szepmuveszeti_muzeum_logo

Szépművészeti Múzeum Helyszín

Szépművészeti Múzeum fejlec

A több évig tartó rekonstrukciós munkálatok során az intézménynek nemcsak az épülete újul meg, hanem a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményével való újraegyesítésnek köszönhetően, új koncepció alapján létrehozott állandó kiállításokkal várja majd a látogatókat. A nagyközönség két szakaszban veheti majd birtokba a megújult intézményt és az új kiállításokat: 2018. október 31-én a mélyföldszinti terek és a felújított Román szárny nyílik meg, az összes új állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz majd látogatható.

Hirdetés

A budapesti Szépművészeti Múzeum 1906. december 1-jén, Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében nyitotta meg kapuit. Története ekkor már bő egy évszázados múltra tekintett vissza, hiszen az 1896-ban elhatározott múzeumalapítással a magyar főúri és egyházi gyűjtőknek a 18-19. században kialakított kol­lekcióit egyesítették az új múzeumépületben.

A 20. század első felében néhány nagylelkű adomány, mint Delhaes István, Nemes Marcell és Majovszky Pál ajándéka jelentette a szerzeményezés fő forrását. Delhaesnak elsősorban 18. és 19. századi osztrák és német műveket, Nemesnek többek között egy El Greco-festményt, Majovszky Pálnak 19. századi és 20. század eleji, elsősorban francia rajzokat köszönhetünk. A Múzeum 1914-ben vásárolta meg, elsősorban Petrovics Elek igazgató kitartó munkájának köszönhetően, Ferenczy István értékes bronzgyűjteményét, később pedig azokat a műveket, amelyek megalapozták a 19. és 20. századi Gyűjteményt. Az utóbbi évtizedekben többnyire szűkös anyagi keretek között, gondos vásárlások és adományozások révén gyarapodnak tovább a Múzeum gyűjteményei.

A múzeum 2018. október 31-i megnyitástól tudja fogadni és várja a nagyközönséget!  

 

Forrás: Szépművészeti Múzeum

Kapcsolat

Kapcsolódó

teátrum pincehely galéria Helyszín

Művészeti múzeumok

  • Foursquare
  • Cím:
    Miskolc, 3 Déryné utca,
    3525, Magyarország
nemzeti_galeria_logo

Magyar Nemzeti Galéria Helyszín

A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. A múzeum közvetlenül gyalogosan a Budai Várban a Dísz

Móra Ferenc Múzeum Helyszín

A Móra Ferenc Múzeum Szeged szívében, a Tisza-part és a Belvárosi híd találkozásánál fekszik, patinás épülete a városkép meghatározó része. Az intézmény a régió kiemelkedő kulturális központja. Álland

Ludwig Múzeum Helyszín

A budapesti Ludwig Múzeumot – az első az egykori vasfüggönyön túl – 1989-ben alapították, miután 1987-ben létrehozták magyarországi alapítványukat. A budapesti intézménynek 70 nagy értékű nemzetközi m

  • Telefonszám: +36 (1) 5553444
  • Cím: Budapest, Komor Marcell u. 1, 1095