Nyitott Műtermek Délutánja 2018 Esemény

Hirdetés

2018. október 6-án és 7-én immáron 13. alkalommal rendezik meg Budapest izgalmas programját, a Nyitott Műtermek Délutánját. A két nap során olyan, az avatatlan szemek elől elzárt területekre juthatnak be az érdeklődők, amelyekről sokszor téves vagy éppen misztikus elképzelések élnek a köztudatban.

A 13. alkalommal 13 művész világába nyerhetünk bepillantást a szervezett műtermi és galériás séták során. Ezek mellett egy különleges városi sétába is bekapcsolódhatnak az érdeklődők, amelyet a Színes Város Budapest tűzfalfestő fesztivál kurátora tart. Fontos események ezek a séták, hiszen a kortárs képzőművészet képviselőivel személyesen találkozhatnak a részt vevők, és a szakmai vezetők segítségével közelebb kerülhetnek ezen szcénának megismeréséhez és bennfentesekké is válnak. Egy kicsit. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.

 

- Nyitott Műtermek Délutánja -

Kapcsolat

  • Nyitott Műtermek Délutánja 2018 időpont:
    Kezdete:
    2018 Oct 06 11:00
    Vége:
    2018 Oct 07 18:00
    Budapest, több helyszín:
    Budapest ,

Séta 1: Ahol a színek laknak – október 6. 11 óra

Gyerekszoba, festőállvány, konyhapult és ecsetarzenál, egy hűvös kert és megannyi festmény! Soós Nóra és Győri Márton otthona a műtermük is egyben, ahol a hétköznapi teendők legszervesebb része az alkotómunka. Ecsetjeik párhuzamosan futnak egymás mellett, ahogy a színeket keverik és összeállítják a kompozíciók rétegeit. Játékosság, szépség és az élvezetes vizualitás ugyanúgy jellemzi festményeiket, mint az aktuális társadalmi események feldolgozása, az érzelmek képi kivetítése és az őszinteség. Képeik olyan kedveltek, hogy divattervezőkkel együttműködve hordhatóvá teszik a művészetet. Gyere velünk, hogy megérezd a kortárs művészet közvetlenségét Nóra és Márton festményei között! 

  • Művészek: Soós Nóra és Győri Márton

 

Séta 2: 3 fotográfus/133 lépés  – Fotográfiai séta a 8. Kerületben – október 6. 16 óra

A séta első állomása a Molnár Ani Galéria, ahol a Hong Kong-i egyetemen tanító Waliczky Tamás fotó alapú munkáival ismerkedhetnek meg a túra résztvevői. Waliczky Tamás munkáinak középpontjában az a kérdés áll: hogyan lát az ember? Ez a kiállítás valóságos és elképzelhető kameratípusok és a velük alkotható képek körül forog.

Míg Waliczky azt a kérdést teszi fel: hogyan látunk, a szomszédban, a TOBE Galéria termeiben Dora Kontha munkái egy belső, absztrakt világ megfogalmazásai elsősorban. Ő arra használja fel a nyersanyagot, hogy annak fizikai és kémiai tulajdonságait felhasználva, a minket körülvevő reális világ leképezése helyett egy belső világot vetítsen ki. A személyes életérzését fogalmazza meg, a média által adott lehetőségek kiaknázásával.

Drégely Imrével, a kortárs magyar fotográfia egyik legtermékenyebb alkotójával a túra harmadik állomásán, a Horánszky utcai ArtBázisban fogunk találkozni a saját képei között. Drégely képfelfogása világos és konzekvensen alkalmazza, bármely eszközzel alkotja is meg azokat. Fogunk itt találkozni Polaroid képekkel csakúgy, mint digitális nyomatokkal, és ennek kapcsán beszélgetünk a művésszel a legfrissebb és régebbi projektjeiről egyaránt.

  • Művészek: Drégely Imre, Dora Kontha, Waliczky Tamás

 

Séta 3: Dimenziókon át! – október 7. 11 óra

Ezen a sétán három olyan művészhez látogatunk, akik bátran váltanak dimenziót, hogy kiterjesszék a művészi kifejezés határait. Bár a szobrászat hagyományosan három dimenziós műfaj, Bálványos Levente reliefjei annak határterületén mozognak, mintha a két dimenzió felé tartanának. Barabás Márton festményei a síkok és tér kapcsolatát kutatják, de megnézünk olyan, talált tárgyakból készült műveit is, melyek képekké alakultak, hogy a matematika és a zene összefüggéseit vizsgálják. Molnár Zsolt grafikái szintén átértékelik a képzőművészet megszokott térviszonyait, mert esetükben a sík ábrázolás térbeli struktúrákká bővül. A három alkotó egymástól eltérő témákkal foglalkozik, mégis közös bennünk, hogy nem fogadják el a látható világ egységét, amit a hagyományos perspektivikus ábrázolás sugall, a valóság elemeit inkább részekre bontva, azokat egyenértékű összetevőkként kapcsolják össze.

  • Művészek: Barabás Márton, Bálványos Levente, Molnár Zsolt

 

Séta 4: Színes város tűzfal túra – október 7. 13.30 óra

Ma már Budapesten sem számít meglepő kijelentésnek, hogy a városban barangolva, munkába menet, A-ból B-be rohanás közben is találkozhatunk igazi műalkotásokkal az utcán.

A Színes Város Budapest művészeti tűzfalfestő fesztivál 2014 óta minden évben a magyar és nemzetközi urban art szcéna fiatal és tehetséges alkotóit hívja meg festeni a fővárosba, hogy színesebb és izgalmasabb pontjai szülessenek a ​városnak. Kezdetektől fogva cél a műfaj sokszínűségének bemutatása és a művészet közelebb hozása a városlakókhoz.

E séta alkalmával Nádudvari Noémi, a fesztivál kurátora a VII. kerületben vezeti végig az érdeklődőket, hogy 18 falat érintve – melyek közül sajnos 7 darab már hamarosan nem lesz látható – meséljen az alkotások hátteréről, történetéről, az alkotásról és a fesztivál kulisszatitkairól is.

 

Séta 5: Még hogy a művész a fura – október 7. 16 óra

Hagyjuk már azt a romantikus képet, hogy műterem csak tetőtéri üvegkalitka lehet! A Bartók-negyedben progresszív képzőművészetet rejt az utcáról nyíló pinceajtó! Hogy a grafikusok csak metszetben gondolkodnak? Felejtsd el és nézz szembe a tradicionális és unikális eljárásokkal és azok vegyületeivel! Mit csinál egy szobrász egy slaggal és egy darab márvánnyal? Kérdezd meg tőle! A tű és cérna életcélja, hogy lukakat tüntessenek el, elfedjék a kisebb anyaghibákat, kibékítsék a ruhát a viselőjével. De mi köze ennek a képzőművészethez? Több ezer öltés láttán rájössz. Szereted az állatokat? Akkor nem szereted a trófeákat. És ha azt mondom, hogy létezik állatbarát trófea? Meglátod! A kortárs szentkép szópárosítás igen ritka, mégis egész közel kerülhet egymáshoz egy művész fogalomtárában. Nézz le és maradj nyitott!

  • Művészek: Metzing Eszter, Bányay Anna, Orbán Előd, Horváth Ágnes, Varga Zsolt

 

További információk >>>