Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncert a magyar klasszikus zene napján Cikk

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Hirdetés

Kocsis Zoltán tiszteletreméltó szokása volt, hogy születésnapján, május 30-án minden évben jótékonysági hangversenyt adott. Ezt a hagyományt elevenítette fel egykori együttese, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és hajdani alma matere, a Zeneakadémia, amikor 2021-ben közösen megalapították A magyar klasszikus zene napját. A hangversenyek Kocsis születésnapján a hazai komolyzene és annak alkotói előtt tisztelegnek – részben azzal a nem titkolt céllal is, hogy új magyar klasszikus zeneművek születését ösztönözzék.

VI. („Tavaszi”) szimfóniáját Dubrovay László 2009-ben eredetileg koncertfúvószenekarra írta, utóbb azonban megszültetett a szimfonikus változat is – ezt hallhatjuk most. Ligeti György fiatalkori opusa, a Concert Românesc(1951) egyszerre tanúskodik a pályakezdő zeneszerző lelkesedéséről a román népzene, és tiszteletéről Bartók művészete iránt. Debussy 1894-es sorozata, az Images (oubliées) nem magyar alkotás, ám részben azzá lett, mikor Kocsis Zoltán az eredetileg zongorára írt három tétel közül a két szélsőt kongeniális módon zenekarra hangszerelte (a középső tétel, a Sarabande hangszerelését Ravel készítette el 1923-ban). A ciklus megszólaltatásával Kocsis sokszor megcsodált univerzális tudása előtt hajtunk fejet. Weiner Leó Magyar népi táncok ciklusa nemcsak eleganciájával ejt rabul, de arra is emlékeztet, hogy a magyar zenekultúrának sok még a tennivalója Weiner munkássága körül, amelynek a két kortárs óriás, Bartók és Kodály művei árnyékában máig kevesebb figyelem jut. A koncert karmestere, a fiatal magyar dirigenstársadalom kiemelkedő tehetségű tagja, Káli Gábor az utóbbi években idehaza és külföldön egyaránt jelentős sikereket arat.


Műsor:

  • Dubrovay László: VI. („Tavaszi”) szimfónia

  • Ligeti György:  Concert Românesc

  • Claude Debussy – Kocsis Zoltán – Maurice Ravel: Images (oubliées), L. 87

  • Weiner Leó: Magyar népi táncok – szvit,  op. 18

 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kapcsolódó

A 340 éve született Händel művei a Müpa zenei maratonján Cikk

2025. február 2-án, vasárnap a nagyszabású oratóriumok és megindító operák szerzőjeként ismert Georg Friedrich Händel művészetében mélyedhetnek el a zenerajongók. Az egész napon át tartó koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg

Az ifjú zongoravirtuóz ma már példakép Cikk

Péter Bence - zongora A világ legnagyobb koncerttermeit tölti meg rajongóival, s amikor hazajön, általában aludni és főzni szokott, de ilyenkor van ideje komponálni is. December 7-én viszont azért érkezik Budapestre, hogy elképesztő virtuozitásával kápráztassa el közönségét Péter Bence, aki tavaly adta első koncertjét

November 27-én érkezik a 12. Falra fel! plakátaukció Cikk

12. Falra fel! plakátaukció A Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium 12. alkalommal rendezi meg a Falra fel! plakátaukciót abban a reményben, hogy ezúttal sem esik senki 12 szék között a pad alá. Az eseményen több mint 150 tétellel várják a plakátok szerelmeseit november 27-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban, ahol az érd

Bellini kalóza november 6-án a Müpában Cikk

  Tíz esztendő – tíz opera: a korai romantika Mozartnál is rövidebb életű, ám nagy hatású itáliai mestere, Vincenzo Bellini (1801–1835) teljes zenés színpadi termése egyetlen évtized leforgása alatt, 1825 és 1835 között keletkezett. Leghíresebb művei a Norma, A puritánok és Az alvajáró, de a Nemzet