Mulatu Astatke és Rokia Traoré – a világzene afrikai ikonjai a Müpában Cikk

Afrika lélegzetelállító dallamvilágával ismerkedhetnek meg a világzene szerelmesei október 30-án és november 15-én a Müpában. A hazánkban először koncertező Mulatu Astatke és Rokia Traoré magával ragadó előadók, akiket napjaink legismertebb zenei úttörői között tartanak számon. Elementáris erejű művészetükben a gazdag afrikai hagyományt fűszerezik a jazz, a rock és a kortárs zene motívumaival.

Hirdetés

A 16 éves Mulatu Astatkét szülei azzal a céllal küldték Etiópiából Észak-Walesbe, hogy repüléstechnikai mérnök legyen belőle. A dolgok azonban - szerencsére – másképp alakultak, és az addisz-abebai fiú a Bangor Egyetem mérnöki kara helyett Trinity College-ban végezte tanultmányait, majd első afrikai hallgatóként diplomázott jazz szakon a bostoni Berklee College of Music-ban. Hazatérve már biztos volt benne, hogy valami egészen újat fog alkotni: ez lett a mai napig hozzá köthető „Ethio-jazz”. A vibrafonon, wurlitzeren és ütőhangszereken is játszó Astatke a jazz és egyéb populáris műfajok elemeit vegyíti latin és afrokaribi ritmusokkal és a négy, tradicionális etiópiai, ötfokú modális hangsorral (tezeta, bati, ambassel és anchihoy). Mindezek ötvözete adja az Ethio-jazz varázslatos, semmivel össze nem hasonlítható hangzásvilágát. Október 30-án hét kísérőzenész, köztük a neves free jazz nagybőgős John Edwards társaságában érkezik első magyarországi fellépésére.

Rokia Traoré karizmatikus előadó, akiről már nagyon korán kiderült, hogy a színpadon egymaga is igazi varázslatra képes. Művészete úgy táplálkozik a mali gyökerekből, hogy közben messzire is rugaszkodik tőlük. Énekesként és dalszerzőként megkapó magabiztossággal kombinálja a tradicionális hangszereket és stílusokat, miközben a nyugati tánczene dallamai is átitatják zenéjét – ezzel pedig hihetetlenül izgalmas hangzásvilágot hoz létre. Édesapja révén – aki diplomataként beutazta szinte az egész világot – rocklemezeken nevelkedett, ezek hatására kezdett el gitározni. Arról azonban álmodni sem mert, hogy egyszer Paul McCartney és John Paul Jones zenésztársaként állhat színpadra. A mali gyökerekkel mélyen átitatott zenei világában viszont nemcsak a rock, hanem a jazz és a kortárs zene is könnyen megfér egymással. Dream Mandé Bamanan Djourou című legújabb programjában – amellyel november 15-én érkezik a Müpába – tradicionális mali hangszerekkel értelmezi újra többek között Fela Kuti, Miriam Makeba, Bob Marley és Jacques Brel műveit.

Mulatu Astatke - október 30. hétfő, 20:00

Rokia Traoré - november 15. szerda, 20:00


Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolódó

Tomorrowland 2018 live - W&W, Steve Angelo, Yves V, Martin Solveig, Coone és még sokan vasárnapra! Cikk

Máris itt vagyunk a Tomorrowland 2018 első hétvégéjének utolsó napjánál, amelyhez természetesen továbbra is dukál az élő közvetítés! A július 22-i adás négy csatornáján olyan fellépők produkcióin csemegézhetünk délután 5 órától, mint Steve Angello, Paul Kalkbrenner, Yves V, W&W, Martin Solveig,

Tomorrowland 2018 live – Armin Van Buuren, Axwell, Galantis, Yellow Claw és Dua Lipa is a mai adásban! Cikk

Természetesen ma is folytatódik a Tomorrowland 2018 élő adása, a tegnap már megtapasztalt, igen kiadós, négy csatornára leosztott formában. Az első hétvége szombati adagjában pedig olyan fellépőket nézhetünk majd a világ bármely pontjáról, mint Armin Van Buuren, Axwell, Nicky Romero, Dimitri Vegas &

Tomorrowland 2018 élő adás – Hardwell, Tiësto, Lil Pump, Jauz és még sokan! Cikk

A mai nappal elkezdődött a világ egyik legnagyobb elektronikus zenei rendezvénye a Tomorrowland, ez pedig egyet jelent azzal, hogy a fesztivál rajongói, akik nem lehetnek ott, legalább pár órát szabaddá tesznek a hétvégén, hogy a 4 csatornára leosztott élő adáson keresztül elmerülhessenek az esemény

Elindult a jelentkezés 3. CEWE FOTÓKÖNYV pályázatra! Cikk

Harmadik alkalommal hirdetik meg a CEWE Fotókönyv pályázatot, amelynek során ezúttal még több, összesen mintegy 2 millió forint értékű nyereménnyel díjazzák a legszebb alkotásokat. Sőt, most minden bátor pályázót megjutalmaznak egy 3000 forintos CEWE-kuponnal is! Ez a megmérettetés azonban nem csa