Nemzetközi sztárzenekarok, világklasszis szólisták és megismételhetetlen együttműködések 2024-ben a Müpában Cikk

Béla Fleck - Müpa 2024

Hirdetés

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is, szimfonikus koncerttel készül az Aurevoir., sőt a közönség a legnevesebb kortárs magyar írókkal is találkozhat az idén nagykorúvá érett intézményben.

A Müpa a korábbi évek gyakorlatától eltérően több szakaszban hirdeti meg a 2023/24-es évad programját. A tavasszal bejelentett nevekhez most számos újabb csatlakozik, így október 6-tól már a 2024-es év előadásaira is válthatók jegyek.

Az elmúlt évek sikerlistáiról egyenesen a Müpa színpadára érkeznek a kortárs magyar irodalom legtöbbet forgatott szerzői. A Literárium esteken nemcsak Tompa Andrea, és Szabó T. Anna, de az elmúlt években a hazai kortárs irodalom egyik legkarakteresebb személyiségévé érett Krusovszky Dénes is fellép. Itt láthatja először a közönség Grecsó Krisztián Időkirakó című műsorát, a Vers-estek sorozaton pedig Szabó Lőrinc és Kányádi Sándor költészete kerül reflektorfénybe. A Müpa Filmklub újabb fejezetet nyit a Woody Allen menetben, míg a Jazz Showcase-en a műfaj fiatal tehetségei mellett idén Gyémánt Bálint, a New Fossils & Mathias Eick és az Àbáse koncertjei színesítik az évadot.

A komolyzene rajongói is igazi csemegékre bukkanhatnak: a hagyományokhoz híven 2024-ben is Fischer Ádám indítja a programok sorát Haydn remekművével, A teremtéssel, amelyben visszatér a 2023-as Bartók Tavasz közönségkedvence Benjamin Appl is. A világ tíz legjobb együttese közé választott Chicagói Szimfonikus Zenekar, Riccardo Muti vezényletével lép fel, az elmúlt évtizedek egyik legjobb Mozart-játékosa, a portugál zongoraművésznő, Maria João Pires pedig a brit karmesterek vörös ördöge Daniel Harding, valamint a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarával kalauzolja a közönséget a 20. századi svéd zeneművektől a bécsi klasszikán át a német romantikáig.

Nagypéntek este csendül fel a zenetörténet egyik legjelentősebb egyházzenei alkotása, Bach Máté-passiója, a régizene egyik legnagyobb presztízsű képviselője, a Francesco Corti vezényelte Freiburgi Barokk Zenekar és a virtuóz kontratenor Philippe Jaroussky értő tolmácsolásában.

A Christina Pluhar vezette L’Arpeggiata, a Mozart iránt pedig különös affinitással rendelkező Rolando Villazónnal és a nemzetközi operaszínpadokat meghódító Baráth Emőkével a főbb szerepekben, koncertszerű előadásban hozza el az osztrák csodagyerek Il re pastore (A pásztorkirály) című operáját.

A Vashegyi György vezette Nemzeti Filharmonikusok Puccini remekművét, a Manon Lescaut-t mutatja be az olasz zeneszerző halálának századik évfordulóján. A Káel Csaba rendezte, félig szcenírozott előadás boldogságra vágyó főhősnőjét a Puccini- és Verdi-szerepekben brillírozó olasz szoprán, Monica Zanettin kelti életre. Kesselyák Gergely és a jövőre kétszáz éves Pannon Filharmonikusok Mozart népszerű g-moll és Mahler talán legderűsebb hangvételű, IV. (G-dúr) szimfóniája mellett az évad zeneszerzője, Orbán György legújabb kompozíciójának ősbemutatójára is készül.

Tavasszal három kivételes művésznőt is köszönthetünk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Először korunk egyik legünnepeltebb orgonaművésze, a lett Iveta Apkalna érkezik, aki kamaraestjére a trombitavirtuóz Boldoczki Gábort hívta partnerül, majd visszatér a Müpa közönségének régi kedvence, Diana Damrau, aki műsorában a műfaj két magyar klasszikusa, Lehár Ferenc és Kálmán Imre műveiből válogatott. Végre újra Magyarországon köszönthetjük a pekingi születésű Yuja Wangot is, aki bensőséges szólóestéjén többek közt Beethoven, Scarlatti és Sosztakovics zongoradarabjait szólaltatja meg.

