Negyedszerre is siker - vasárnap véget ért a 4. Zsidó Művészeti Napok Cikk
Hirdetés
Lemezbemutatóval és dupla kortárstánc premierrel zárult 2019. június 2-án a 4. Zsidó Művészeti Napok. A kilenc napon át tartó rendezvénysorozat programkínálatát az idei alkalommal is swing, jazz és popzenei koncertek, klezmer-operett, színházi előadások, filmvetítés, kiállítás és kortárstánc előadások színesítették. A 23 esemény mindegyike hatalmas érdeklődés mellett zajlott, örömet okozva ezzel a hazai élet kiváló művészeinek. A fellépők között éppúgy megtaláltuk Mácsai Pált, Falusi Mariannt, Náray Erikát, Bálint Andrást, Szinetár Dórát, Nyáry Krisztiánt, Horgas Esztert, Kováts Krisztát, Ónodi Esztert, Jávori Ferenc Fegyát, Szűcs Gabit, Szulák Andreát, Lukács Miklóst, Dés Lászlót, Dés Andrást vagy Moran Magalt, mint a Budapest Bárt, a Budapest Ragtime Bandet, a Budapest Klezmer Bandet, a D’art és az Inversedance társulatokat. A több mint 10 000 nézőt vonzó ZsiMü 2020-ban újra visszatér a város legfontosabb kulturális tereibe.
A ZsiMü célkitűzése egész évben lendületben maradni, új tehetségeket felkutatni, és minél többet meríteni a zsidó és izraeli kultúra kifogyhatatlan tárházából. E gondolat mentén majd’ mindegyik művészeti ág képviselteti magát a ZsiMü ideje alatt, kiváló és népszerű alkotók tolmácsolásában immáron negyedik éve. A rendezvénysorozat minden programja bemutató is egyben, hagyományosan csak olyan produkciók kerülnek a ZsiMü sorozatába, melyeket itt is most először láthat a közönség.
2019-ben olyan koncerteken vehettek részt az érdeklődők, mint például Horgas Eszter és Bálint András közös előadása az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Budapest Bar Mazel Tov című koncertjén zsidó származású zeneszerzők dalait mutatták be a MOMkultban Lovasi András, Kiss Tibor, Németh Juci, Behumi Dóri, Keleti András és Kollár-Klemencz László tolmácsolásában. A Budapest Klezmer Band koncertjén Szulák Andrea és Dunai Tamás előadásában ismerhették meg a nézők a női és férfi kapcsolatok rejtelmeit. A május 27-i Dés László Free Sounds Quartet koncert során Dés László, Lukács Miklós, Fenyvesi Márton és Dés András korábban megígért szabad összjátéka különleges zenei élményt adott a jelenlévőknek az Óbudai Társaskörben. Az izraeli származású Moran Magal, a Colombus Hajú közönségének okozott kellemes perceket. Szinetár Dóra május 30-án Újratervezés című lemezének anyagát mutatta be az egyik legkülönlegesebb budapesti helyszínen, a Frankel Leó utcai zsinagógában. A Budapest Ragtime Band vendége idén Ónodi Eszter és a Papa Fleigh zenekar voltak és együtt elevenítették fel a Louis Armstrong zenei életét a MOMkult Kupolában. A ZsiMü történetében először állt közös színpadra Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter és Jávori Ferenc Fegya, méghozzá a MOMkult színháztermében, ezt a felállást is ovációval és tapsviharral honorálta a közönség. Kováts Kriszta Zenemozi – Chaplintől Felliniig című lemezbemutató koncertjének vendége Farkas Gabriel volt a Budapest Jazz Clubban, ahol közösen elevenítették fel a mozi világának nagy legendáit.
