A zöld kürtösök 150. évfordulója Cikk

Érdemes most felvállalni a családi programfelelős státuszt, hisz izgalmas kikapcsolódást ígér a zöld ruhás, nagy táskás postások múltjának és jelenének felkutatása.

Hirdetés

Volt idő, amikor lovak húzta postakocsi szállította a leveleket és csomagokat, a postahivatalokból lehetett telefonálni vagy sürgős üzenetünket táviratként elküldeni szeretteinknek. Ez azonban már a múlté számos emblematikus, olykor furcsa, olykor meghökkentő, de mindig célszerű tárggyal együtt, amiket ma már múzeumok rejtenek. A Postamúzeum a budapesti székhely mellett, az ország 11 pontján működtet kiállítóhelyeket (Hollókő, Miskolc, Debrecen, Ópusztaszer, Diósd, Balatonszemes, Nagyvázsony, Kőszeg) ahol a helyi postatörténeti sajátosságok mellett számos érdekesség várja az érdeklődőket.

Az állandó kiállítások mellett mindenképp érdemes megtekinteni a Benczúr utcai időszaki kiállítást, amely a Magyar Posta szolgáltatásai és személyzete fejlődésének másfél évszázadát mutatja be. (Az időszaki kiállítás megtekinthető 2017. május 4. és december 31. között a Postamúzeum Budapest VI. kerület Benczúr utca 27. szám, 2. emeleti kiállítótermében.) Akik pedig mozgalmasabb nézelődésre vágynak, nyakukba vehetik a várost, mivel a múzeum Postai emlékek nyomában címmel városi sétákat szervez, ahol egykori és mai postaépületek, távbeszélőközpontok, köztéri postai berendezések építészeti és műszaki jellegzetességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A séták időpontjáról a Postamúzeum honlapján tájékozódhatnak.

 

Szöveg: Momentum Mundi

 

Kapcsolódó

Március 15. - Háromnapos ingyenes ünnepi programsorozat a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum - Március 15 A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes programokkal várja a látogatókat három napon át, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján. Minden korosztály válogathat az izgalmas programok között: A gyerekeket kézműves foglalkozások, alkotóprogramok, múzeumi játéktér saját fejlesztésű és a tö

A Magyar Nemzeti Múzeum felkészült a 2023-as turistaszezonra Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum A Magyar Nemzeti Múzeum célja, hogy minél több külföldi turista vigye hírét a magyar nemzet kincseinek, amelyekre büszkék vagyunk, ennek érdekében közös munkába kezdett és együttműködési megállapodást kötött a Magyar Idegenvezetők Egyesületével. Az idegenvezetőknek kiemelkedő szerepe van a megújul

Komolyzenei koncerttel emlékezik a Nemzeti Múzeum gróf Széchényi Ferencre Cikk

Dubóczky Gergely. Fotó: Felvégi Andrea 1802. november 25-én gróf Széchényi Ferenc a magyar nemzetnek ajándékozta tudományos gyűjteményét, így ezt a dátumot tekintjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította el az alapító, gróf Széchényi Fer

Virtuális térbe költözik a jubileumi Múzeumok Majálisa Cikk

Múzeumok Majálisa 2020 2020. május 15-16-án ünnepelte volna a Magyar Nemzeti Múzeum a 25. Múzeumok Majálisát a Múzeumkertben. Az MNM és az egész múzeumi szféra nagy erőkkel készült erre a jeles alkalomra, hiszen ez az egyik legfontosabb közösségi esemény a múzeumok életében. Az idei 25. évfordulón azonban a világjárván