Ötödik alkalommal készül Rendezvény ReStart konferenciára az MTPA Cikk
Május 20-án ismét az Akvárium Klub ad otthont annak a rendezvényszektort tömörítő szakmai eseménynek, amit a Magyar Turisztikai Program Alapítvány hívott életre még 2021-ben, és idén már az ötödik kiadását rendezik meg. Az ingyenes Rendezvény ReStart konferencia célja, hogy közös platformot teremtsen a hazai sport-, üzleti- és kulturális rendezvények szereplői és döntéshozói számára, elősegítve a hálózatépítést, a fejlődést, a szakmai edukációt és az európai szintű ökoszisztéma megteremtését.
A Rendezvény ReStart Konferencia mellett az MTPA rengeteg egyéb programmal, szakmai munkával igyekszik a rendezvényiparon belül fontos szerepet ellátni. Folyamatosan szerveznek meetupokat, míg a januári alkalommal az AI rendezvényipari szerepéről volt szó, márciusban a rendezvényipari fenntarthatóság szerepét vizsgálják.
Hirdetés
A hazai értékteremtő munka mellett az MTPA egyre több külföldi szervezettel tud kialakítani együttműködést, így kapcsolódva be a nemzetközi ipari körforgásba. Oszkó-Jakab Natália, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány kuratóriumi elnöke, workshoptartóként vett részt az ISPA New York-i konferenciáján, ahol a rendezvények fenntartható jövőért tett erőfeszítéseiről tartott műhelymunkát.
Az MTPA az előadóművészetek pártolójaként már felvételt is nyert az ISPA (International Society for the Performing Arts) globális szervezethez, amely az előadóművészetek területén dolgozó szakembereket és intézményeket fogja össze, nemzetközi konferenciákat, hálózatépítési lehetőségeket és támogatási programokat kínálva. Emellett az MTPA csatlakozott az ISCA (International Sport and Culture Association) hálózatához, mely a sport és a kultúra összekapcsolásával törekszik az egészséges és aktív életmód népszerűsítésére. Legfrissebben pedig az ICCA (International Congress and Convention Association) és az EIT Culture & Creativity tagjává is vált az Alapítvány.
Az ICCA tagjaként az alapítvány a rendezvényipari fenntarthatóságot és környezettudatosságot kiemelve dolgozik, nemzetközi események és konferenciák szervezésében való részvétellel, míg az európai uniós EIT munkájába bekapcsolódva az innováció szélesebb rétegű, társadalmi szerepével foglalkoznak, ami az általános ökoszisztéma képzést helyezheti új megvilágításba.
A nemzetközi kapcsolatok mellett az MTPA a hazai szektorban is kiemelkedő szerepet vállal. A Budapesti Corvinus Egyetem kulturális turisztikai menedzser képzésére jelentkezők közül két ember teljes tandíját átvállalja a RaKÉTa ösztöndíjprogram keretében. Ezen felül az alapítvány támogatásával lehetőség nyílik részt venni a 2025-ös Európa Kulturális Fővárosában, Chemnitzben megrendezett 7 napos intenzív kurzuson, ahol a jövő fesztiválszervezőit és kurátorait segítik tapasztalt szakértők.
Ezekkel a hazai- és nemzetközi kapcsolati tapasztalatokkal felvértezve vág bele az ötödik Rendezvény ReStart Konferenciába a Magyar Turisztikai Program Alapítvány, ahol a résztvevők rengeteg értékes tudással gazdagodhatnak, releváns szakmai szereplőkkel találkozhatnak, az általánosságban folyamatos élénkülést mutató rendezvényszektorból. A résztvevőknek ahogy eddig is, most is lehetőségük nyílik majd egy szakmai adatbázisba belépni, ahol kapcsolatot építhetnek, valamint szolgáltatásokról, üzleti lehetőségekről is hírekhez juthatnak. Érdemes tehát már most felírni a dátumot: 2025. május 20. ReStart Rendezvény Konferencia, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány szervezésében.
A Magyar Turisztikai Program Alapítvány nyilvános eseménynaptára >>>
Rendezvény ReStart Konferencia
Kapcsolódó
Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk
A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va
François Leleux és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar április 17-én a Zeneakadémián Cikk
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar visszatérő vendége a világklasszis oboaművész és karmester, François Leleux, hangszerének egyik legjobbja. Már tizennyolc évesen a Párizsi Opera első oboása lett, később pedig a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és az Európai Kamarazenekar szólistája volt. Tagja a Ma
„megint ELÉG” - utazókiállítás a Radnóti Színház szervezésében Cikk
Túlfogyasztás, lakhatási válság, akadálymentesség, az erdő védelme – többek között ezekre az aktuális problémákra reflektál a Radnóti Színház és Csoszó Gabriella fotóművész utazókiállítása, a megint Elég, amely április 3-án, csütörtökön nyílik a CEU Nyitott Galériájában.
A Radnóti Színház és Csos
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM Cikk
Tavaly augusztusban indult útjára a Park FM, a Budapest Park online rádiója, amelynek célja, hogy olyan előadóknak biztosítson platformot, akikkel más hazai rádiókban kevésbé vagy egyáltalán nem találkozhatunk. Továbbra is a zenei tartalmak lesznek fókuszban, ezekre azonban mostantól különleges, s