Nemzeti Filharmonikusok: a 2020/21-es az újramuzsikálás évada lesz Cikk

Nemzeti Filharmonikusok bérlet - Olga Kern

Hirdetés

A Nemzeti Filharmonikusok jól ismert bérletei újra elérhetők lesznek. A bérletek értékesítése egy szimbolikus dátumhoz kötődően május 30-án veszi kezdetét. 1952-ben ezen a napon született Kocsis Zoltán, a kortárs magyar zene ikonikus alakja, aki 25 évig volt a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója. A 2020/2021-es évadban hét különböző bérlet közül lehet választani, melyekből a legnépszerűbbek közé tartozik a Kocsis bérlet, valamint a Kobayashi és Ferencsik bérletek.

A koncertsorozatot 2020. október 8-án a Kocsis bérlet nyitja, a négy hangversenyből álló zenei esteknek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ad otthont. A hangversenyeken a hazai és nemzetközi zenei élet klasszikusai lépnek színre: a magyar közönség egyik legnagyobb kedvence, Baráti Kristóf hegedűművész, az izgalmasan rendhagyó egyéniségű, boszorkányos virtuozitású török zongoraművész, Fazıl Say, valamint a hazai fuvolás társadalom kiválósága, Bálint János. A Kocsis Bérlet négy előadásából kettőn Hamar Zsolt zeneigazgató, egy estén a hegedűs fenoménként világhírnevet szerzett Maxim Vengerov, egy alkalommal pedig a dán Michael Schønwandt vezényel. Az első esten (október 8.) két romantikus alapmű szerepel; Schubert VIII. szimfóniája és Bruckner Kilencedikje. A február 3-ai koncert a Fehér éjszakák címet kapta, ami utal a három északi zeneszerző, a dán Carl Nielsen, a norvég Edward Grieg és a finn Jean Sibelius felcsendülő dallamaira. A tavasz nyitányaként is felfogható márciusi koncert műsora két fontos törekvést tükröz. Az első a barokk zene újbóli „birtokbavétele” a hagyományos szimfonikus zenekarok által. A másik fontos törekvés: a jelen és a közelmúlt magyar repertoárjának ápolása, így a kínálatban szerepel Bach III. Brandenburgi versenye és II. zenekari szvitje, Kodály Magyar zsoltára, a Psalmus hungaricus és a Cantata aquilarum (Sasok éneke) című egytételes kantátája Dubrovay Lászlónak. A bérlet utolsó előadása az V. szimfónia nevet kapta. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ezen a hangversenyen korunk egyik legizgalmasabb és legvirtuózabb zongoraművészét látja vendégül a török származású, de évtizedek óta Nyugat-Európában élő Fazıl Say-t.

Nemzeti Filharmonikusok bérlet

Szintén a Müpa ad otthont a Kobayashi bérletnek, amely 2020 decemberétől 2021 áprilisáig négy felejthetetlen zenei élménnyel ajándékozza meg a közönséget. Modernség és hagyományhűség vitája: ehhez szól hozzá a Nemzeti Filharmonikusok Kobayashi bérletének első estje egy Schönberg-, egy Rachmaninov- és egy Brahms-művel. Második alkalommal a cseh nemzeti érzés és a pánszláv mozgalom szószólóiként hangzanak fel Smetana és Janáček alkotásai – közülük a Glagolita mise becses ritkaság. Február 25-én klasszikus nosztalgiák jegyében született zenéket hallunk Csajkovszkijtól, Prokofjevtől és Sosztakovicstól. Zárásként pedig izgalmas utazást tehetünk a 19. század vége és a 20. század német-osztrák zenéjének világában, Korngold és Richard Strauss kalauzolásával. A világhírű Olga Kern játssza Rahmanyinov III. zongoraversenyét, Alexander Ramm Csajkovszkij kecses variációit, és hazai kedvencünk, Kelemen Barnabás Korngold D-dúr hegedűversenyét. Karmesterként Hamar Zsoltot, Oliver von Dohnányit, a Moszkvai Virtuózok alapítóját, Vlagyimir Szpivakovot és a nagy tehetségű fiatal német dirigenst, Christoph Altstaedtet üdvözölhetjük, aki a nálunk is jól ismert Nicolas Altstaedt bátyja és az operai és szimfonikus repertoár elismert tolmácsa.

A budapesti Zeneakadémia gazdagon díszített épülete ad otthont a Ferencsik bérlet négy koncertsorozatának. A bérlet összeállítói gondos munkát végeztek: a hangverseny-látogatók a zeneirodalom legnagyobb remekei – Schubert utolsó, „nagy” C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje – mellett ritkábban hallható művekkel is megismerkedhetnek. A felejthetetlen koncertélményeket olyan világsztárok garantálják, mint az oboajáték minden árnyalatát felmutató, karmesterként is kiváló François Leleux, a cselló mesterének számító Perényi Miklós, a berlini Komische Opernek két alkalommal is az év operaháza címet megszerző Nánási Henrik vagy a régi zene egyik nagy alakja, Konrad Junghänel. Kívánhatunk-e ennél többet?

Az értékesítés biztonsági okokból egyelőre csak online történik az NF honlapján keresztül, majd június 1-től valamennyi program elérhető lesz a Jegy.hu országos online jegyirodai hálózatában, valamint a Jegymester.hu oldalon. Továbbra is elérhető lesz a hűségkedvezmény, melyet már az első 4 vagy 6 előadásra megvalósuló jegyvásárlás alkalmával igénybe vehetnek az érdeklődök. Sajnos a jelenlegi helyzetben nem a teljes nézőtér kerül eladhatóvá, hisz a közönség biztonsága az elsődleges szempont. Azonban a Nemzeti Filharmonikusok felkészülnek arra az eshetőségre is, hogy amennyiben az őszi szabályozások lehetővé teszik, új sorokat nyissanak meg, vagy biztonságos távolságba ültessék egymástól a nézőket. 

Nemzeti Filharmonikusok bérlet - 2020-2021. évad >>>

 

Nemzeti Filharmonikusok

Kapcsolódó

Tomáš Brauner és a Nemzeti Filharmonikusok április 18-án a Vigadóban Cikk

Tomáš Brauner - A kísértetmenyasszony Izgalmas arra gondolni, hogy a nagy zeneszerzőknek is akadnak felfedezésre váró műveik. Dvořák, az Újvilág-szimfónia és a Csellóverseny szerzője negyvenhárom évesen írt egy romantikus kantátát A kísértetmenyasszony címmel: az opus Magyarországon – vélhetően a cseh nyelvű szövegkönyv okozta előadás

Összedolgozik a generatív AI és a Momentán Társulat Cikk

reVerze  - Momentán Társulat A mesterséges intelligenciát (AI) egyre szélesebb körben használják, így adta magát az ötlet az improvizációra épülő Momentán Társulat re:Verze című előadásának alkotói számára, hogy éljenek a lehetőséggel. Magyarországon elsők közt és egyedülálló módon fokozatosan és tudatosan építették be a gépi

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Les Deux Stabats március 28-án a Müpában Cikk

Baráth Emőke A zenében a historizmus nemcsak azt jelenti, hogy korabeli hangszerek kópiáin szólalnak meg régi művek: olykor azt is, hogy az előadók felelevenítenek egy olyan szokást, amelynek több évszázada hódoltak a zenekedvelők. Az 1780-as években Párizs templomaiban Les Deux Stabats – A két Stabat – címmel