 

A könnyedebb műfajok kedvelőinek is érdemes lesz várniuk a jövő évet. A világon a legtöbb kategóriában Grammy-díjra jelölt zenész, az amerikai bendzsólegenda, Béla Fleck – aki Bartók Béla után kapta keresztnevét – 2021-ben megjelent, Grammy-díjas lemezének dalaival és egy igazi all star bluegrassegyüttes élén tér vissza Budapestre. A könnyűzene magyar képviselői is nagyon készülnek már 2024-re: az Aurevoir. dalai a Szolnoki Szimfonikusok klasszikus hangzásával megtámogatva kapnak új dimenziót, Henri Gonzo és zenekara, a Papírsárkányok vendégekkel kiegészülve, neoklasszicista hangszereléssel mutatják be irodalmi ihletésű, idén tavasszal megjelent albumuk dalait, a 21. század első nagy hazai tévés-zenés tehetségkutatójának sztárja, Oláh Ibolya pedig saját zenekarával és a tőle megszokott őszinteséggel és zenei mélységgel érkezik a Müpába.

A Müpában mutatja be Én csépem című, bemutatkozó lemezét az új népiénekes-generáció egyik legnagyobb tehetsége, Básits Branka, Sebestyén Márta pedig legkedvesebb zenészkollégáival és pályatársainak időközben népzenésszé serdülő gyermekeivel – köztük a Söndörgő együttes tagjaival – közös koncertjén bizonyítja be, hogy a népzene minden generációhoz megtalálja az utat.

A zene mellett a tánc is otthon van a Müpában, első ízben lesz látható a Fesztivál Színházban a Győri Balett 2022 telén bemutatott darabja, a Peer Gynt. Velekei László egész estés koreográfiája saját olvasatot kínál a 19. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakjáról. Visszatér a Szegedi Kortárs Balett népszerű mesebalettje, a Hamupipőke, de újra látható lesz a Pécsi Balett és Vincze Balázs klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája, a Carmina Burana, valamint Feledi János a Liszt Ünnepen debütáló, háromrészes táncetűdje is. Az új évben is műsoron lesz a 2023/24-es évad együttesének választott Magyar Nemzeti Táncegyüttes két, ősszel bemutatott ifjúsági előadása, a Végvárak, vitézek és az Éljen, Petőfi!, visszatér Csengery Dániel gyerekoperája, a Holle anyó, és természetesen a Recirquel sikerdarabja, a Solus Amor sem maradhat el.

A most bejelentett előadásokra ezúttal is a Müpa+ hűségprogram tagjai vásárolhatnak elsőként jegyet: platina szinten október 3-án, arany szinten október 4-én, ezüst szinten pedig október 5-én 10 órától veszi kezdetét az elővásárlási időszak. A hűségprogram alapszinten lévő tagjai, valamint a nagyközönség számára október 6-án 10 órától nyílik meg a lehetőség, hogy jegyet váltsanak az új előadásokra, személyesen a Müpa jegypénztárában, illetve online a www.mupa.hu oldalon.

A 2024-es év új programjairól a bővebben a Müpa hivatalos oldalán >>> 

 

Müpa

Kapcsolódó

A 340 éve született Händel művei a Müpa zenei maratonján Cikk

2025. február 2-án, vasárnap a nagyszabású oratóriumok és megindító operák szerzőjeként ismert Georg Friedrich Händel művészetében mélyedhetnek el a zenerajongók. Az egész napon át tartó koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg

Az ifjú zongoravirtuóz ma már példakép Cikk

Péter Bence - zongora A világ legnagyobb koncerttermeit tölti meg rajongóival, s amikor hazajön, általában aludni és főzni szokott, de ilyenkor van ideje komponálni is. December 7-én viszont azért érkezik Budapestre, hogy elképesztő virtuozitásával kápráztassa el közönségét Péter Bence, aki tavaly adta első koncertjét

November 27-én érkezik a 12. Falra fel! plakátaukció Cikk

12. Falra fel! plakátaukció A Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium 12. alkalommal rendezi meg a Falra fel! plakátaukciót abban a reményben, hogy ezúttal sem esik senki 12 szék között a pad alá. Az eseményen több mint 150 tétellel várják a plakátok szerelmeseit november 27-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban, ahol az érd

Bellini kalóza november 6-án a Müpában Cikk

  Tíz esztendő – tíz opera: a korai romantika Mozartnál is rövidebb életű, ám nagy hatású itáliai mestere, Vincenzo Bellini (1801–1835) teljes zenés színpadi termése egyetlen évtized leforgása alatt, 1825 és 1835 között keletkezett. Leghíresebb művei a Norma, A puritánok és Az alvajáró, de a Nemzet