Februárban a fővárosban is bemutatkozik a Veresegyházi Művésztelep! Cikk

Hirdetés

2019. február 11-én nyílik meg a két éve működő Veresegyházi Művésztelep első budapesti kiállítása a Kóka Galériában. A Kállai András által vezetett, tíznél is több képzőművészt tömörítő csoportosulás az elmúlt két évben Veresegyházon hozott létre formációt a közösségi alkotásra, most tőlük látható gyűjtés február 26-ig, Molnár Valéria dr., a Kóka Galéria kurátora rendezésében.

Kállai András szobrászművész kitartó szervezőmunkájának köszönhetően két éve teljesen új közösség került fel a művészeti palettára. Festőművész testvérével és további közel tíz képzőművésszel akkor azért gyűltek össze Veresegyházon, hogy tíz napon keresztül, megállás nélkül alkothassanak közösen – mégis egyedül. A kezdeményezés ötlete pedig annyira megtetszett Veresegyház polgármesterének és a helyi önkormányzati vezetésnek, hogy azt az első pillanattól teljes mellszélességgel támogatták.  Festőállványaikat, vésőiket, ceruzáikat és egyéb eszközeiket a helyi általános iskola mellé készítették ki, majd a következő két hét eredményét rögtönzött kiállítás formájában mutatták be, akkor még csak a veresegyházi lakosoknak.

A következő időszakban a csapat tovább bővült, a Művésztelepen való alkotásból pedig hagyomány vált. Nekik ad most teret a budapesti Kóka Galériát vezető Molnár Valéria dr., méghozzá egy időszakos kiállítás formájában. A galéria hangulata pontosan illeszkedik a művészek kollektív egyéniségéhez, akiknek így arra is lehetősége nyílik, hogy a veresegyházi után a budapesti közönség is megismerhesse munkásságukat.

A kiállítás komoly hangsúlyt fektet arra, hogy az összesen 13 művész egyéniségének kiemelése mellett megmutassa azokat az együttes erősségeket is, melyeket munkáik közösen érnek el. Így kerülhetnek egymás mellé a különböző alkotói stílusban készült művek merész rendezési elvek mentén és mégis egymásra rezonálva – ezáltal párbeszédbe kerülve egymással egy alkotói térben, ahogy maguk a művészek is a Művésztelep alkotói folyamata során. A teljes kiállítást erőteljesség és lendület jellemzi, pont úgy, mint a Művésztelep létrejöttét és megerősödését.

A megnyitó ráhangolóját Molnár Valéria dr., a galéria kurátora mondja, közreműködik Bajovics Milán hegedűművész. A kiállításon a következő művészek műalkotásai lesznek láthatók:

  • Breszkovics Bernadett, festőművész
  • Böjte Horváth István, szobrászművész
  • Csendom Veronika, MKE festőművész hallgatója
  • Dankó Bernadett, MKE végzős festőművész hallgatója
  • Esse Bánki Ákos, festőművész
  • Hans Peter Bauer, szobrászművész
  • Kállai András, szobrászművész
  • Kállai Henrik, festőművész
  • Kun Éva, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész
  • Maróti Dénes, grafikusművész
  • Németh Marcell, szobrászművész
  • Révész Ákos, festőművész
  • Tejeda Erika Anna, festőművész

 

A Veresegyházi Művésztelep Facebook oldala >>>

 

Kapcsolódó

Rákositól Kádárig: szocreál képeket mutat be egy új kiállítás Budapesten Cikk

Istókovics Kálmán 1953, Cséplés 100x150 cm Egy éves kutatómunka áll a hamarosan nyitó „Szocreál képzőművészet a Rákosi-Kádár korszakban” című kiállítás különleges gyűjtése mögött. A szocreál festmények eltűntek a mindennapokból, kevés alkotás bukkan fel aukciókon vagy régiség piacokon, de feltehetőleg sok van még belőlük vidéken magánember

Távol és mégis közel – Barakonyi Zsombor kiállítása Cikk

Barakonyi Zsombor: Keleti pályaudvar (2022) A művész közelgő, 50. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Pintér Galériában Barakonyi Zsombor alkotásaiból. A "Távol és mégis közel" című, május közepéig látható tárlat keretében a művész legújabb munkáit vonultatja föl. Barakonyi Zsombor alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus,

Idén is felkerül a falakra a friss hús - Április 1-jén nyílik a Budapest FotóFesztivál egyik legizgalmasabb kiállítása Cikk

Budapest FotóFesztivál 2022 - Fresh Meat A Budapest FotóFesztivál az Erzsébetvárossal együttműködésben pályázatot hirdetett 35 év alatti fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre. Az évente meghirdetett pályázaton a nyertes alkotók munkái által a BPF kiemelt eseményeként mutatkozik be a kortárs magyar fotográfia legifj

Milyen a budapesti utakon araszoló sofőrök titkos világa? Soós Bertalan megmutatja! Cikk

Soós Bertalan - Autósok Október második felében van egy hét, amikor a nap első és utolsó sugarai alacsony szögben szántanak végig Budapest leghosszabb sugárútjain, így a vakító fény pont szembe világítja a forgalomban résztvevőket. Reggel a városból kifelé igyekvőket az Üllői úton, este a belváros felé araszolókat pedig