A színházi előadások között az újra műsorra tűzött klezmer-operett, a Mennyasszonytánc dübörgő sikerrel indította a ZsiMüt az Operettszínházban. Ezt követte a már a program meghirdetése napján teltházas Örkény novella est, Az Élet értelme címmel a MOMkult Kupolában, Mácsai Pál és Lukács Miklós előadásában. A május 27-én bemutatott, Képzavar című előadás rendkívül egyedi élményt adott a jelenlévőknek, hiszen Borbás Gergő és Páder Petra Ghitta Carell-nek, a photoshop ősanyjának szentelt darabja elemi erővel mutatta be a művész életét a Bethlen téri Színházban. 2019-ben Náray Erika újra visszatért a ZsiMüre, ezúttal Nyáry Krisztiánnal közös előadásban, melyet a szerző „Írjál és szeressél” című könyvéből vittek színre a Budapest Jazz Clubban. A Rózsavölgyi Szalonban Fesztbaum Béla estjén a Szülőfalum, Pest című előadáson vehettek részt a nézők.
Május 26-án az Igazgyöngy Alapítvány gyermekrajzaiból nyílt kiállítás a MOMkultban, amelyet Mácsai Pál nyitott meg. A kiállításon bemutatott rajzok a gyerekek gondolatait , érzéseit tükrözték auschwitzi látogatásukat követően. Később Révész Bálint nemzetközi fesztiválokon sikerrel szereplő filmjét, a Nagyi Projektet láthatták a nézők a Puskin Moziban.
A kortárstánc mindig is fontos művészeti elem volt a Zsimü életében, 2019-ben a D’art társulat Erich Kästner születésének 120. évfordulója alkalmából az író világhírű regényét, a Két Lottit dolgozta fel és mutatta be a Bethlen téri Színházban. Majd a ZsiMü záróelőadásaként, Jeruzsálem Napja előtt tisztelegve az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat egy estén két darabot is bemutatott Phanta Rhei címmel, amelyben Idan Sharabi, izraeli táncművész-koreográfus és Juhász Péter koreográfus rendezéseit láthatták a jelenlévők.
A kultúra mellett a gasztronómia is helyet kapott a ZsiMü programsorozatában. A Mazel Tov étterem igazi kulináris élvezetet nyújtó menüsort állított össze régi magyar zsidó receptek alapján. A menüsor Helló ZsiMü címmel várta az étterembe látogatókat, ahol a konfitált libacomb és a cékla cibere leves a vártnak megfelelő sikert aratott. Az izraeli és a magyar zsidó konyha jól kiegészítették egymást.
A ZsiMü idén egy új műfajt is beemelt a rendezvénysorozat kommunikációjába, és Veiszer Alinda újságíró segítségével mini portrésorozatot készített a programok sztárjaival.
Zsidó Művészeti Napok
Kapcsolódó
Születésnapi hétvégével jubilál a Müpa március közepén Cikk
Húsz évvel ezelőtt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart-estjével – akkor még csupán próbaüzemben – fogadták először a közönséget a mára ikonikussá vált Duna-parti épületben. Az intézmény az azóta eltelt két évtizedben sokgenerációs találkozóhellyé vált, megszámlálhatatlan meghatározó, világszín
Éjszaka és a megdicsőülés január 20-án a Zeneakadémián Cikk
Mozart Gran partitája (K. 361) szerenád, s mint tudjuk, a szerenádokat eredeti rendeltetésük szerint a régi időkben holdfényes éjszakákon adták elő, meglepetés-zeneként. Massenet zenekari oratóriumrészlete, A szűz utolsó álma Mária mennybemenetelét vizionálja átszellemült vonóshangokkal. Schönberg
Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára Cikk
Több színházi bemutató, számos szinkronszerep és egy Johnny Depp-pel forgatott nemzetközi film is belefért a 2024-es évben Trokán Nóra életébe. Sok pihenésre azonban nem volt idő, hisz januárban országos turnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, aminek Nóra játssza
Év végi és új évi programok a Várkert Bazárban Cikk
Fergeteges év végi és pezsgő új évi koncertek szerepelnek a Várkert Bazár programkínálatában! Immár hagyomány, hogy a Random Trip zenészeivel ünnepeljük az előszilvesztert és a Be Massive bulijával zárjuk az évet. Mindkét csapat biztosíték arra, hogy vidáman búcsúztassuk 2024-et. Az új esztendőt i