Cifra Palota XXL – Gyermeknap a Müpában Esemény

mupa_gyereknap_2018

Május utolsó vasárnapján ismét a gyermekek veszik birtokba a Müpát, ami erre az alkalomra valódi csodaországgá alakul. Az ingyenes Cifra Palota XXL – Gyermeknapot május 27-én a PASO koncertje nyitja, lesznek zenék és mesék három színpadon; bent a Müpában és kint szabadtéren is rengeteg kreatív és ismeretterjesztő foglalkozás várja azokat a gyermekeket és felnőtteket, akik tartalmas kikapcsolódásra és felejthetetlen élményekre vágynak.

Hirdetés

A Müpa nagyszabású gyermeknapi programsorozatát fennállása óta, immáron tizennegyedik éve rendezi meg. A Cifra Palota XXL – Gyermeknap – amely az ingyenes vasárnapi rendezvény, a Cifra Palota „nagytestvére” – célja, hogy vonzó alternatívát nyújtson azoknak a családoknak, akik a majálisok hangulatán túl a tartalmas kulturális kikapcsolódás iránt is érdeklődnek.

A Müpa előtti zenés színpad már délelőttől megtelik, zenészek színe-java váltja majd egymást rajta. A sort a szülők egyik nagy kedvence, a PASO nyitja, aki a matinékoncerten a legfiatalabb korosztály tagjai közül is biztosan szerez majd magának lelkes rajongókat. A Müpa rezidens gyerekzenekara, a Búgócsiga Zenede idén sem maradhat ki a fellépők közül, színpadra lép még a Csurgó zenekar, a gyermekek alkotta ütőzenekar, a Drums Ütőegyüttes pedig Samba à la drums koncertjével varázsol igazi fesztiválhangulatot. A Fesztivál Színház színpadán a #népzene előadáson kiderül, hogyan tud a népzene megújulni és a gyermekek számára is izgalmas lenni. A Kollektív Alternatív Zeneműhely ifjú rockzenészekből álló formációja pedig bebizonyítja, hogy tényleg bármelyik gyermekből lehet zenész.

A legkisebbeket ezúttal is a Mesés-táncos színpad várja, ahol Benedek Kriszta Kerekítő Tippentője után a Tintaló Társulat Horgászni tilos! című cirkuszi produkcióját élvezhetik a kicsik, majd a Süni, a pökhendi című bábjáték következik. A Szamárfül Projekt drámapedagógiai műhely A gomba alatt című előadással érkezik, a Napra-Forgó pedig pörgős táncházzal rázza fel a közönséget.

A programok sorának azonban itt nincs vége: a színpadi események mellett még számtalan lehetőség lesz a szórakozásra. A kreatív foglalkozásokon és a sokszínű sportlehetőségeken túl a gyermekek többek közt kipróbálhatják a Müpa önálló fejlesztésű, virtuális valóság alapú zenei játékát, ami szórakoztató módon járul hozzá a gyerekek zenei neveléséhez. A WWF - Élővilág party a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet, de a gyermeknapok elmaradhatatlan kelléke, a körhinta, vagy a látványos királyi várjáték sem hiányozhatnak. 

Szép idő esetén a piknikkosarat sem érdemes otthon felejteni, aki pedig a BKK menetrendszeri folyami járatával érkezik, annak már a Müpába vezető út is igazán kalandos lehet.

 

Cifra Palota XXL program >>>

 

Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolat

Kapcsolódó

Nemzeti_Filharmonikusok_evadnyito_2018_fejlec

Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó koncert a Müpában Esemény

Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó koncert 2018, Müpa időpont

2018 Sep 25
A mű melyet egykoron a szerző maga, Bartók Béla mutatott be, most pedig egy 23 éves zseni, Ránki Fülöp adja elő: Bartók Béla I. zongoraversenye. A Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertje igazi csemege a 20. századi magyar zene rajongóinak. A vad temperamentumú Bartók darab mellett Dohnányi II. szimfó

future_park_fejlec

Future Park kiállítás Esemény

Future Park kiállítás időpont

2018 Sep 21
A japán szakemberek által megálmodott, Magyarországon most bemutatkozó interaktív élményközpont egy varázslatos világba kalauzol el az Andrássy Élményközpontban, ami az alkotás inspiráló élményével ajándékozza meg a látogatókat. Gyerekek és felnőttek egyaránt megtapasztalhatják a szabadgondolkodás,

father_john_misty_koncert_2018_mupa

Father John Misty koncert a Müpában Esemény

Father John Misty koncert 2018, Müpa időpont

2018 Nov 14
A saját neve alatt nyolc folkos nagylemezt megjelentető amerikai dalszerző, gitáros, énekes, Joshua Tillman 2008 és 2012 közt a Fleet Foxes dobos-vokalistájaként is sikeres zenész volt. Miután kilépett az együttesből, Father John Misty művésznéven indított második szólókarrierjével igazi sztár lett:

disney_on_ice_2019_fejlec

Disney On Ice: Varázslatos Jégfesztivál a Sportarénában Esemény

Disney On Ice: Varázslatos Jégfesztivál a Sportarénában 2019 időpontok

2019 Feb 01
Készüljünk a téli csodaországba történő belépésre, hiszen Mickey és Minnie egér elhozza Budapestre a Disney birodalom legvarázslatosabb pillanatait a Disney On Ice - Varázslatos Jégfesztivál keretében 2019. február 1. és február 3. között. A mesebeli móka újabb forgatagában vidám részek láthatók min