségét, mégpedig olyan zenei produkciókkal, melyekben muzsikáló, neves képzőművészek vagy képzőművészként is alkotó, neves zenészek működnek közre. Az élmény mindenképpen garantált és a jelenlegi felállásban egyedi és megismételhetetlen is.

A maga nemében tehát valóban különleges eseményről van szó, hiszen a kiállított alkotások ebben a válogatásban és ebben az összetételben többé nem lesznek láthatóak majd, nem szerepelnek együtt a jövőben, ahogy az itt felhangzó több improvizatív típusú zenei előadás sem lesz majd látható és hallható, csak itt és csak most.

 

Játék a Szabadban minifesztivál koncertek:


szeptember 11., péntek:

  • 15:00 – 16:00 - Verebes György és az Orbis Zenei Műhely
  • 17:00 – 18:00 - Ef Zámbó Happy Dead Band
  • 19:00 – 20:00 - Takáts Tamás Blues Band


szeptember 12., szombat:

  • 15:00 – 16:00 - Vastangó – Ulrich Gáborral
  • 17:00 – 18:00 - Budapest Noise – Szurcsik Józseffel
  • 19:00 – 20:00 - Balkán Fanatik - Yorgossal

 

Játék a Szabadban 2020 jegyelővétel >>>

 

Műcsarnok

Kapcsolódó

Bár még egyelőre zárva, de hamarosan újra nyit a Hatszín Teátrum! Cikk

Hatszín Teátrum Bár a Budapest belvárosában az elmúlt három és fél évben sikeresen működő Hatszín Teátrumot a 2020-as járvány nehéz helyzetbe hozta, s ezért jelenleg ideiglenesen szünetelnek az előadások, a tulajdonosok elszántak abban, hogy a színház hamarosan megnyissa újra kapuit – áll a fenntartók által kiado

Szokatlan képzőművészet a PLACCC Fesztiválon Cikk

PLACCC Fesztivál 2020 képzőművészet 1 Idén is rendhagyó produkciókkal és szokatlan helyszíneken várja a közönséget az immár 15. PLACCC Fesztivál Budapesten szeptember 24. és október 2. között. A képzőművészek most sem galériákban állítják ki a munkáikat. Akad, aki egy üresen álló üzlethelyiségben mutatja be a képeit, mások városi sétá

Női történetek és nói kreativitás a CAFe Budapest 2020-as programjában Cikk

CAFe Budapest 2020 - női kreativitás Fiatal komponistanők Clara Schumann és Alma Mahler örökében, Jadviga és Psyché találkozása a koncertteremben, Egressy Zoltán monodrámája lakásszínházban, kilenc nő a térben a Gangaray Dance Company új produkciójában, valamint a magyar irodalom talán legnagyobb hatású múzsája – nincs hiány ikonikus

Október elején zár a Budapest Park, 2021-ben jubileum! Cikk

Budapest Park szezonzárás 2020 A járvány sújtotta idei szezont rengeteg újratervezés jellemezte. A Budapest Park azonban semmiképp sem szerette volna élőzene nélkül hagyni látogatóit, ezért igyekeztek a helyzetből a maximumot kihozni, ezt pedig remekül prezentálja az utolsó másfél hét színes programkavalkádja is. Ezzel párhuzam