Népzenei koncertek pezsdítik a Benczúr Kerti Esték 2019-es programsorozatát Hír
Hirdetés
Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja a látogatókat. A nyár során összesen öt alkalommal élvezhetjük a belvárosban az élő népzenét szerda esténként.
A fellépő zenekarokat a Halmos Béla Program kuratóriumi tagjai válogatták össze és házigazdaként minden kuratóriumi taggal találkozhatunk majd a koncertek során. Az első est házigazdája Virágvölgyi Márta lesz, az általa választott zenekar pedig a többségében Üllésről származó Rézhúros Banda. A zenekar legtöbb tagja elsőként a néptáncon keresztül találkozott a népzenével és a népművészettel, rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnének minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben. Elsősorban táncházzenészeknek vallják magukat és meggyőződésük, hogy ott mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. A Rézhúros Banda tehát nem meglepő módon a fellépés után táncházzal várja az érdeklődőket június 12-én.
De jut még bőven izgalmas program a nyárra – olyan legendás filmeket tekinthetünk meg, mint a Hyppolit, a lakáj vagy a Halálos tavasz. A népzenei műsort pedig további zenekarok színesítik majd. Június 26-án Berán István választása alapján a hagyományos magyar népzenét játszó budapesti Magos lép színpadra - céljuk az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása. Őket követi Sipos Mihály programja július 10-én - az Erdőfű egy olyan baráti társaság, ami a mai magyar népzenei színtér meghatározó alakjainak és zenekarainak olvasztótégelye. A július 24-i est házigazdája Árendás Péter lesz, a színpad pedig a Halmos Béla vándor-díjas prímás, Horsa István által alapított Horsa Bandáé. A zenekar nem játszik feldolgozásokat, ugyanis népzenegyűjtők korábbi gyűjtései alapján illetve a zenekar tagjai által készített saját felvételekről próbálják leghitelesebben megtanulni az erdélyi vonószenét. A programsorozatot pedig augusztus 7-én az Eredics Gábor által kiválasztott Babra zárja majd. A déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg.
A nyugalom és a jó zene kis szigete a város közepén - a Benczúr Kerti Esték tehát egész nyáron változatos programmal vár, mindezt ráadásul a belvárosban. A koncertbelépő egy része lefogyasztható, utána pedig minden esetben a város legmenőbb szabadtéri táncháza vár Rád!
Benczúr Kerti Esték 2019 részletes program >>>
Benczúr Kerti Esték
Kapcsolódó
20 éves jubileumát ünnepli a Budapest Design Week Hír
Idén 20. alkalommal rendezik meg 2023. október 5. és 15. között a Budapest Design Weeket (BDW), amelyre jubileumi programsorozattal készül a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál fókuszában a BDW elmúlt 20 évének legkiemelkedőbb szereplői, alkotásai és eseményei állnak, emellett számos izgalma
Megnyílt a World Press Photo 2023-as kiállítás a Nemzeti Múzeumban Hír
A World Press Photo (WPP) kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és legnagyobb fotókiállítás, melyet a világban mindenütt óriási érdeklődés kísér.
Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díj
Pesten megjelent Isten - Új dal és klip a Tankcsapdától Hír
Új dallal és a hozzá tartozó videóklippel jelentkezett a Tankcsapda. A ’Pesten megjelent Isten’ c. dalt élőben először, a Budapest Parkban hallhatják a rajongók.
„Folyamatosan születnek az új dalaink, legutóbb nyár elején, júniusban jött ki az Ez az a nap”. - nyilatkozta Lukács Laci. „Hamarosan
Jupiter - Álomvilágból a valóságba tart Saya Noé szeptember végén érkező, új lemeze Hír
Jupiter címmel második nagylemezét jelenteti meg szeptember végén Saya Noé. A 12 dalt magába foglaló album az elmúlt két évét foglalja össze Saya Noé dalszerző/producernek. Az alkotási folyamatot nagyban befolyásolta, hogy hirtelen Malajziába kellett utaznia, és ott töltött 8 hónapot. Saya Noé a h