Összművészeti minifesztivál költözik az Art Quarter Budapest falai közé Cikk
Hirdetés
Zenei programokkal, kiállításmegnyitókkal, emberi érintésre életre kelő interaktív installációval, performansszal, műteremlátogatásokkal várja az érdeklődőket május 17-én és 18-án Art Quarter Budapest minifesztiválja, amelynek keretében az egész épület szabadon bejárható lesz. A programok a Fright Fight Flight című táncelőadást kivéve ingyenesen látogathatók.
Az art quarter budapest Budafokon az egykori sörgyár épületeiben található. Ahol a ’30-as évekig sört főztek, ott ma egy dinamikusan fejlődő, nemzetközi kortárs művészeti központ működik műtermekkel, stúdiókkal és kiállítótérrel. Május 17-én és 18-án az AQB Open House minifesztiválon az egész épület szabadon bejárható lesz, így bárki benézhet a ház művészeinek műtermeibe és a kreatív cégek bázisára, emellett egy rendhagyó táncelőadás keretében az épület pincerendszere is megnyílik. A programok az AQB Pavilon Kávézójának megnyitójával kezdődnek, majd a házban működő Spatial Sound Institute kísérleti zenei programjain többek között elektroakusztikus kompozíciók, a Kelet és Nyugat zenéinek transzformációi várják az érdeklődőket.
Egyszerre kiállítás és táncelőadás a német-svájci-magyar koprodukcióban megvalósuló FRIGHT FIGHT FLIGHT című darab, amit a nézők a silent diszkókra emlékeztető módon, fülhallgatóval követhetnek végig. A bonni Bo-komplex Társulat és a berni T42 táncprojekt előadása rendhagyóan elegyíti a táncot a képző- és médiaművészettel. A menekülés koncepcióját személyes élményeken keresztül kutató, a kényszerhelyzet és az emberi túlélés tematikáit vizsgáló összművészeti produkció mind a két nap az Art Quarter Budapest pincéjében lesz látható.
Szombaton a műterem- és csokoládégyár látogatás mellett több kiállításmegnyitót, zenei programot és performenszeket is megnézhetünk. A The Great Globe című nemzetközi kiállítás kerettörténetét James Wylde, egy 19. századi kartográfus által tervezett georáma, a Great Globe adja. Ez egy 20 méter átmérőjű, „konkáv” földgolyó volt, amelyet Londonban állítottak fel, és amelynek a belsejében a látogatók egy négy emeletes faszerkezeten felsétálva csodálhatták meg a gipszből készült, méretarányos geográfiai jelenségeket. Projektünkben a Great Globe történetét választjuk metaforának kortárs külföldi és hazai művészek – többek között Michael Blum, Borsos Lőrinc, Louise Drulhe, Esterházy Marcell, Vadim Fishkin - munkáinak bemutatására. A tematikus fókusz pedig tágan értve a globális világ és ennek kortárs képzőművészeti feldolgozásai lesznek.
Az aqb udvarán az xtro realm művészcsoport terrafolding elnevezésű interaktív installációja előzetes, virtuális betekintést nyújt egy most készülő spekulatív szótárba. A nézők egy háromdimenziós térben fedezhetik fel azoknak az emberen túli világoknak képzőművészeti értelmezését, amelyekkel a tudományos szövegekben is találkozhatunk és amelyek az utóbbi években annyi filozófus, kutató és művész világnézetét forgatták fel.
A MeetLab, a Pro Progressione és Creative Code Budapest channeling - Art&Tech című gyűjtőkiállításán és szakmai beszélgetésén a technológiákat kreatívan használó művészeknek rendezett workshopon született projektekkel és alkotóikkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Hétköznapjaink jelentős részét szögletes és statikus belső terekben töltjük. De mi történne, ha a körülöttünk lévő tér velünk mozogna és dinamikussá változna? Ha közvetlenül reagálna testünk jelenlétére? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Teun Vonk holland fotó- és videóművész Enfolding Space elnevezésű projektje. Az AQB tetőteraszára installált tér- és anyagkísérletek interaktív prototípusai szerves architektúrákként, organikus szobrászati elemekként kelnek életre az emberi érintés által. A programsorozatot Yosi Horikawa japán hangművész koncertje zárja a Spatial Sound Institute-ban.
AQB Open House 2019 további részletek >>>
Kapcsolódó
Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk
2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza
Elindult a nevezés a 9. Magyar Klipszemlére Cikk
Szeptember 1. és 12. között lehet nevezni a 09. Magyar Klipszemlére, az ország videoklip fesztiváljára, ahol az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes kreatív, filmes és zenés szakmát is ünnepeljük. A versenyprogram vetítése és az azt követő ünnepélyes díjátadó november 6-án lesz,
Beton.Hofi készítette Salamon András legújabb filmjének trailer zenéjét Cikk
Megérkezett a Random című film hivatalos klipje. A szeptember 25-én mozikba kerülő Salamon András-film kulcsjeleneteiből és Beton.Hofi koncertfelvételeiből készült klip alapját a már ikonikussá vált Tiszalök című szám adja, amelyben Ajsa Luna és Hundred Sins is közreműködik.
A „magyar Fargo”-kén
A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk
Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport