Műalkotásokat adományozott az Art Market Budapest Hír
Ünnepélyes keretek között került sor azoknak a műtárgyaknak az átadására, amelyeket az Art Market Budapest kezdeményezésére és támogatásával a Magyarországi Izraeli Művészeti Alap adományozott a Lauder Javne Iskola számára. Az Art Market Budapest nemzetközi művészeti vásár díszvendége 2017 októberében Izrael volt, az adományozott műtárgyak a Budapesten szervezett izraeli kortárs művészeti fesztivál keretében érkeztek Magyarországra, és az izraeli államalapítás 70. évfordulója alkalmából szervezett eseményen kerültek új helyükre.
Hirdetés
Az Art Market Budapest Közép és Kelet-Európa vezető nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáraként évente mintegy 25 ország 100 kiállítója közreműködésével több mint 500 művész alkotásait mutatja be a budapesti közönségnek. A jelentős, 30 ezer fő feletti látogatottságú művészeti esemény 2017-ben ART.ISRAEL-ART.IS.REAL címen különleges vendégfesztivál keretében szentelt kiemelt figyelmet Izrael képzőművészetének.
A díszvendégség kapcsán létrehozott Magyarországi Izraeli Művészeti Alap az Art Market Budapesten kiállított műtárgyak közül kifejezetten azzal a céllal vásárolt alkotásokat, hogy azokat valamely magyarországi intézménynek adományozza. Az Izrael Állam Nagykövetsége védnöki szerepvállalása és az Art Market Budapest támogatása mellett létrejött Alap az izraeli állam alapításának 70. évfordulójához kapcsolódó ünnepélyes események keretében nyújtotta át Daphna Alon festőművész kiválasztott alkotásait a Lauder Javne Iskolának. A művésznőt Budapesten a Triangle Art galéria képviselte.
„Különös jelentősége van annak, hogy az alkotások mostantól a Lauder Javne Iskola falait díszítik, olyan intézményről van ugyanis szó, amely a kultúrára és kreativitásra nevelést kiemelt feladatának tekinti, és ahol a kiválasztott műtárgyak a legfogékonyabb generáció előtt villanthatnak fel valamit Izrael rendkívül színvonalas kortárs művészetéből.” – emelte ki a műtárgyak átadása kapcsán Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.
Sajtóanyag: Art Market Budapest
Kapcsolódó
Újra Szegedre gurulnak a legendás Mercedes-ek Hír
Ikonikus Mercedes-ek és egy legendás autóversenyző is érkezik Szegedre 2025-ben, az idei nagy sikerre való tekintettel jövőre újrázó Classic Car Show & Expora, melynek névadó támogatója a Pappas Auto. Az elmúlt évtizedek legendás Mercedes-Benz klasszikusait, ezúttal különösképpen a kabriókat f
Bartók Tavasz 2025: megérkeztek az első nevek Hír
Április 4. és 13. között ismét kihagyhatatlan programokkal várja a nézőket Budapest-szerte a Bartók Tavasz: közös koncertet ad Diana Damrau és Jonas Kaufmann, miközben Kelemen Barnabás a Münchner Philharmoniker, Pusker Júlia pedig a Kammerorchester Basel vendége lesz, de mások mellett érkezik Jan
Megnyitott a 24. ARC közérzeti kiállítás Hír
A 24. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 13-tól október 13-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötl
Ismerje meg a zeneszerző másik arcát a 2025-ös Wagner-napokon! Hír
Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkc